Genomösszetétele által Szent László királyunk még jobban kötődött a honfoglaló magyarsághoz, és kevesebb európai gént hordozott, mint a későbbi évszázadok királyai. 

A Magyar Demokrata hetilapban jelent meg Pataki Tamásnak Neparáczki Endrével, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatójával készült beszélgetése. 

– Tudta, hogy az ősember román volt?

– Ezt a viccet talán már hallottam…

– Pedig a fele sem tréfa. A Spinoza-díjas, Hollandiában kutató Mihai G. Netea román orvosprofesszor könyvet írt a románok genetikájáról, melyben többek között azt állítja, hogy a románok már 50 ezer éve a mai Románia területén laknak, míg a magyarok alig több mint ezer éve érkeztek Erdélybe. Felvették a kesztyűt?

– Egyébként az említett interjúban a kutató azt állítja, hogy kutatócsoportja saját eredményeiről ír. Na mármost a Románia területén feltárt paleolit csontmaradványok vizsgálatáról 2015-ben jelent meg egy tanulmány, melyben a szerzők között nem szerepel Netea úr, s e szakcikk sem fogalmazza meg az általa valótlanul idézett állításokat. Később napvilágot látott egy másik publikáció, melyben egy Neander-völgyi női minta genomját közlik a szerzők – sokadik társszerzőként ebben találjuk meg Neteát. E cikkben szó szerint leírják a szerzők, hogy a minta semelyik mai népességnek nem az őse. Összegezve: nincs mit felvenni.

– Eleddig dák, szkíta, etruszk, szarmata ősökért jelentkeztek be az európai nemzetek. Ez trendfordulót jelez, még ősibb ősök kellenek az embereknek?

– Az 50 ezer évvel ezelőtti időtávlatban még nem csak a Homo sapiens sapiens, hanem más emberszabásúak is éltek a Földön. A humán genetikus kutatók ebben az időtávlatban a hominidák evolúciós kapcsolatait vizsgálják, és nem a nemzetiségüket. Amennyiben a kutató szeretné nemzetiséghez kapcsolni a különböző emberfajokat, szíve joga, viszont ezt a tudományosság keretein kívül teszi. A klasszikus kultúraalkotó nemzetek nem abban versenyeznek, hogy mióta próbálnak maradandót alkotni, hanem abban, hogy tudnak-e valaha maradandót, morális, etikai többletet adni az emberiségnek vagy sem. Ezt megteheti egy nemzet néhány ember­öltő alatt, mint a sztyeppei népek tették a nadrág elterjesztésével vagy azzal, hogy sokkal jobban megbecsülték a nőket, mint a kortárs nyugati társadalmakban.

– Tehát ha jól értem, azt mondja, hogy a kultúraalkotás fontosabb, mint a gének, ugyanakkor a gének hordozhatják a kultúraalkotó hajlamot. Ez ebben a formában igaz lehet?

– Társadalmi szinten a kultúraalkotás a fontos, amit közvetlenül nem határoznak meg a gének. Nincs olyan gén, amiről kimutatták volna, hogy a magaskultúra megteremtésére vagy fogyasztására hajlamosít. A kettő között nincs összefüggés. Genetikai örökségünkben kódolva van a szemszínünk vagy hajszínük vagy a képességünk, hogy felnőttkorban képesek leszünk-e megemészteni a tejet. Viszont nem csak a genetika határozza meg, hogy kiből mi lesz. Nagyon fontos a környezeti hatás, ám az olyan komplex tulajdonságok, mint az intelligencia vagy a „kultúraalkotás” képessége nehezen vizsgálható, ha egyáltalán. Továbbá a tudomány etika határait is feszegeti, amit ugyancsak figyelembe kell venni. Nem olyan régen amerikai genetikusok akarták a magas és az alacsony IQ-jú régiók genetikai hátterét vizsgálni. A mai kutatási világban ez túl sok: a kutató személye ellen rengeteg támadást intéztek, a kérdésfelvetést magát rasszizmus vádjával illeték.

– A neves román tudós azt is állítja, hogy a románok és magyarok génjei nagy arányban megegyeznek, a románok általában csak húszszázaléknyi dák gént hordoznak magukban. Jól érzem, hogy ez utóbbi „tény” a sci-fi kategóriába illik?

– A mai Románia területén feltárt ókori vagy középkori minták archeogenetikai kutatása éppen hogy csak elkezdődött. Az ókori dákokból nincsen publikált adat, sőt, a népvándorlás korából az idén jelent meg az első új generációs szekvenáláson alapuló eredmény erről a területről. Magyarán nem ismerjük a „dák gént”, így az arányait megbecsülni a kortárs populáció­ban roppant szórakoztató. Saját, gepida korszakról szóló kutatásunkban leírtuk, hogy a gepidák anyai vonalú génkészletük jelentős részét európai őskori (elsősorban bronzkori) kultúráktól kapták, és az anyai leszármazást illetően jelentős helyi hatással kell számolnunk. Az egykorú szomszéd népcsoportokkal és a gepidák előtt itt élő helyi lakossággal kapcsolatban azonban annyira kevés adat áll jelenleg rendelkezésre, hogy mindenképpen további vizsgálatok szükségesek. Tehát régió- és korszakspecifikusan eleddig hiányoznak az adatok, ami alapján akár messzemenő genetikai következtetéseket is levonhatunk.

– Az önök részvételével egy új algoritmus segítségével vizsgálták a már közölt archaikus és mai népességek anyai vonalainak összefüggéseit. Azt találták, hogy a mai Kárpát-medencei népesség túlnyomó többsége egy rézkori (Kr. e. 4500–Kr. e. 2800)–bronzkori (Kr. e. 2800–Kr. e. 700) alapnépességre vezethető vissza, míg a keleti bevándorlások kisebb genetikai hatást gyakoroltak az Árpád-kori lakosságra. Látszólag egybevág román kollégájának a véleményével. Ez alapján kik vagyunk, mi, magyarok?

– A mai magyarokra vonatkozó adatok egyelőre becsléseknek tekinthetők, melyek jelentősen részleteződhetnek a közeljövőben, mivel jelenleg a mai magyarság régióspecifikus, reprezentatív genomadatbázisának összeállításán is dolgozunk. A mitogenom (nem a teljes genomok) alapján az volt kiolvasható, hogy a legalább a bronzkorig érdemes visszanyúlni, ha magyarázni akarjuk némely anyai vonal jelenlétét. Tehát az adatok azt mutatják, hogy a Kárpát-medencét folyamatosan lakták, legalább a bronzkortól mind a mai napig. Viszont ez nem azt jelenti, hogy magyar vagy épp román nemzetiségűek voltak azok a bronzkori emberek, az egy bronzkori népesség volt.

– Tehát erre a bronzkori népességre telepedtek rá a népvándorlások hullámai. Folyamatosan bővültek és keveredtek? Mit hoztak Árpád magyarjai? A nyelvet, a kultúrát, az establishmentet?

– Az archeogenetikai kutatásinknak leg­jelentősebb eredményének azt tartom, hogy bebizonyítottuk: a honalapító magyarság genetikai értelemben a mai magyarok ősének tekinthető!

– Pedig józan paraszti ésszel azt hinnénk, hogy ez természetes.

– Ez nem volt kétségtelen, annak ellenére, hogy csak velük azonosították a magyarokat. A honfoglalók genetikai öröksége a tatár veszedelem és a török pusztítások idején teljesen kipusztulhatott volna. Mivel egyre több régészeti bizonyíték van arra, hogy a korábbi avar népesség megélte a honfoglalás korszakát, ma már nem lehet csak Árpád népére szűkíteni a XI. században élt Kárpát-medencei tömbmagyarságot. Viszont a mai magyar genetikai adatokból is kimutatható, hogy van olyan keleti örökségünk, amit a legjobban az Árpád magyarjainak archeogenetikai vizsgálatai során kimutatott vonalakkal magyarázhatunk. Ezenfelül az archeogenetikai kutatásoknak köszönhető az a paradigmaváltó nézet, hogy bizonyíthatóan nem volt üres a Kárpát-medence, mikor Árpád magyarjai ideértek, mivel kimutattuk, hogy a honfoglaló magyarok keveredtek a Kárpát-medencében élő avar népességgel, egyéni szinten változó mértékben, de jelen van bennük az avar genetikai örökség. Ráadásul vizsgálatainkkal a társadalomtudományok dogmáinak tarthatatlanságára világítottunk rá, hisz most már nem lehet továbbra is leegyszerűsítő képletet alkalmazni egy nép eredetével kapcsolatban.

– Ha jól tudom, ön támogatja azon elméletet, miszerint a magyar nyelv tulajdonképpen az avarok nyelve volt, és mi most „avarul” beszélünk. Hogyan lehet nyelvészeti kérdésekben véleményt formálni természettudományos vizsgálatok által?

– A genetikai eredmények is azt a korábban sokszor elvetett hipotézist támogatják, miszerint Árpád magyarjai többnyelvűek lehettek. Ugyanúgy, ahogy például a vaskorban a szkíták vagy Attila hun nagyvezér hunjai is. Természetesen a genetikai adatok nem határozzák meg, hogy az egykor élt egyén milyen nyelven beszélt. Azt viszont ki tudjuk mutatni, hogy a népességek honnan származnak vagy kikkel keveredtek. Tehát a jelenlegi genetikai adatokból logikus felvetésnek tűnik számomra, hogy a magyar nyelv már a honfoglalás kora előtt jelen lehetett a Kárpát-medencében. Viszont ez mindössze egy vizsgálandó kérdés. A történeti nyelvészek lesznek azok, aki meg tudják válaszolni. A forráshiány miatt egyelőre odáig jutunk, hogy a genetikai adatok alapján ez egy lehetséges forgatókönyv, amelyet sem elvetni, sem megerősíteni nem tud a társadalomtudós szakma. De térjünk vissza a „mit adtak nekünk a magyarok?” kérdésére! Talán az államszervező készség és az ehhez szükséges erő volt az, amit Árpád magyarjai a IX. században a Kárpát-medencébe hoztak, majd az Árpád-házi királyok tökélyre fejlesztettek.

– Beszéljünk végre az igazi szenzáció­ról: frissen publikált kutatásukból kiderül, hogy a győri herma valóban Szent László koponyáját rejti. Más kutatók szerint még használható DNS-mintát sem lehetett venni a koponyából. Önöknek hogyan sikerült?

– Sosem felejtem el, hogy pont 2021. június 4-én vehettem mintát a győri hermában őrzött koponyaereklyéből, a Győri Egyházmegyének és Kristóf Lilla Alida szervező munkájának köszönhetően. Tették mindezt annak ellenére, hogy a projekt eleve teljes kudarcra volt ítélve, hiszen korábban feketén-fehér leírták, hogy a koponyában nem található értékelhető mennyiségű DNS. Mégis megpróbáltuk, mivel hiszek a molekuláris biológia fejlődésében, és a laborunkban mindig a legújabb technológiákat alkalmazzuk. Az új protokoll szerint a hermában őrzött koponyaereklye fogából próbáltunk örökítőanyaghoz jutni, és csodák csodájára az eddigi kutatásaim során kinyert egyik legjobb saját (endogén) DNS-t sikerült izolálnunk belőle. Végül a mintán elvégeztük a hazánkban csak nálunk rutinszerűen alkalmazott archeogenomikai analízist. Az eredmény: Árpád-házi Y-kromoszómája van és ötgenerációs távolságra helyezkedik el III. Bélától.

– A nemzedéknyi távolságot hogyan tudták megállapítani?

– Ezt csak a testi kromoszómák összehasonlításából lehet, a kutatócsoportunkban kifejlesztett számítógépes szoftver segítségével. Logikája az, hogy az utód körülbelül fele-fele arányban kapja az örökítőanyagot a szüleitől, és így tovább nemzedékről nemzedékre kisebb és kisebb arányban kapunk kimutatható DNS-információt. Tehát a nagyszülőktől az unoka egynegyed örökítőanyagot kap. A szoftverünk segítségével képesek vagyunk 4-5 generációnyi távolságban lévő – vagy közelebbi – kis genomdarabokat azonosítani a teljes genomszekvenált archaikus mintákból. Mivel a program megállapította, hogy ötnemzedéknyi távolságra helyezkedik el III. Bélától, a hermában őrzött koponya, az csakis Szent László királyunké lehet. Nagyon örülök, hogy azon kevesek közé tartozhatom, akik Szent László fejereklyéét foghatták, vizsgálhatták. Ennek a kutatásnak köszönhetően ő lett az első olyan szent a világon, akinek a személyazonosságát archeogenetikai vizsgálatokkal is megerősítették. Ezt is szimbolikusnak tartom, hisz amikor a magyarok szükségükben hívták László királyt, mindig megjelent és segített. A magyarság hősei valósak és mind a mai napig velünk vannak! Eredményeinket különben a Journal of Genetics and Genomics című nemzetközi szakfolyóiratban közöltük, és magyar nyelven is közzétesszük a közeljövőben.

– Ezenkívül mit tudtak meg a lovagkirály DNS-éről?

– A legnagyobb felbontású elemzések azt mutatták, hogy Szent László ge­nom­jának keleti összetevője megegyezik a kutatócsoport által nemrég azonosított, a honfoglaló elitre jellemző komponenssel, amely körülbelül 15 százalékát teszi ki a lovagkirály genomjának. Ez az eredmény alátámasztja az Árpád-ház, más szóval Turul-nemzetség és a honfoglaló elit közös származását, és cáfolja azt az egyes történészek által felvetett lehetőséget, miszerint az Árpád-ház idegen származású uralkodócsalád lett volna, amelyet egy külső hatalom ültetett a honfoglaló magyarok élére.

– Pontosan mit nevezünk ázsiai genetikai örökségnek?

– Ha a genomadatokat a főkomponens-analízissel vizsgáljuk, akkor leegyszerűsítve az európai minták az egyik szélére térképeződnek, az ázsiaiak meg a másik oldalra. Ha két végpont között helyezkedik el egy minta, az durván 50 százalék európai és 50 százalék ázsiai genetikai örökséget hordoz. Szent László királyunk genomösszetétele által még jobban kötődött a honfoglaló magyarsághoz, és kevesebb európai gént hordozott, mint a későbbi évszázadok királyai, akik a dinasztikus házasságok révén egyre összetettebb genetikai örökséget hordoztak magukban."

Az interjú a Magyar Demokrata hetilap oldalán érhető el.