A Magyar Nemzet Lugas mellékletében jelent meg Gurzó K. Enikő Raffai Judittal, a Magyarságkutató Intézet Néprajzi és Népzenei Kutatóközpontjának tudományos munkatársával a mesemondés módszertanáról, a hagyományos mesemondók világáról készített interjúja.

A meseközpontú egyéniségkutató magyar iskola jeles képviselőjének tekintik, a Hagyományok Házában a mesemondás módszertanát tanítja. Honnan ered a tanfolyam ötlete, és miből gondolták, hogy szükség van rá?

– A Hagyományok Házában 2001-ben Agócs Gergely kezdeményezésére kezdtek népmesével is foglalkozni. Felkértek, írjak tankönyvet a mesemondás hagyományáról. 2007-ben a Magyar népmese – hagyományos mesemondás című hatvanórás akkreditált képzés is elindult... 

– A Hagyományok Házában 2001-ben Agócs Gergely kezdeményezésére kezdtek népmesével is foglalkozni. Felkértek, írjak tankönyvet a mesemondás hagyományáról. 2007-ben a Magyar népmese – hagyományos mesemondás című hatvanórás akkreditált képzés is elindult. A tanfolyamon Voigt Vilmos, Fábián Éva és Sándor Ildikó is oktatott, de az órák többségét Agócs Gergely és jómagam tartottuk. A módszert, amellyel tanítható, feleleveníthető a hagyományos, improvizatív élőszavas mesemondás, szintén mi ketten dolgoztuk ki. Mivel a népmesének a szóbeliség a valódi tere, a mesemondás visszatanításának ennek részeként kellett megtörténnie.

[...]

– Főként a Bácskában és a Bánságban kutatott. Az itt élők kivételesen jó mesélők?

– A mesemondásnak fontos szerepe volt ezen a vidéken. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a XIX. századból és a XX. század elejéről is vannak adataink Kálmány Lajosnak köszönhetően, majd az 1960-70-es években intenzív mesegyűjtés folyt, kiváló leírások készültek. Számos olyan műhely is létrejött, amelynek keretében hagyományosan mesélő mesemondók és pedagógusok foglalkoztak a gyermekekkel. Az elmúlt években a Hagyományok Háza hálózatának vajdasági részlege karolta fel az említett kezdeményezéseket. Van ilyen az al-dunai székelyeknél, Székelykevén és Hertelendyfalván, a palóc kirajzású Kupuszinán, a szegedi kirajzású Szabadka környékén és a Bánságban, Muzslyán, ahol szintén szegedi gyökerű magyarok élnek. Egy-egy ilyen vetélkedő a Vajdaság egészét mutatja be, annyi nyelvjárás előjön.

[...]

– Több kötet szerzője, kiállítások kurátora, Budapesten is elismert szakember. Milyen gondolatokkal tért haza szülővárosába, Szabadkára?

– Nyolc évig éltem Budapesten, szerettem ott lenni, számos barátot szereztem, és a mai napig jó szívvel járok vissza, hiszen a Hagyományok Házának és a Magyarságkutató Intézetnek is munkatársa vagyok. Szabadkán az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karán tanítok. A kötődések hoztak haza. Mindig is itt voltam otthon."

A teljes beszélgetés a Magyar Nemzet oldalán érhető el.