A felvidéki kitelepítések évfordulóján a Magyar Szóban jelent meg legújabb publicisztikája Pomozi Péternek, Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontunk igazgatójának.

Nagyapám pedig a táviratból értesülvén a gazságokról kimasírozott Pilzenbe a vagonok elé, ahol a deportálótiszt arcába vágta cseh igazolványát, majd a huszáros kezdethez illő módon elkezdte kiválogatni a vagonból a falujabelieket. Három család után fogyott el a tiszt türelme, ennyit menthetett meg a rabszolgasorstól, a szétszakíttatástól. Akkor a személyes szabadság mértéke még egy érdemes huszár esetében is csak annyi lehetett, hogy ezzel a vasöntödébe mehettek kényszermunkára, de legalább családként, együtt. Hisz nagyapa magyar volt, ergo „kollaboráns fasiszta”, kiskorú fiával együtt, ellenben Tiso valódi fasisztái hirtelen népfelkelők lettek, akik minden mód pálcát törtek az etnikai és anyagi megsemmisítésre ítélt magyarok felett, kiknek tán egyedüli „bűne” az volt, hogy nem „reszlovakizáltak”. 1949 előtt a felvidéken maradt magyarok levegőt sem igen vehettek, így aztán 1947 végén apámék útja Pilzenből kalandos szökéssel Pestre kanyarodott.

A cikk további részleteit a Magyar Szó felületén olvashatják el.