Hosszan lopakodó érzékenyítés

Deák-Sárosi László kutatónknak a vasárnap.hu-n jelent meg legújabb publicisztikája.


...Tehát ne tévesszen meg senkit, hogy valaki viccesnek találja a hétfejű tündért és a fába szorult féreg ki nem mentését. Ők azok a gyerekek, akik épp elérték a fejlődésük műveleti szakaszát, és épp szórakoztatni kezdi őket egy-egy szokatlan, bár öncélú képzettársítás. De ide tartoznak azok a felnőttek is, akik bizonyos szempontból megrekedtek a fejlődésük „konkrét” műveleti szakaszában; még mindig viccesnek találják a képtelen alakzatot, és még nem képesek rá (sőt, már nem is lesznek), hogy az egész öncélúságát, romboló voltát felismerjék.

Léteznek tehát ilyen hasznos idióta írók és olvasók, akiket a konzumidiótákat kitermelő gazdasági háttérhatalom fel tud használni saját céljaira.

Akik még vagy már nem értek el a formális műveletek szakaszába, illetve a kritikai reflexiónak egy szintjére, vagyis az arányosság és a fokozatosság józan paraszti ésszel is belátható állapotába, azokkal bármi elfogadtatható, még az is, ami a saját érdekükkel szemben áll. Például az az elképzelés, hogy a gyerekek szexuális nevelését már az óvodában el kell kezdeni – és hogy az LMBTQ-s példákkal való türelemre-toleranciára nevelés valami jóra visz.

A teljes cikket a vasarnap.hu-n érhetik el. 

Deák-Sárosi László