Pomozi Péternek, Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontunk igazgatójának a Magyar Nemzetben jelent meg legújabb publicisztikája.

A Google Mapon megnyertünk egy nagy csatát, de még mindig mérgeznek minket iskolai Stiefel-térképek, autóstérképek, külföldieknek írt útikönyvek, 2020-as határidőnaplók, ahol továbbra sincsenek magyar helynevek a trianoni országhatárokon túl, vagy ha vannak is, hát bolhabetűkkel, alsó sorban. Ha ez anyaországi belügy lenne, afféle (anti)magyar virtus, tán megtehetnénk, ám nincs jogunk erre a trianoni határokon kívül rekedt nemzettársaink miatt, akik az általunk nyomtatásban megtagadott történelmi magyar falvakban folytatták-folytatják napi nyelvi és nyelvpolitikai küzdelmüket. Akik tízszer is felfestették az ekeli vasúti megállóra, hogy „Ekel”, akik a tízes évek elején személyes szabadságuk kockáztatásával állítottak kétnyelvű Dunaszerdahely–Pozsony jelzőtáblákat saját költségükön.

A teljes írást a Magyar Nemzet honlapján érhetik el.