A román történelemhamisítás

A Magyarságunk Hungarikumunk oldal, – Daniel Roxin áltudományos, Erdélyt ősi román területként aposztrofáló dokumentumfilmje kapcsán – interjút közölt Köő Artúr történésszel, Intézetünk Történeti Kutatóközpontjának munkatársával.

A Magyarságunk Hungarikumunk oldal, – Daniel Roxin áltudományos, Erdélyt ősi román területként aposztrofáló dokumentumfilmje kapcsán – interjút közölt Köő Artúr történésszel, Intézetünk Történeti Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársával. 

A 19-20. századi román-magyar kapcsolatokat, a dualizmus nemzetiségi oktatáspolitikáját, valamint a “Lex Apponyi” erdélyi román vonatkozásait is kutató történész hangsúlyozta: 

"A román történetírás és tanítás egyértelműen a nemzeti identitás erősítését tűzi ki célul, ezért hajlandó akár valótlanságokat is állítani. A magyar esetében sokkal nagyobb szerepet játszik a tudományosság, amit helyeslek, azonban azt gondolom, hogy legalább annyira fontos az is, hogy a történetírásunk és történelmünk tanítása a magyarságtudatot erősítse."

Köő Artúr elmondta: A Magyarságkutató Intézet ismeretterjesztő kisfilmjei, nemzetközi tudományos konferenciái kiemelt jelentőséggel bírnak a román törtémelemhamisítást ellensúlyozandó. 

"A Magyarságkutató Intézet pazar, angol nyelvű kisfilmjét a magyarok eredetéről óriási népszerűség övezi a világhálón (lásd: https://www.youtube.com/watch?v=mV3v3rvPRfE ). Intézetünknek nem volt olyan konferenciája az elmúlt évben, amit ne angol szinkrontolámocsoltak volna. Amerikától Ázsiáig, Ausztráliától Afrikáig bezárólag voltak hallgatói a Trianonról szóló konferenciáinknak (lásd: https://www.youtube.com/watch?v=gwGQBUIJXFk&t=40s )."

A teljes beszélgetést a Magyarságunk Hungarikumunk oldalán olvashatják.