Borvendég Zsuzsanna tudományos munkatársunkkal készült beszélgetés jelent meg a Vasarnap.hu oldalán Tóth Gábor tollából. "Idehaza az agrotechnikai módszerek sokkal fejlettebbek voltak már a második világháború előtt, mint Oroszországban. A magyar gazdáknak megvolt az évszázados tudása arról, hogy melyik földbe mit és hogyan kell termeszteni. 

A kommunista rendszer ezt igyekezett minél jobban széttörni, hogy a paraszti önellátást megsemmisítsék.  1948-tól létrejöttek az első termelőszövetkezetek és szovjet mintára megindultak a tájátalakítások is. Magyarországon – ellentétben a Szovjetunióval – nem voltak nagy szűzterületek, egy kivétellel, amely nem más volt, mint a Hortobágy. A hortobágyi szikes talajon az volt az elképzelés, hogy – többek között – rizst fognak termeszteni.
[...]
– Ha jól tudom kitelepítettek, kényszermunkatáborokba hurcoltak is dolgoztak ebben a nagy tájátalakításban.
– Igen, például az alföldi rizsföldeken nagy számban dolgoztak a hortobágyi zárt táborok kitelepítettjei is. A tiszalöki duzzasztó építésén pedig az internálótábor foglyai is részt vettek. Ők elsősorban olyan egykori hadifoglyok voltak, akiket nem engedtek szabadon, miután hazatértek Szovjetunióból, hanem internálótáborba zártak. 
[...]
– Mi vetett véget ennek az agrárkísérletezésnek?
– Sztálin halála után, 1953-ban leállították a természetátalakítási tervet, de ezeknek a tájidegen növényeknek a meghonosítása sok pénzbe került és hatalmas károkat okozott a mezőgazdaságban. Ma már csak nevetünk a „magyar narancson”, de az 50-es évek eleji tájátalakítás mögött elképesztő dráma húzódik meg, amely nem más, mint a tömegesen tönkretett családok és a máig helyrehozhatatlan természeti károk sorozata."

A teljes beszélgetést a vasarnap.hu oldalán olvashatják.