Az évfordulón Csarnai Márk, a Magyarságkutató Intézet munkatársának írását közöljük.

Az 1568-ban megkötött drinápolyi béke lezárta az 1529 óta megszakításokkal zajló török-Habsburg háborúskodást. Bár a békét 1590-ig háromszor is meghosszabbították, a végeken rendszeresek voltak a portyázások, a törökök és a Magyar Királyság végvárainak katonái között gyakorta fordultak elő összecsapások. Bár az 1588-ban Rákóczi Zsigmond és Szinán budai pasa között lezajlott és török vereséggel végződő szikszói csatának kis híján a béke volt az ára, a nyílt háborút diplomáciai úton 1590-ben még sikerült elkerülni. Bár a drinápolyi békét ekkor nyolc évre hosszabbították meg, Ali Hasszán boszniai beglerbég Horvátország-Szlavónia területére vezetett zsákmányszerző hadjárataival ismét kiújult a török-Habsburg konfliktus. A déli török portyára válaszul a Habsburg-udvar megtagadta a Portának fizetendő éves adót, Isztambul pedig erre válaszul háborúval fenyegetőzött. Vélhetőleg a béke felrúgása az Oszmán Birodalomnak is kedvezett, hiszen az Ázsiában dúló török-perzsa háború lezárultával már ismét nyugat felé fordulhatott. 

A végvárak elleni támadások 1593-ra nyílt háborúhoz vezettek, és ezzel kezdetét vette az 1606-ig tartó, úgynevezett tizenöt éves háború. A sorozatos keresztény győzelmekkel remény látszott a törökök kiűzésére, ám a háború menetébe fordulat következett be, miközben Erdélyben is zűrzavaros állapotok uralkodtak el. Báthory Zsigmond fejedelem kiszámíthatatlan politikai manőverei miatt mind a Habsburgok, mind a Porta megbízhatatlannak látta a Fejedelemséget, a Habsburg-udvar pedig, hogy meggátolja a török terjeszkedést, Giorgio Basta vezetésével zsoldosokat küldött Erdélybe, akik a kálvinista többségű országrészben megkezdték a protestánsok üldözését. Mindeközben a háború felemésztette az udvari kincstárat, a költségeket pedig részben a felségárulás vádjával perbe fogott magyar urak elkobzott vagyonaiból kívánták fedezni. Ekkora már nyilvánvalóvá vált, hogy a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség együttesen képtelen kiűzni az ország területéről a törököket. 

Az általánossá váló elégedetlenség élére Bocskai István állt, aki 1604-ben felkelésre szólított. A török ellen vívott háború így a magyar rendek Habsburg-ellenes fegyveres felkelésébe csapott át. Bocskait katonai sikerei nyomán a következő évben előbb Erdély, majd Magyarország fejedelmévé választották. Az általa 1606-ban megkötött bécsi béke biztosította Erdély szuverenitását és a protestánsok szabad vallásgyakorlását, illetve döntött a török háború mielőbbi lezárásáról is, melyre a Habsburgok és a Porta között szintén 1606-ban került sor a Zsitva folyónál. Az egyezmény Bocskai közvetítésével született meg, melyhez nagymértékben az is hozzájárult, hogy az Oszmán Birodalomban felkelés robbant ki és a Porta újra harcban állt a perzsákkal. A Rudolf király által 1606. december 9-én hivatalosan is jóváhagyott zsitvatoroki béke lezárta a Magyarország területén dúló tizenöt éves háborút, és több mint 50 évre (egészen 1663-ig) hivatalos fegyvernyugvást hozott.

A húsz évre megkötött zsitvatoroki béke rendelkezése szerint mindkét fél megtarthatta a hódításait; a foglyokat kölcsönösen kiadták; a Habsburgok mentesültek az adófizetés alól és a császár egyszeri ajándékként 200 000 forintot küldött a szultánnak; megtiltotta a várak megtámadását; rendelkezett a várak kijavításáról, de megtiltotta az újabb erősségek építését;  továbbá a szultán elismerte Rudolfot császárnak.

Csarnai Márk

Magyarságkutató Intézet