VII. Ince pápa (1404-1406) ólombullája Abasárról

Az abasári ásatások egyik különleges leletének számít a templom szentélyének kutatása során napvilágra került ólombulla. 

A bulla olyan fém függőpecsét, amellyel a jelentősebb (császári vagy pápai) okleveleket látták el hitelesítés gyanánt. A bulla átvitt értelemben nemcsak a fémpecsétet, de az azokkal ellátott határozatokat, okleveleket is jelentette. A pápai fémpecsétek anyaga a szerénységre és egyszerűségre utaló ólom volt, külalakjukat, megjelenésüket a középkor folyamán az állandóság jellemezte.

A bulla előlapján a pápa neve és sorszáma – az abasári példány esetében INNOCENTIVS PP VII – látható, míg hátlapján az apostoli kereszt két oldalán, pontsoros díszítésben az apostolok portréja, a rájuk utaló felirattal – SPASE – szerepel.  A függőpecsétek általában eredeti helyükön, az oklevelekre rögzítve maradtak fenn, kifejezetten ritka, hogy régészeti leletként kerülnek elő. 

Az abasári apátság jelentőségét mutatja, hogy a források szerint a XIV–XV. század fordulóján IX. Bonifác és XII. Gergely pápák számos alkalommal, változatos ügyekben kiadott leveleikkel értesítették az abasári apátot. A két említett pápa pontifikátusa között a Szent Péter trónján ülő VII. Ince is küldött jelentősebb rendelkezést Abasárra – ezt tanúsítja a személyéhez köthető ritka lelet.

Ringer István, Magyarságkutató Intézet
A Régészeti Kutatóközpont tudományos munkatársa 

 

Tájékoztató irodalom:
Pomázi-Horváth Viktória: Pápai bulla a középkori Bánhegyes falu területéről. Archaeologiai Értesítő, 145. (2020) 195–206.