A magyar nyelvet különböző korokban erős török nyelvi behatások érték. Török alatt ez esetben nemcsak a mai törökországi törököt, illetve elődjét, az oszmán-török nyelvet értjük, hanem általánosságban a török nyelvcsoport különböző nyelveit.

A nyelvünkben meglévő török jövevényszavakat Gombocz Zoltán nyomán általában három rétegre szokták elkülöníteni, holott elmondhatjuk, hogy török jövevényszavaink döntő többsége a honfoglalás korából, illetve az azt megelőző évszázadokból származik. Ezen korai réteg mellett szokás megkülönböztetni a középső vagy kipcsak réteget, amely a Magyarországra betelepülő besenyők és kunok nyelvéből kölcsönzött szavakra vonatkozik, valamint a kései réteget, amely az oszmán-török hódoltság kori jövevényszavakat jelöli.

A honfoglalás előtti török jövevényszavaink azt mutatják, hogy egy csuvasos típusú nyelv – minden valószínűséggel a volgai bolgár – hatása volt a legjelentősebb a magyar nyelvre. A csuvasos jelleget elsősorban olyan hangtani jelenségek igazolják, mint a rotacizmus, illetve a lambdacizmus. A rotacizmus azt jelenti, hogy ahol a csuvasos török szavakban r jelentkezik ott, ahol a köztörök szavakban z áll, pl. ótörök eredetű iker jövevényszavunknak a törökországi török nyelvű megfelelője ikiz. A lambdacizmus pedig az a jelenség, amikor a csuvasos török szavakban l hang jelenik meg a köztörök s [š] hang helyett.

Néhány példa témakörönként a biztosnak tekinthető ótörök megfelelések közül:

földművelés: búza, árpa, borsó, eke

gyümölcstermesztés: alma, gyümölcs, dió

állattartás: bika, ökör, borjú, disznó, kos, tyúk

testrészek: kar, boka, gyomor

társadalom, művelődés, vallás: sereg, betű, szám, kép, boszorkány

A török hatások a magyar nyelvben elsősorban a szókincsben jelennek meg. A magyar szókészletbe szervesen beépült néhány száz török szó, amelyek egy része kifejezetten műveltségi szó. A török jövevényszavakkal foglalkozó legutóbbi összefoglaló munkában Róna-Tas András és Berta Árpád 419 magyar szóval kapcsolatban állítja, hogy biztos vagy lehetséges, illetve valószínű a török eredete. Ezen szavak közül 384-nek volt az átadója a nyugati ótörök nyelv. A nyugati ótörök nyelv korábbi nyelvek, illetve nyelvjárások szövetsége, amelyet hozzávetőlegesen az V–XII. század között az Urál hegységtől és az Urál folyótól nyugatra beszéltek. A 290 biztos minősítésű nyugati ótörök átvétel több mint felének van megfelelője a mai csuvas nyelvben, amelyet a Volga vidékén mintegy 700 ezer ember beszél.  

A török jövevényszavak kipcsak rétegét jóval kevesebb szó alkotja. Ez a réteg a X-XIV. századi nyelvi hatások eredménye, amely a különböző kipcsak etnikumok, mindenekelőtt a kunok Magyarországra való betelepülése nyomán jött létre. Ehhez a réteghez tartozik például csősz szavunk. Néhány kun jövevényszó csak tájnyelvi szóként jelenik meg, mint például csiger ’rossz minőségű bor’. Németh Gyula világhírű turkológus szerint a Nagykunság központjának, Karcagnak a neve a kun qarssaq ’pusztai róka’ szóból ered. 

Az oszmán-korból viszonylag kevés jövevényszó maradt fenn a mai magyar nyelvben, köznyelvi szóként kb. 15–20 él tovább. Elsősorban használati tárgyak nevei és az öltözettel kapcsolatos szavak maradtak fenn: zseb, bogrács, kazán. Az átvett oszmán szavak egy része nem ősi török szó, hanem a perzsa vagy arab kultúrkörből származik: dohány, findzsa, pamut, kávé, papucs. Néhány oszmán-török szó délszláv közvetítéssel került be a magyarba, mint például a csizma.  A délszláv eredetet az eredeti török szóvégi e helyett álló a mutatja. Vannak olyan szavak, amelyek mind oszmán, mind délszlávos alakban átkerültek a magyarba, például deli~dalia.  

Sokan – akár nyelvészek is – számos tévképzetet társítanak az idegen szavak átvételéhez. Idegen szavak bekerülése egy másik nyelvbe teljesen természetes folyamat. Annyit azonban mindenképp nyugodt szívvel megállapíthatunk, hogy a viszonylag jelentős számú ótörök szónak a magyar nyelvbe való organikus beépülése arra utal, hogy a honfoglalás korában és az azt megelőző néhány évszázadban a magyar és török nyelvű népesség között nagyon szoros kapcsolatok, szerves együttélés lehetett, és nem kizárt egyes magyar csoportoknál az estleges kétnyelvűség sem.