130 éve született Balogh Ödön nyelvész, néprajzi szakíró, egyike azoknak az úttörő kutatóknak, akik a moldvai magyarok nyelvét és néprajzát tanulmányozták, valamint a még fellelhető néprajzi és nyelvi adatokat összegyűjtötték és részletesen leírták.

Érdeklődése elsősorban a Tatros folyó mellett élő gyimesi és csügési magyarokra irányult, őket a székelyes csángó csoportba sorolják. Balogh Ödön munkáiban nyelvjárási és néprajzi adatok egyaránt helyet kaptak, és arra törekedett, hogy e két témakört összehangolja. Másik jelentős kutatása a marosvásárhelyi fazekasmesterség tanulmányozása volt, A marosvásárhelyi fazekasmesterség (1972) című tanulmányában részletekbe menően ismertette a helyi mesterek munkáját, munkaeszközeit és történetét is.  

Balogh Ödön 1895. június 5-én született a Maros megyei Szászrégenben. Iskoláit Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte, a kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetem Bölcsészeti Karán szerzett diplomát. 1920 és 1929 között Marosvásárhelyen, Szászrégenben és Szamosújváron középiskolai tanárként dolgozott. Az 1930-as években járt a moldvai magyarok között Csügés településen, továbbá Gyimesfelsőlokon és Gyimesközéplokon, ahol a csángók néprajzi és nyelvjárási adatait gyűjtötte. 1944-ben szerezte meg a doktori fokozatot a gyimesi csángó nyelvjárás igetöveiről írt munkájával. 1951-től nyugdíjba vonulásáig (1962) főkönyvtáros és német lektor volt a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben. A budapesti Magyar Nyelvtudományi Társaság rendes tagja és a müncheni Goethe-Institut levelező tagja volt.

Gyimesi kutatásainak adatait az Erdélyi Múzeum, az Ethnographia és a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények című folyóiratokban tette közzé, ezek az írások ma is fontos forrásai a kutatóknak. A Gyimesek vidéke a Tatros folyó felső folyásánál fekszik, Csíkszeredától 35 km-re. A Gyimesek a 3 nagyobb község (Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk), és további kisebb telepek gyűjtőneve, az első lakosaik a XVII. században kerültek ide, és minden bizonnyal Csíkból, Háromszékből és Gyergyóból jöttek. Balogh Ödön Néprajzi jegyzetek a gyimesfelsőloki és gyimesközéploki csángókról (1932) című írásában a házasságkötéshez kapcsolódó szokásokról, a keresztelőről, a temetésről, a helyiek ételeiről, ruházatáról, házáról, háziállatairól és népies gyógymódjairól ír, továbbá felsorolja a helyi család- és keresztneveket, valamint a hegyek és dűlők nevét is. Írásában számos tájszó is megjelenik, például a régebbi csángó házak közepén van az ajtó nélküli eresz (’előszoba’), innen nyílik egy ajtó a nagyobbik szobába, amelyet tiszta vagy nagy háznak hívnak, ezzel szemben egy másik ajtó a konyhába vezet. A házakat zsendëly és dránica fedi. A házakon nincs kémény, a füst a tetőn lévő füstlikon távozik. Balogh 1934-ben egy népmesét is közzétett, melyet 1932 nyarán gyűjtött a Gyimesfelsőlok közelében fekvő Ugra-pataka nevű településen, az akkor 10 éves Timár Károlytól. A pásztōr és a kégyó című mesét a nyelvjárási kiejtésnek megfelelően jegyezte le, például a zárt ë-vel használt szavakat: hëzzád, rëjákandarodott, vagy az egyes szám harmadik személyű birtokos személyragos alakot: feleséginek. Számos tájszót közölt Gyimesi csángó tájszók címmel 1959-ben és 1961-ben. Például: a balakovács jelentése ’kullancs, juhtetű’, másik neve: kekërica. A duligába jár jelentése ’harisnya nélkül jár’. 

Az 1942-ben megjelentetett Néprajzi jegyzetek a csügési magyarokról című írásában így mutatja be a települést: „A csügési magyarok a Bákó (Bacău) megyei Csügésben (Ciugheş) a Csügés-pataka meg a belefolyó Templom-, Vojka- és Magdó-patak mentén laknak. Palánkával (Palanca) határos, s tőle csak a Tatros vize választja el. A legközelebbi vasúti állomás kb. 1 km távolságban, Palánkán van. A legközelebb fekvő város Moineşti (kb. 45 km-re). — A falu lakói eredetükre nézve azt tartják, hogy őseik Csíkból (Somlyó, Delne, Szépvíz, Szentmiklós, Szentmihály stb.) mint katonaszökevények mentek át. Nyelvük a gyimesi csángók nyelvétől csak abban különbözik, hogy sok román szót használnak.”

Csügés szokásait Balogh a Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok bemutatásában alkalmazott témakörök szerint közli (tehát a házasságkötéstől kezdve a család- és keresztnevek felsorolásáig). Álljon itt néhány példa a helyi patakok nevéből: Pálëstánék-pataka (Pál István nevéből ered), Medvelik-pataka, és a hegyek nevéből: Keregbükk-sórka, Kádárok-sórka, Fejérbükk. A dolgozat érdekessége, hogy Balogh az Ugra-patakáról gyűjtött mese csügési változatát is közzétette, ezt is a nyelvjárási kiejtésnek megfelelően. Az írásához 19 oldalas szójegyzéket is csatolt.

Szintén jelentős gyűjtése Marosvásárhelyhez kapcsolódik. A helyi fazekasmesterség bemutatását az indokolta, hogy e mesterség képviselői közül az 1970-es években már csak hárman éltek, de már ők sem dolgoztak idős koruk vagy betegség miatt. (1890-ben még körülbelül 35 mester dolgozott a városban.) Balogh igyekezett a munkamenet minden egyes mozzanatát megörökíteni, mert nézete szerint a szakkifejezések csakis a munkamenet ismerete alapján értelmezhetők. A kutató ennél az írásánál is arra törekedett, hogy a nyelvi adatok hangjelölését minél pontosabban közölje. A dolgozat első része történeti áttekintés, mivel Marosvásárhely múltjában fontos szerepe volt a céheknek, a céhtagok töltötték be a városi tisztségeket. Balogh az agyag bányászásától kezdve az edénykészítésen és az égetésen át az értékesítésig kalauzolja el az olvasót a marosvásárhelyi fazekasmesterség rejtelmeiben. A számos tájszó közül álljon itt néhány az edények helyi megnevezéséből: kavászascsupār, juhfejőcsupàrka (másképpen sztrunguráca, ez a román ’fejősajtár’ jelentésű strungăreaţă szóra vezethető vissza), csicses zőrgőkorsó (a csics kúp alakú agyagdarabból készül és jukasztatt filre (’lyukasztott fülre’) ragasztják. A korsóba néhány darab, előzőleg elkészített, hamuba hempergetett és megszárított agyaggolyót, zőrgőt rak a fazekas), bakfiles pòrgaló, másképpen porzsaló (ebben hordták a falusiak az ételt a mezőre; fejéshez is használták). 

Balogh Ödön 1972. december 31-én Marosvásárhelyen hunyt el. Gyűjtőtevékenységének jelentősége, hogy nagy mennyiségű nyelvjárási szókincsanyagot jegyzett le, amelyeket néprajzi leírásokba illesztett és fonetikus lejegyzéssel közölt. A Csügésen gyűjtött nyelvjárási adatai bekerültek a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar tanszékének archívumába, majd innen a XXI. század elején Péntek János felhasználta A moldvai magyar tájnyelv szótára összeállításához.