A 10. századi magyarsághoz kapcsolódó leletekről írt tanulmányt Horváth Ciprián, az MKI Régészeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa.

65 éve, 1955-ben avatták fel Tiszaszederkényben a teljes kapacitással működő Tiszai Vegyi Kombinátot. A vállalat története természetesen ennél korábbra nyúlik vissza, hiszen a kivitelezési munkálatok már az 1950-es évek elején megindultak. Az építkezéshez kapcsolódó tereprendezési és épületalapozási munkálatok során több alkalommal is megtalálták az ember megtelepedésének nyomait. A különböző régészeti leletek azt mutatják, hogy az ember már évezredekkel korábban is jelen volt a környéken. Természetesen jelen vannak a leletek között a 10. századi magyarság sírjai is; az alábbiakban ezeket ismertetem röviden.

A temetkezések két alkalommal kerültek elő. 1961-ben egy – akkor még bizonytalan korúnak meghatározott – sírra bukkantak a talaj felsőbb rétegeinek gépi eltávolításakor. Ennek láb felőli részét a munkálatok ugyan megsemmisítették, de a földben maradt rész feltárására még lehetősége nyílt Gajda Imre restaurátornak, a Herman Ottó Múzeum munkatársának. 8 évvel később ismét értesítették a múzeumot sírok előkerüléséről. Sajnos azonban az ekkor végzett épületalapozási munkák során megtalált temetkezéseknek jóval szerencsétlenebb sors jutott. Azokat csaknem teljesen feldúlták, így a helyszínre kiszálló K. Végh Katalin szinte csak a három sír leleteinek összegyűjtését tudta elvégezni. Noha az elsőként előkerült sír korának meghatározása során azt a feltárást követően néhány évvel már az avar korba sorolták, a leletanyag vizsgálata megvilágította, hogy akkor is egy 10. századi lelet került elő. A temetkezés érdekessége, hogy a sírgödör padmalyos kialakítású volt, vagyis annak alján egy fülkét alakítottak ki, ebbe fektették az elhunytat. Mind a négy sírba bekerült az elhunyt leölt lovának feje és lábai, vagy legalább a hátas szerszámait – zabla, nyereg, kengyel (1. kép 4-5), hevedercsat (1. kép 10) – mellékelték a temetés során.

Az eltemetettek ékszerkészlete a korszakból jól ismert, jellegzetes típusokat tartalmazta. Fejékszerként arany és bronz huzalkarikákat viseltek életükben, karjaikon pedig bronz és ezüst pántkarpereceket hordtak (1. kép 1-2). A hasonló leleteket tartalmazó sírokban tett megfigyelések nyomán feltehető, hogy a 3. sírból megmentett vékony ezüstlemezkék (1. kép 3) az elhunyt ruhájának – valószínűleg külön a temetés alkalmából készült halotti ruhának – a csukló- vagy bokaközeli részein helyezkedtek el. A sérülékeny tárgyak mindennapi használata ugyanis gyengeségük miatt valószínűtlen. Érdekes, hogy gyöngyök is csak ez utóbbi – a mellékletei alapján – bizonyosan férfiként meghatározható sírban voltak, s ha valóban csak a 2 db rúdgyöngy (1. kép 8–9) került itt elő, akkor az illeszkedik a korszakban megfigyelhető azon tendenciába, hogy a 10. századi férfisírokba csupán néhány szemet helyeztek ezekből.

A temető talán legérdekesebb lelete a 3. sírból előkerült aranyozott ezüstveretes öv volt. A felületén bevagdosott mintával díszített, összesen 28 db övveret (2. kép 3–6), az 1 db ovális csatkarikával ellátott, felületén líra alakú palmettákkal díszített csat (2. kép 1) és az 1 db pajzs alakú, ugyancsak bevagdosott mintával díszített szíjvég (2. kép 2) elhelyezkedésére vonatkozóan sajnos nem lehetett megfigyeléseket tenni, így – ismerve a sír előkerülésének szerencsétlen körülményeit – az sem zárható ki, hogy néhány darab ilyen vagy olyan módon el is kallódhatott a készletből. A hasonló veretekkel díszített övek esetében a ma már tudománytörténeti jelentőségű, 1853-ban a Fejér megyei Vereben másodikként megtalált honfoglalósírban hasonló, ezüstből öntött díszeket figyeltek meg, összesen 19 darabot, s hozzájuk az övön 10 db további veret is csatlakozott. A korszak egyik legtöbbet idézett lelőhelyéről pedig, a millennium évében Tiszabezdéden feltárt, egyedülálló tarsolylemeze nyomán méltán széles körű figyelmet kapott temető 3. sírjából legalább 47 db hasonló, de bronzból készült veret származik, amelyhez további 12 db másfajta veret is csatlakozott. A szíjvégek ugyanakkor mindhárom sír esetében különbözőek voltak, stílusát tekintve a tiszaszederkényi tekinthető a veretek díszítésével leginkább harmonizálónak. Az övet alakjára nézve legalább háromféle – de azonos mintázatú – veret díszítette, melyek között azonban az egy csoportba sorolható példányok (2. kép 4–5) között is mutatkoznak különbségek. Felerősítésüket ugyanis 2 db esetében két, míg 16 db esetében három – eredetileg valószínűleg elhajlított végű szeggel, majd azok letörése után átalakítva – szegeccsel oldották meg. 

A fémdíszekkel ellátott öveket bizonyára kompletten is megvásárolhatták tulajdonosaik, de az sem zárható ki, hogy a fémdíszekből ki-ki maga állította össze a számára kívánatos készletet. Vannak továbbá adataink arra nézve is, hogy azokat utólagosan átalakíthatták, akár jelentősen különböző, vagy az övek díszítésétől teljesen idegen elemeket illesztve a veretek sorozatába. Ezért a 2 db kissé eltérő felerősítésű veret talán kerülhetett az övre a készítő véletlen figyelmetlenségből, vagy bizonyos veretek kényszerű hiányának lenyomataként, esetleg rövid időn belüli pótlásként, vagy az öv átalakítása, módosítása során, mikor már csak ilyet volt lehetősége beszerezni a tulajdonosnak. A lelet azért is érdekes, mert segítségével adatokat nyerhetünk a honfoglalás kori övek bőrrészeinek metrikus adatait illetően. Azt ugyanis, hogy milyen széles és vastag bőrszíjra erősítették fel a fémdíszeket – a kevés fennmaradt bőrmaradvány mellett főleg a veretek mérete és szegecseik hossza alapján rekonstruálhatjuk. Itt azonban egy különleges, a korszakban ritkább megoldásként a szíjvég hátlapján egy tok fogta be a bőrt, s ez megadja a szíj méretét is. Valószínűleg a csat esetében szintén egy ilyen, két hosszanti oldalán peremmel ellátott tok lehetett eredetileg a mára csupán lemezként megmaradt szorítólap. Az övveretek többé-kevésbé pontosabb párhuzamai felbukkannak más Kárpát-medencei leletekben is, de figyelemre méltó módon a 10. századi Magyar Nagyfejedelemségtől légvonalban mintegy 3300 km-re, az Urál hegység déli részén, a Volga mentén fekvő területeken is. Megjelenésük valószínűleg a Kelet-Európa egyes részeit és kultúráit a 10. században összekötő aktív kapcsolatokkal magyarázható.

Ugyancsak a 3. sírból került elő a közelharc fegyveréül szolgáló szablya, és az íjászfelszerelés minden eleme is: a csontlapokkal szerelt íj egyik végborítása (1. kép 6) és a vasmerevítős, nyílvesszőket tartalmazó tegez. A nyílvesszők végeibe erősített nyílcsúcsok közül 5 db is páncélszúró típusú (1. kép 7) volt, s ez talán arra utal, hogy az eltemetett részt vállalt olyan összecsapásokban, melyeket páncélt viselő ellenséggel szemben kellett magának és társainak megvívnia. Hogy halála esetleg ennek következménye volt-e, ma már nem tudjuk megállapítani.

A Tisza egykori árterén, bizonyára egy vízmentes magaslaton nyitotta temetőjét az a közösség, melynek egykori életéről négy sírja tanúskodik. Ha voltak még további temetkezéseik is, akkor azok valószínűleg a földmunkáknak estek áldozatul. Temetőjük alapján bizonyára a közelben lehetett szálláshelyük is, ahol a 10. század valamely részében mindennapjaikat élték. Az arany huzalkarikák, az ezüst pántkarperec, az ezüstveretes öv, valamint az íjászfelszereléssel szemben csupán ritkábban sírba helyezett, bizonyára értékes fegyvernek számító szablya alapján, kiegészítve azzal, hogy két esetben is lehetőségük volt a hátramaradóknak lovat áldozni a temetés során, egy tehetősebb közösség képe rajzolódik ki előttünk.

Irodalomjegyzék

• Bollók Ádám: Ornamentika a 10. századi Kárpát-medencében. Budapest, 2015.
• Olekszij Komar: A korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti emlékei. Budapest, 2018.
• „Őseinket felhozád…” A honfoglaló magyarság. Kiállítási katalógus. Révész László, Wolf Mária és M. Nepper Ibolya közreműködésével szerkesztette Fodor István. Budapest, 1996.
• K. Végh Katalin: Honfoglalás kori sírleletek Tiszaszederkényből. Archaeologiai Értesítő 119 (1992), 62–67.