Az eseményről Nagy-Luttenberger István kutatónk cikkét olvashatják.

A 18. században a hadseregek jelentősen megnövekedett létszáma a korábbinál sokkal több tiszt alkalmazását tette szükségessé. A korábbi, többnyire önkéntesekre alapozott hadkiegészítést egyre nagyobb mértékben a kényszerrel történő toborzás, valamint az általános hadkötelezettség irányába történő elmozdulás, az összeírásos, sorshúzásos hadkiegészítés váltotta fel. A hadseregbe kerülő katonák a korábbinál nagyobb tiszti kontrollt igényeltek, mivel sokkal hajlamosabbak voltak a szökésre, mint a katonai pályafutást életcélul választó önkéntesek.

A korábbi időkben a tiszti pályafutáshoz szükséges ismereteket tapasztalati úton sajátították el. Társadalmi ranghoz mérten kezdték a tisztek a pályafutásukat. Egy birodalmi herceg akár egyből tábornoki rangot is kaphatott, míg egy nemes jellemzően a legalsó tiszti rangról, zászlósként indult. Polgárok közül többen adminisztratív beosztásból (pl. írnok, parancsőrtiszt) jutottak tiszti ranghoz.

Az európai hadseregekben a 18. században fogalmazódott meg a szervezett tisztképzés elindításának igénye. A Habsburg Monarchiában a 18. század első felében Bécsben már létezett egy kadétház, amelyben nagyon kis létszámban ugyan, de lehetett kifejezetten tiszti pályafutáshoz szükséges ismereteket tanulni. Emellett a bécsi mérnökakadémia mint felsőfokú tanintézet az 1717-es megalapításától kezdődően katonai műszaki pályára készítette fel hallgatóit.

A döntő változást ebben a tekintetben is Mária Terézia uralkodása hozta el, mivel 1751. december 14-én a bécsújhelyi várban megalapította a Monarchia első általános tisztképző iskoláját, amely napjainkban is működik. Kezdetben évi 20-30 tisztet bocsátott ki az iskola, és ez a szám a 18. század végére már 60 fölé növekedett. A hadseregen belül azonban ez még korántsem nevezhető magas aránynak, a 19. század elején a tisztikarban a 10%-ot sem érte el a bécsújhelyi tanulók aránya. Jelentőségét azonban mégsem szabad lebecsülni, mert az intézmény falai között magas szintű oktatás zajlott, illetve a Monarchia hadtudományi műhelyeként is jelentős érdemeket szerzett.

A bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémián magyarok is tanultak. A hallgatói létszámból átlagosan 10% körüli a magyarországiak aránya. Érdekes módon azonban a magyarok körében nem volt túl népszerű az intézmény. Ennek okát abban találhatjuk meg, hogy a magyar nemesség katonáskodni vágyó fiait többnyire a kapcsolati háló révén közvetlenül a hadsereg kötelékébe tudta felvetetni, aki pedig katonai képzésre vágyott, azt a magyar nemesi testőrség fogadhatta a soraiba. A Mérnökakadémia is jelentős számú későbbi tisztet bocsátott ki falai közül. A magyar középiskolai oktatás a korszakban vonzóbbnak viszonyult a magyar nemesség számára, mint a meglehetősen drága, ráadásul külhonban fekvő katonai akadémia.

Ezek alapján nem meglepő, hogy a bécsújhelyi magyarországi diákok soraiban sok indigenát, illetve városi német polgárt találunk. A francia háborúk tábornoki rangot elérő magyarországi katonái közül – egyetlen szerben kívül – mindenki ebből a közegből érkezett. Kiemelendő, hogy a tanárok sorában találjuk Anton von Zachot, vagy magyarosan Zach Antalt, egy pesti orvos fiát, aki pályája csúcsán táborszernagyi rangot viselt, de számtalan beosztása közül az talán a legfontosabb, hogy a marengói csatában ő volt a császári-királyi hadsereg táborkari főnöke az erdélyi szász származású Michael von Melas főparancsnoksága alatt. Zach testvére, Johann Franz, magyarul János Ferenc világhírű csillagász, akit a Magyar Tudós Társaság 1832-ben tagjai közé fogadott.

A dualizmus idején az akadémia szerepe a sok más katonai képzőintézmény mellett már nem érte el ugyan a korábbit, de még ekkor is rangos iskolának számított. A Magyar Honvédség tisztjeinek egy része is itt szerezte katonai ismereteit.

Nagy-Luttenberger István / tudományos főmunkatárs

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet