1989. december 16-án, Temesváron több száz ember élőláncban akadályozza meg Tőkés László református lelkész kilakoltatását. Ez az esemény indítja el a Ceaușescu kommunista diktatúráját megbuktató romániai forradalmat. Borvendég Zsuzsanna kutatónk írása.

1989. december 16-án hívek gyűltek össze Tőkés László otthona előtt Temesváron, hogy élőlánccal akadályozzák meg a lelkész elhurcolását. Tőkés László ekkor már hónapok óta az ellenzék legismertebb arca volt Romániában, éles hangon és a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltve tiltakozott a Ceaușescu által meghirdetett „településszisztematizálási” terv ellen, amelynek során főleg magyarok lakta erdélyi falvakat akartak eltüntetni a föld színéről. A falurombolás híre közfelháborodást keltett világszerte, kiváltotta a magyar kormány tiltakozását is. A faluromboláshoz kapcsolódott 1988. június 27-én az első olyan spontán tömegtüntetés Budapesten 1956 óta, amelyet nem vert szét és nem torolt meg a hatalom. Ceaușescu elmebeteg ötlete volt az utolsó csepp a pohárban: felszínre tört egy olyan elementáris indulat, amely végleg elsöpörte a szovjet típusú diktatúrákat Kelet-Közép-Európában.

Azok az ellenzéki demonstrációk, amelyek 1988–89-ben egyre nyilvánvalóbbá tették Magyarországon, hogy közeledik a rendszer összeomlása, Romániában elképzelhetetlenek voltak. A román állambiztonság, a hírhedt Securitate ellenőrzése alatt tartotta a társadalom tagjait, a terror, a megfélemlítés mindennapos volt még a nyolcvanas évek végén is. A társadalom teljeskörű ellenőrzésének megnyilvánulása volt az is, hogy a rendszer ellenségeként nyilvántartott és megfigyelt Tőkés Lászlót egy kis faluba akarták száműzni a nagyvárosból, hogy minél kevesebb hívőt tudjon befolyásolni. A temesváriak azonban kiálltak a lelkész mellett. Az élőláncból tüntetés lett, és a tiltakozás a következő napok során is folytatódott. 

A karhatalom jelentős katonai erőket vonultatott fel a demonstrációk vérbe fojtására, de a lavinát már nem lehetett megállítani. A reguláris alakulatok tüzet nyitottak a tüntetőkre, a halálos áldozatok számát máig nem lehet pontosan tudni. A Securitate emberei több esetben még a kórházakba is behatoltak, és agyonlőtték a sérülteket, de arról is vannak beszámolók, hogy teherautókkal szállították a holttesteket egy bukaresti krematóriumba, ahol eltüntették őket. A kormány rendkívüli állapotot hirdetett, és lezárták a határokat, de a felkelés napokon belül átterjedt több nagyvárosra is. 

Ceaușescu december 21-én nagygyűlést hirdetett meg a fővárosba: bér- és nyugdíjemeléseket akart bejelenteni, valamint elítélte a temesvári eseményeket. A nagygyűlésből forradalom lett, a „Kárpátok géniuszának” sorsa megpecsételődött. Máig vitatják, hogy a diktátor bukását kívülről vezényelt puccsként vagy belső államcsínyként kell-e értelmezni; az azonban megkérdőjelezhetetlen, hogy 1989. december 16-án néhány száz temesvári ember halálmegvető bátorsággal kiállt egy, a magyarság megmaradásáért küzdő lelkész mellett abban a biztos tudatban, hogy gyilkolni kész katonai alakulatokkal fogja szemben találni magát. Hősiességüknek köszönhetően kitört a romániai forradalom, ez pedig elsöpörte Ceaușescu diktatúráját.

Dr. Borvendég Zsuzsanna tudományos munkatárs

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet