Szent László a lovagkirály

A magyar történelem és az Árpád-házi szent királyok egyik legkiemelkedőbb uralkodója előtt tisztelgő és Szent Lászlónak (1046-1095) emléket állító előadást rendezett és állított színpadra a Nemzeti Lovas Színház a Lovagkirály születésnapjának 975. évfordulójára

Szent Lászlóról (1046-1095) rendezett és állított színpadra darabot a Nemzeti Lovas Színház a Lovagkirály születésnapja 975. évfordulójának emlékére, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával és a Magyarságkutató Intézet együttműködésével – A viharban született, nagy sikerű ősbemutató Izsákon volt, azonban a magyar történelem és az Árpád-házi szent királyok egyik legkiemelkedőbb uralkodója előtt tisztelgő és Szent Lászlónak emléket állító előadást több helyen tekinthetik meg az érdeklődők. 

Az első előadás beszámolójából: 

„Újabb Szent László legenda született: a Nemzeti Lovas Színház nemzeti rockoperája Pontosan 40 évet kellett várni arra, hogy végre újra igazán minőségi rockopera születhessen az István, a király után. Már-már úgy tűnt, hogy a magyar rockopera műfaja végleg elveszett, csendben, örökre elmúlik, ám ekkor Pintér Tibor és a Nemzeti Lovas Színház gondolt egy merészet: feltámasztják a halottnak hitt műfajt – Szent Lászlót állítva a történet középpontjába. Sokan álltak a nagyszabású terv mögé, sokan gondolták úgy, hogy adni kell egy esélyt ennek az álomnak. […] Tegnap este, az izsáki ősbemutatón viharok dúltak, mennydörgött az ég, villámok cikáztak – majdnem egy órát kellett várni, hogy elálljon az eső, hogy elkezdődhessen a darab. Pintér Tibor babonából szinte sosem mutatkozik az előadások előtt, most mégis megjelent, még civilben, hogy bátorítsa az elázott közönséget – Ők bizony játszani fognak! Az eső nem állíthatja meg őket, és bízik Szent László kegyelmében, hogy csitítja az égi áldást. Így is lett, a vihar elült, a nézők kitartottak (ezúttal is köszönet nekik!) elkezdődhetett a premier. […] A Nemzeti Lovas Színház csapata és a darabba bevont lovasok, táncosok kitették a szívüket, táncolt a lélek, kézzelfogható volt a csoda születése. Pintér Tibor nagy alázattal készült a szerepre, minden mozdulatával Szent Lászlót idézte. A Szent László legendákról újra beszélnek.” 

Akik Izsákon látták a darabot, ilyen és hasonló véleményekkel távoztak a sokáig tartó vastaps után: „A darab nagyon jó, kötelező iskolatantárgynak kell lennie!”. Nos, ha iskolatantárgy nem is lesz, bízunk benne, hogy minél többen nézik meg ezt a páratlan történelmi darabot. 

Gratulálunk a Nemzeti Lovas Színháznak!