Szent István üzenete: Magyarország örök

„…Kezedbe ajánlom lelkemet!” – Nagyboldogasszony, Szent István és a Szent Jobb a hagyományunkban címmel rendeztek pódiumbeszélgetést az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából a Magyarságkutató Intézetben.

A telt házas eseményen Varga Tibor jogtörténész és Limbacher Gábor néprajzkutató beszélgetett Toót-Holló Tamás író, publicista moderálásával.

Köszöntőjében M. Lezsák Gabriella, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója kiemelte: Nagyboldogasszony tisztelete és Szent István országfelajánlása Szűz Máriának egyszerre jelenti az Istenbe vetett hitet és a nemzet jövőjébe vetett reményt. Ez a kettős örökség, a keresztény hit és a nemzeti felelősség ma is iránytű számunkra.

A beszélgetés során Varga Tibor hangsúlyozta: a Szent Korona felajánlása a Szűzanya oltalmába egyedülálló közjogi aktus volt, amely örökkévalóvá tette Magyarországot. Ez nem pusztán jelképes gesztus, hanem olyan valóság, amely több mint ezer éven át a magyar alkotmányos rend alapja maradt. Hozzátette: a kereszténység már Szent István előtt is jelen volt az íjfeszítő népek körében, államalapító királyunk így nem megtérítette, hanem közjogi szinten a katolikus vallást a magyar állam alapjává tette.

Nagyboldogasszony, Szent István és a Szent Jobb a hagyományunkban címmel rendeztek pódiumbeszélgetést

Limbacher Gábor a Babba Mária-kultuszt emelte ki, amely a magyar néplélek sajátos kincse, és szintén egyedülálló a világon. Rámutatott: az, hogy Magyarország Mária országa, nem pusztán a múlt fogalma. Hiába szakította szét Trianon a történelmi országot, a Szent Korona eszméje alatt a nemzet ma is egy és oszthatatlan.

Zárszavában M. Lezsák Gabriella hangsúlyozta: a Magyarságkutató Intézet küldetése, hogy a Szent Korona-tant, az Apostoli Királyság gondolatát, a Regnum Marianum-eszmét és a Babba Mária-kultuszt kiemelten kutassa – nem csupán a tudományos megerősítés, hanem a nemzeti megújulás szándékával.

Nagyboldogasszony, Szent István és a Szent Jobb a hagyományunkban címmel rendeztek pódiumbeszélgetést - 2

Tekintse meg az eseményről készült videófelvételt!