Sacra corona – 1256. december 16-án fordul elő először írott forrásban a korona szent jelzője.

A magyar koronázási jelvények közül ismertségében és jelentőségében egyaránt magasan kiemelkedik a Szent Korona. Történetét ma is számos ponton vitatják: sem az ékszer vizsgálata, sem a hozzá kapcsolódó eszmerendszer, az úgynevezett Szent Korona-tan kutatása nem tekinthető lezártnak.

A koronának már nagyon korán, az Árpád-korban kialakult valamilyen kultusza, elsősorban abból adódóan, hogy Szent István koronájának tartották. Az Árpád-ház fiági kihalása után, a vegyes házi királyok korában ehhez a felfogáshoz kötődött az a nézet, hogy a Szent Korona a mindenkori uralkodót összekapcsolja a független magyar királyság megalapítója, Szent István személyével, így valamiféle jogfolytonosságot biztosít. Az új uralkodó felavatásának elengedhetetlen kellékévé vált: más fejék használata esetén nem fogadták el a koronázást törvényesnek, és a felkent király uralmát nem tekintették legitimnek. 

Egyetlen kivételt ismerünk a középkor folyamán, amikor a Szent Korona elérhetetlensége miatt egy másik, Szent Istvánhoz kapcsolható fejéket használtak: I. Ulászló királlyá avatása idején. Ekkor a rendek ideiglenesen áthelyezték a Szent Korona minden „jelképét, misztériumát és erejét” a Szent István fejereklyetartójáról levett koronára, kinyilvánítva, hogy „a királyok koronázása mindig az országlakosok akaratától függ, a korona érvénye és ereje pedig a hozzájárulásukban rejlik”.

A rendek ezen nyilatkozata erőteljesen rávilágít arra, hogy ebben az időszakban a Szent Korona már a mindenkori király személyétől függetlenné, a hatalom kifejezésének önálló jelképévé vált. Az uralkodó személyétől elvonatkoztatott hatalmat más európai keresztény országokban is a korona és a koronázás aktusa szimbolizálta, de az nem kötődött egyetlen tárgyhoz, mint hazánkban. Nem véletlen, hogy a rendek már 1440-ben a korona misztériumáról beszélnek, hiszen azt tulajdonképpen már ereklyeként is számon tartották.

A Szent Korona, mely végső soron a magyar államiságot testesítette meg, hosszas fejlődési folyamat révén vált ennek szimbólumává, a hozzá kapcsolódó eszme tartalma mindinkább gazdagodott, s egyre inkább kikristályosodott.

A 13. század elején-közepén már egyértelműen megfogható az eszmerendszer alakulása. Ebben az időszakban okleveleink még többféle jelzővel illetik a diadémot: „az ország koronája” (corona regni), „Magyarország koronája” (corona Hungariae, corona regni Hungariae), sőt írott forrásokban ezzel párhuzamosan megjelenik a „szent korona” kifejezés is (sacra corona, sancta corona), elsőként IV. Béla király 1256. december 16-án kelt kiváltságlevelében, melyet az esztergomi Szent Adalbert-székesegyház számára állítottak ki. A későbbiekben a koronára vonatkoztatott „szent” jelző állandósult, kifejezve annak szakralitását. A 14. századi jogi írásbeliségben gyökeret vert „Magyarország szent koronája” (sacra corona regni Hungariae) fordulat már magában hordozta mindazt a jelentéstartalmat, amely a koronaeszme alapvetését képezte: a király személyétől független, szuverén hatalom, joghatóság, jövedelem, birtok, terület.