A Magyarságkutató Intézet tudományos feladati közé tartozik a múltunkra, kultúránkra vonatkozó ismeretek bővítése és azok torzításmentes megjelenítése mellett a jelenkor történéseinek megfigyelése és értékelése. Ezzel nemcsak összefüggéseket tár fel, hanem egyúttal segíti is az ismeretek pontosabb alkalmazását. A nyelv rendszerének használata nem könnyű; munkatársunk néhány helyesírási kérdésben nyúlt segítséget írásával.

A különírás-egybeírásról az az általános vélemény, hogy ez a helyesírásunk egyik legnehezebben megtanulható és alkalmazható része. Továbbá az is közhelyszerű állítás, hogy rengeteg benne a kivétel és a területre vonatkozó szabályok folyton változnak. Az állítások viszont csak részben igazak.

Hogy kinek mit könnyebb vagy nehezebb megtanulnia és milyen szabályokat tud könnyebben vagy nehezebben alkalmazni, az nagy részben szubjektív. Az viszont igaz, hogy egy szabályrendszer elemeit akkor könnyebb megtanulni és alkalmazni, ha következetesek és összefüggenek, tehát ha igazi rendszert alkotnak. A rendszernek nem tesznek jót a kivételek, viszont ha olyan terület szabályozását kíséreljük meg, mint az írás, akkor szembesülnünk kell azzal a ténnyel, hogy előbb kezdtünk el írni, mint hogy a helyesírási szabályzat megszületett volna. Továbbá az írás valamilyen szinten mindig is tartalmaz szubjektív elemeket, annak ellenére, hogy a helyesírás szabályozása igen hasznos és praktikus, hisz ez biztosítja az írásaink közérthetőségét, egységességét.

A jó szabályozás olyan, hogy a fent említett következetesség, összefüggőség és minél kevesebb kivétel mellett viszonylag állandó is, tehát ha nem változnak a szabályok folytonosan. Általánosságban A magyar helyesírás szabályairól elmondhatjuk, hogy többé-kevésbé mindegyik állítás igaz rá. Ennek ellenére az az általános felfogás, hogy szabályzatunkban sok a kivétel és folyton változik, ezért nehezen tanulható és használható. Ennek több lényegesebb vagy kevésbé lényeges oka van, ám mindegyiket ezúttal nem elemzem, csupán egy részterületet emelek ki belőlük: a különírás-egybeírás szabályain belül a rendszert alkotó íráshagyomány néhány érdekesebb esetét.

Már maga a megnevezés is érdekes: rendszert alkotó íráshagyomány (lásd: A magyar helyesírás szabályai, 12. kiadás, 114. pontját https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh12). Elgondolkodtató, hogy egy íráshagyomány miként tud rendszert alkotni. Valójában ezekben a szabálypontokban olyan írásszokásokat foglaltak szabályba, amelyek a különírás-egybeírás alapszabályaival nem mindenben egyeznek, azoknak részben ellentmondanak, ám az eltérésekben van logika, meg lehet őket magyarázni, még ha a magyarázatok nem is mutatnak teljes összefüggést az alapszabályokkal. Ezek tehát kivételek? Akár annak is lehet venni őket, ám mivel rendszert alkotó hagyománynak nevezik, ezért nem teljesen azok.

De lássuk a példákat! Megtanulta mindenki az iskolában, hogy a melléknévi szerkezeteket, ha nincs sajátos jelentésük, akkor alkalmi szókapcsolatként külön írjuk, például: piros pulóver, fekete kalap. Ám ha anyagnévi viszonyt jelöl a kapcsolat, akkor a rendszert alkotó íráshagyomány szabályai szerint már egybe kell írni, nem kötőjellel, nem külön, hanem egybe: pamutpulóver, bőrkalap. Ez már egy olyan pont, ami sokakat zavarba ejthet, hiszen az alaplogika szerint semmi különös jelentésváltozás nincs a szerkezetben, csupán az, hogy anyagnévi viszonyt jelöl, de ha feltesszük a milyen? kérdést, akkor többé-kevésbé értelmes választ kapunk rá: milyen pulóver? – pamut; milyen kalap? – bőr; és hasonlóan: milyen pulóver? – piros; valamint milyen kalap? – fekete. Tehát itt nem segít a hagyományos módszer, egyszerűen meg kell tanulnunk, hogy az anyagnévi szerkezet szóösszetételnek minősül (AkH. 116.). Ugyanígy, ha a szószerkezet előtagja egyszerű számnévi jelző (egy, kettő, tíz, több, sok stb.) és az utótagja -i, -ú, -ű, -jú, -jű, -s, -nyi képzős egyszerű szó, akkor szintén egybeírjuk, például: ötéves, többhetes, tízméteres. Hogy itt mennyire érezhető az alkotóelemek összeforrottsága, az már kérdéses, de a szabály kis odafigyeléssel szintén megérthető és jól alkalmazható (AkH. 117.). Sőt nagyon hasznos, mert a kifejezés esetleges kétértelműségét segít elkerülni. A tízméteres példaszónál maradva: belátható, hogy nem mindegy, hogy egy horgász tíz méteres harcsát fog ki, vagy (egyetlen darab) tízméteres harcsát. Továbbá ugyanez vonatkozik azokra a szerkezetekre is, amelyek egyszerű szókból állnak, az előtagjuk -ó, -ő képzős igenév, és a szerkezeti tagok között érezhető az összeforrottság, nem alkalmi a kapcsolat, például: izzólámpa, kiképzőtiszt, ha ez a beosztása, és nem az éppen elvégzendő munkájára utalunk, védőnő mint foglalkozás (AkH. 118.).

Ha mindezt megtanultuk, akkor jön a rendszert alkotó íráshagyomány szabályainak a „meglepetése”, ami valóban igen nehezen tanulható és megjegyezhető, ráadásul annyira nincs összhangban a területhez kapcsolódó többi szabállyal és rendszerlogikával, hogy a rutinszerű helyesírót a különírás-egybeírás teljes területén elbizonytalaníthatja. A „meglepetés”, pedig a következő: ugyanezeket a szerkezeteket viszont már külön írjuk, ha az egyik vagy mindkét tagjuk összetétel, tehát: aranylánc, de arany nyaklánc, ötméteres, de öt kilométeres, védőgát, de partvédő gát (AkH. 116–118.). Nem kötőjellel, hanem külön! Pedig megtanulhattuk, hogy a helyesírási szabályzatunk logikájából az következik, hogy amit egybe kellene írni, de valamilyen oknál fogva nem lehet, azt kötőjellel kell írni, hogy jelezzük a tagok szoros összetartozását, például: Arany-vers, csapatzászló-avatás, dokumentumfilm-bemutató, foszforműtrágya-gyártás (AkH. 139.) Ebben az esetben viszont nincs kötőjel, hanem az íráshagyományt (?) követve – ami rendszert alkot – külön kell írni a szerkezeteket. Tehát az összeforrottság nem is olyan erős? Akkor viszont az egyszerű szavakból álló szerkezeteket miért kell egybeírni? Nem stimmel a logika.

Különösen érdekes végigkísérni ezt a szabályozást egy ember életkorán: egyhetes, tízhetes, tizenegy hetes, tíz hónapos, egyéves, tízéves, tizenegy éves stb. Ha tehát a használat felől közelítjük a rendszert alkotó íráshagyományoknak ezeket a pontjait, akkor jogos lehet az a kifogás, hogy ezek a szabálypontok se nem következetesek, se nem összefüggőek, és nehezen magyarázható kivételnek számítanak.