Az évfordulóról Borvendég Zsuzsanna, a MKI kutatójának írását közöljük.

1956. december 4-én, a forradalom kegyetlen eltiprásának hónapfordulóján tízezer magyar lány, asszony és anya gyűlt össze a Hősök terén, hogy egy-egy szál virággal és zászlókkal emlékezzenek némán a szabadságharcban elesett halottaikra, és tiltakozzanak hazánk és szabadságunk idegen lánctalpakkal való meggyalázása ellen.

A fegyveres gócok felszámolásával nem szűnt meg teljesen a nemzet ellenállása 1956 novemberében. Több felkelőcsoport működött még illegalitásban országszerte, a legismertebb közülük a Péterfy Sándor utcai kórház alagsorában bujkáló értelmiségi csoport volt, amelynek tagjai még december elején is nyomdát üzemeltetettek, és a forradalom lapjának, az Igazságnak a további kiadásán gondolkodtak. Abod László, Gáli József és Obersovszky Gyula Élünk! című kiadványukkal és röplapokkal szólították fel a nőket, hogy vonuljanak a Hősök terére december 4-én, és az Ismeretlen katona sírjára helyezzék el virágjaikat.

„MAGYAR ANYÁK! MAGYAR LÁNYOK, ASSZONYOK! MOST RAJTATOK A SOR!"

Ezt hirdették a röpcédulák, és azon a borongós, ködös délelőttön sok ezer nő protestált néma gyászban a szimbolikus sírnál. A hatalom fegyveres erői körbevették a teret, lánctalpas páncélosok álltak készenlétben, de ezen a napon a néma fájdalom méltósága, a békés tüntetők erkölcsi fölénye győzött az elnyomók fizikai erejével szemben. Az asszonyok megrendítő gyásza és lélekindító bátorsága lefegyverezte az ellenséget, ezúttal nem mertek a fegyvertelen tömegbe lőni.

Dr. Borvendég Zsuzsanna / tudományos munkatárs

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet