A pünkösd ünnepének magyar elnevezése a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, az ünnep ugyanis a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Időpontja a húsvéthoz kötődik, tehát mozgó ünnep, a lehetséges legkorábbi időpontja május 10-e, a legkésőbbi pedig június 13-a.

Az ötven nap egyik fontos előképe kétségtelenül az ószövetségi zsidó hagyományokra nyúlik vissza. A zsidók ugyanis a pészach utáni ötvenedik napon, sabouthkor (hetek ünnepe) az aratás, az első gyümölcsök, majd később a Tízparancsolat adományozásának ünnepét ülik. 

Más kultúrákban is megtaláljuk az ősi tavaszünnepet, amely a teremtett növények, de különösen a fák és bokrok megújhodásának, virágba borulásának ideje. A kereszténység a Szentlélek alászállásának napjaként tiszteli. Keresztény tartalmáról Szent Lukács tudósít az Apostolok cselekedeteinek második fejezetében. „Mikor elérkezett pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen. Hirtelen zaj támadt az égből, olyan, mint a heves szélvész zúgása. Betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd pedig szétoszló nyelvek jelentek meg nekik, olyanok, mint a tűz, és leereszkedtek mindegyikükre. Ekkor mindnyájan beteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Szentlélek megadta nekik, hogy szóljanak.” Itt a Jézus Krisztus által megígért Szentlélek eljöveteléről van szó, aki szélzúgás és lángnyelvek alakjában jelenik meg az apostoloknak. Erő tölti el őket a magasságból, nyilvánosan tanúságot tesznek Jézusról, és megkeresztelnek háromezer embert. Ezzel az eseménnyel veszi kezdetét az Anyaszentegyház földi zarándokútja, így pünkösdöt az Egyház születésnapjaként tarthatjuk számon. Jóllehet, az ünnep első, ránk maradt írásos említése csak a Kr.u.-i. 2. századból való, egészen bizonyos, hogy ünneplése olyan régi, mint maga az Egyház. A középkorban a Szentlélek lejövetelét jelző szélzúgás jelképezésére kürtöket és harsonákat fújtak, a tüzes nyelvek jelképezésére égő kócot, rózsákat és ostyát hullattak a magasból, néhol fehér galambokat eresztettek szét a templomban. A magyar pünkösdi szokások a keresztény ünnephez kapcsolódnak, de számos vonásukban az ősi tavaszünnep rítusainak emlékét is őrzik. Pünkösd ünnepe falusi népünk tudata szerint az élet kiteljesedésének, és a termékenységet, gyümölcsöt, magot, jövőt hozó kegyelem utáni vágyakozásnak az ünnepe. Ezt az ősi természetünnepet természetesen koronázta meg, illetve teljesítette ki a Szentlélek kiáradásának keresztény örömhíre. Pünkösd tehát a keresztény Egyház születésnapja, az esztendő fájának, karácsony és húsvét mellett a harmadik aranyalmája. Az országszerte ismer népi gyermekmondóka így fogalmaz: „Kerek Isten fája, / Szép tizenkét ága, / Szép tizenkét ágán, / Ötvenkét virága, / Ötvenkét virágán, / Három aranyalma…”

Mint minden főünnepnek, Pünkösdnek is, már a vigíliája, vagyis a szombatja is amolyan félünnep. A rendtartó paraszti hagyomány szerint, ilyenkor, a nagy nyári munkák előtt, meg kell állni, meg kell torpanni egy pillanatra, ünnepelni kell. Köszönteni az új, kiteljesedő életet, imádkozni a bő termésért és a gyermekáldásért. Megállni és az esztendő körének legszebb napjainak egyikén, megülni az Anyaszentegyház isteni kegyelemből táplálkozó földi megvalósulását, a krisztusi tanítás kiteljesedését és erejét. Erre szolgál pünkösd jeles napja, a húsvét utáni ötvenedik nap. A hagyomány szerint pünkösd ünnepe, de az ünnep egész holdudvara, Pünkösd nyolcada is termésjósló napként, időszakként ismeretes. Ha ebben az időben esik az eső, üszkös lesz a gabona. Ha szép az idő, sok bor lesz. Sokfelé a pásztorok bort és kalácsot kaptak a gazdáktól, a kihajtott állatok számának megfelelően. A kiszomboriak az ünnepen kenyeret szoktak elégetni. Hamuját a gabonaföldre szórták, hogy az aratás gazdag legyen. Hazánkban sokfelé, de Európa-szerte eleven az a szokás, hogy zöld ágakkal díszítik fel a lakóépületeket és templomokat, hogy arra szálljon a Szentlélek. Régi szőregi hiedelem szerint pünkösd éjszakáján a boszorkányok karikában szoktak táncolni. Ez a karika a boszorkányok tánchelye. Itt még a fű sem zöldell ki, valósággal kiég. Aki belelép ebbe a körbe, gyógyíthatatlanul megbetegszik. A bűbájosok pünkösd hajnalán „harmatot húznak”. Ez a boszorkányok vize. Talán ennek ellensúlyozására volt szokás Szeged környékén a XX. század első évtizedéig, a Tiszában való fürdés Pünkösd szombatján este, hogy a hagyomány követőjét elkerülje minden betegség. A lányok is megfürödtek ilyenkor a Tiszában. Se menet, se jövet, se fürdés közben egy szót sem szóltak, abban a hiszemben, hogy így nem fog rajtuk semmiféle rontás, igízés. Fürdés után pedig a füzek lombjai alatt fésülködtek meg. A már emlegetett Kiszomboron pünkösdi rózsát szoktak a mosdóvízbe szórni, hogy egészségesek és szépek legyenek. 

A pünkösdi táplálkozással kapcsolatos, hogy néhol már ősszel koszorúba font gesztenyét tesznek a verembe, hogy pünkösdkor a ház előtt vagy az utcán fogyasszák el. A pünkösd hagyományos étele a rántott csirke és az idei liba uborkasalátával. Juhtartó gazdáknál szokásos a pünkösdi bárányból való ételek készítése: báránysült, báránypaprikás. Egyes helyeken édes tésztákat ettek, hogy szép sárga legyen a kender.

A legények lóversenyen, ügyességi próbákkal, virtuskodással döntik el, ki a legrátermettebb. A rendkívül látványos verseny győztesét régebben igen nagy becsben tartotta a közösség: egy évig minden lakodalomba, ünnepélyre, mulatságra hivatalos volt, minden kocsmában „ingyen rovása” volt, minek költségeit a legényegylet fizette, lovát, marháját társai őrizték, apróbb vétségeiért pedig testi fenyítéssel nem illették. A pünkösdi királyság elnyerésnek általában két fő típusa lehet: az egyik valamilyen verseny, általában lóverseny megnyerése, a másik pedig a választás. Például Csepregen, szőrén és mezítláb, kengyel nélkül megült lóval kellett vágtázni, akadályokat átugrani, máshol inkább a gyorsaság volt a fő szempont. Volt, ahol a versenylovakat még föl is ékesítették, valószínűleg választottjuknak, fiatal férjüknek szurkoló lány- és asszonykezek. A választásnak is többféle módozata, eljárása lehetett, s a „szavazati joggal rendelkezők”, illetve a lehetséges jelöltek tábora is változatos képet mutatott. A megválasztott „király” előjogai, kiváltságai közé tartozhatott, hogy tilosba tévedt jószágáért s egyáltalán szinte semmiért nem büntethették meg, a lányoktól koszorút, papírdíszeket kapott, a kocsmákban ingyen ihatott, minden lakodalomra meg kellett hívni, engedélye nélkül sehol a faluban nem rendezhettek mulatságot vagy táncot, jószágait ingyen kellett őrizni. A király uralkodási ideje egy naptól, akár egészen egy évig, azaz a következő pünkösdig is eltarthatott. Volt, ahol voltak udvaroncai, illetőleg udvarhölgyei is. Egyes tájegységeken a huszárok is választottak maguk közül királyt, akinek bizonyos rangfokozat alatt mindenki tartozott engedelmeskedni. A pünkösdi királyságra vonatkozóan értékes adalékokat találunk a kétségtelenül Kígyóshoz, a Wenckheimekhez is kötődő nagyszerű Jókai regényben, az Egy magyar nábob című műben.

Közszájon forog az a történet, miszerint a magyar Szabadságharcot orosz segédlettel vérbe fojtó, Ferenc József magyar királlyá koronázásának időpontját eredetileg pünkösdvasárnapra tették, azonban „a pünkösdi királyság” rövidségével, múlandóságával kapcsolatos néphit miatt mégis egy nappal korábbra, Pünkösd szombatjára hozták. A történelem tréfája, hogy Ferenc József az egyik leghosszabban uralkodó magyar király volt. 

A pünkösdi királynéjárás elsősorban a Dunántúlon volt ismert és elterjedt szokás. Általában négy nagyobb lány körbevisz a faluban egy ötödiket. Ő a legkisebb, a legszebb. Énekelnek, és jókívánságokat mondanak. Az eredetileg termékenységvarázslással összekötött szokás, később adománygyűjtéssel, vagy mint a most bemutatandó újkígyósi példánkból is látható, valamiféle karitatív célra való jótékonysági gyűjtéssel is párosulhatott. A kislányok csapata, amely később több lett, mint öt fő, megállt az udvarokon, bement a házakba s a legkisebb, a pünkösdi királyné feje fölött kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt egy fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázsló, a házra és a háziakra áldást kérő mondókákat, már-már szinte imádságokat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot, néhol pénzadományt kaptak. A Pünkösdölés Észak-Magyarországon és Alföld szerte ismert szokása, igen hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz. Adataink egy része úgy tudja, hogy néhol nem csak lányok voltak a szereplői, hanem fiúk is. Mindenesetre archaikusabbnak tűnik a csupán lányokat fölsorakoztató változat. Volt, ahol király és királyné párost jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. A gyerekek, vagy fiatalok csapata végigjárta a falut, s énekelve, táncolva adományt gyűjtött. Figyelemre méltó, hogy a bemutatott újkígyósi példánkban hangsúlyozottan királyról és nem királynéról van szó, s hogy ezt a szereplőt is kislány, mégpedig egy hét, nyolcéves leányka személyesíti meg. Ilyenkor a régi szegedi kislányok bíboros ünneplő ruhát, a királynő pedig fényes papírkoronát hordott. A csoportban is mindannyian szép rózsakoszorút viseltek a fejükön. Dicsértessék a Jézus Krisztus - köszöntéssel léptek be a házakhoz s föltették a kérdést: Szabad-e pünkösdölni? S ha igent mondtak, szép csöndes hangon énekeltek. Jellegzetes pünkösdi, pünkösdölős énekek voltak: „Meghozta az Isten piros pünkösd napját, mi is meghordozzuk királynéasszonykát.”; vagy az „A pünkösdnek jeles napján…” kezdetű szép énekünk, vagy mint Újkígyóson is a „Mi van ma, mi van ma piros pünkösd napja…” kezdetű köszöntőének. A szokás korára utalhat az az adat, amit a Hun nagykirály, Atilla udvarába látogató görög, Priszkosz rhétor jegyzett föl Kr.u. 448-ban: „Midőn e faluba bevonult Attila, lányok mentek elébe sorban, finom és jó hosszúra nyúló fehér fátylak alatt úgy, hogy minden egyes fátyol alatt, melyet kétfelől nők tartottak föl kezükkel, hét vagy még több leány haladt (ilyen fátyolsor pedig sok volt) szkitha dalok éneklése közben.”

Bálint Sándor, Kardos Tiborra hivatkozva itáliai eredetűnek véli a szokást. Kardos szerint a pünkösdölés igen emlékezetet a májusi grófnő ünneplésére, amely a XIII. században Bologna városában virágzott. Bizonyos, hogy Nagy Lajos királyunk udvarában tavasz királynőjének ünnepét ülték. A játék első szövegszerű lejegyzése Újkígyós anyavárosából, Szegedről származik, amelyet Miskoltzy István tett közzé a Regélőben, 1834-ben. A szokás leírása, amelyet teljes terjedelmében olvashatunk Bálint Sándor imént idézett könyvében, megdöbbentően hasonlít az itt következő újkígyósi változatra. Szép példája és ékes bizonyítéka annak, hogy Újkígyóson, a XX. század első feléig gazdag bőségben maradtak fönn a régi Szegedi világból hozott hagyományok. Magam kedves adatközlőm az 1904-ben született Mucsi Béláné Oláh Erzsébet halála után, 1995-ben Bözsi néni hagyatékában bukkantam egy kis ceruzával írt sárgult papírlapra, amelyen a következő vers volt olvasható:

Mi van ma, mi van ma,

Piros pünkösd napja,

Holnap lesz, holnap lesz,

A második napja,

Andriás, Andriás,

Felséges jó táncos,

Jól megfogd a lovad kantárját,

Ne tapossa a pünkösdi rózsát.

Mert ha letapossa,

Nem lesz rajta rózsa.

Királyné pálcája,

Király koronája,

Szálljon erre a házra,

Az Isten áldása.

Mint régente szállott,

A Szentlélek Isten,

Az apostolokra.

 

A pünkösdi királylány verse:

Én kicsike vagyok,

Nagyot nem szólhatok,

Mégis az Istennek dicséretet mondok,

Gyönge szőlővessző, jaj hát mit szólhatnék,

Szüleim kertjében mégis úgy illatozok,

Én a rózsák között legkisebb rózsácska vagyok,

Mégis vagyok olyan, mint kinyílt rózsácska.

Hiába fürdik már a fekete csóka,

Úgy sem lesz belőle fehér galambocska.

 

Szomorú voltam, hogy a leírás körülményeiről, egyáltalán a pünkösdölés szokásáról nem beszélhettem már Bözsi nénivel. A szöveget azon nyomban közzé is tettem az Adalékok a népi műveltség vizsgálatához címet viselő munkámban. Nagy örömöt és vigaszt jelentett, hogy 1996. augusztus 26-án a újkígyósi pünkösdölés teljes szövegét sikerült lejegyezni az 1912-ben született Czira Gáborné Rákóczi Kati nénitől: 

Olyan nyóc, tíz éves löhettem, mikor ezzel a pünkösdölővel jártunk. Én vótam a legöregebb, a király. Réti Jani ott dógozott kint, oszt aszonta, tanuljuk mög a pünkösdölést oszt kész van. Mögtanútuk. Vótunk hatan, Két Boldizsár elöl, kettő hátul, ëgy kismënyasszony, én vótam a király. Hatan vótunk. Én itt átam elöl, aztán így vót kettő, a kismënyasszony az első kettő közt, mög kettő hátul. Bánfi Pancsa vót a kismënyasszony, Pancsa kicsi vót, olyat köll választani, aki kicsi. Akkó vót még Virágh Kati, Rëgya, Réti Julcsa, Grëgus Ica, mind lányok vótunk, nem vót férfi köztünk. Ezök mind fehér ignbe, fekete szoknyába vótak. Énneköm ilyen vastag mifélibül vót koronám, mög ëgy pálcám is vót, az is olyan kis bot vót. Papírbul arankorona a fejemön, mer én vótam a király.

Na akkó elmondom ezöket, úgy ahogy vót, ahány annyi féleképpen.

Mikó bemögyünk valamelyk házhon, ez a király bemondása. Mögszólal a király pünkösdi köszöntésre:

 

Egy kis fehérségbe’, tulajdon Istenség,

Egy kis lakóhelybe való drága Szentség,

Szentséges Istennek csodálatos volta,

Ádámnak vétkéért maga fiát adta,

 

Kelj fel Úristennek választott serege,

Mert megtetszett neki egek fényessége,

Királyné pálcája, király koronája,

Szálljon erre a házra az Isten áldása.

 

Ez a vége, akkó gyün a két első, akiket Boldizsárnak szólítottak:

Minékünk adott a Szűz Szentlélek malasztját,

Mert felárnyékoztatott a szüzek virágát,

Szűz Anyától született, Krisztus istállóba’,

Kínt és halált szenvedett fekvő koporsóba,

Magát megjelentette föltámadására,

Tanítványi láttára ment a mennyországba.

 

Itt a kismënyasszony. Annak vót ëgy koszorú a fejin, oszt Bánfi Pancsa vót a legkisebb, oszt az vót a mënyasszony.

Ez a kismënyasszonyé! Aztán gyün a másik kettő, mëgin hátul:

 

Akkó aztán midnyájan énekőtük, akkó én fogtam a mënyasszont, a másik kettő, kettő is összeát, oszt forogtunk, táncótunk, oszt úgy éneköltünk:

Aztán mögálltunk, oszt akkor én fejeztem be a király:

Möntünk végig mindön házhoz, aztán mög kint vótunk a Grófná’. Mikó bemöntünk ëgy házhoz, kérdöztem: Möghallgatják a pünkösdi köszöntést? Akkó mondták: Mööög! Sënki nem kűdött el! Ki mennyit tudott adott. Lëjátszottuk, de úgy örűtek, mindönki örűt! Kovács Márton lëjátszatta velünk még a templomba is.