Hajdanán, a Gergely-naptár használatba vétele előtt Luca napja a téli napforduló idejére esett, ekkor volt legrövidebb a nappal, leghosszabb az éjszaka.

December 13-a Santa Lucia siracusai vértanúságának napja. Lucia, Luca nevében ott rejlik a fényesség jelentésű latin lux szó, amelyet könnyű összefüggésbe hozni a téli napfordulónak, az új fény születésének reményével. A kity-kotyolós, tyúkterelgetős népi játékok, a lucázók kántálása, a lucafű, lucakorbács mind olyan kellékei e napnak, melyek réges-régi természetünnepek, mágikus termékenységvarázslások emlékei lehetnek, s nem mellékesen naptárilag is egybeesnek a régi római szaturnáliák vigalmaival.

Pusztán friss humora kedvéért hadd idézzek néhány versszakot a zalamerenyei Lucázásból, Volly István 1941-es közlése (Népi játékok I., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest) nyomán:

(A harmadik versszaktól kezdve a termékenységvarázsló jókívánságokat szavalják fenyegetőzés helyett.)

De térjünk csak vissza a régi napforduló okán a 13-án ránk szakadó nagy sötétségre is, amit minden tisztességes boszorkány kihasznál(t) egy kis kijárásra! Magam jó tizenöt-tizenhat éve, hogy legutóbb megtestesült Luca-napi boszorkányt láttam, az is a felvidéki Korpona városkájának ódon hangulatú főterén szaladgált, s fekete széndarabbal ijesztgette a legifjabbakat, az óvatlanokat nagy sikoltozva össze is maszatolta. Persze ez az ártatlan, közelebbről szemlélve nagyon is rokonszenves rémalak cseppet sem hasonlított a valódi, rettenetes, szarvas-agancsos boszorkákra, akiket Luca 13 elemből, 9, más adatok szerint 13 különböző félkemény- és keményfából 13 napon át készült álló székére állva lehetett felismerni az éjféli misén. Mivel az utolsó darabot csak Szenteste volt szabad a helyére illeszteni, úgy készült (olyan lassan készült), mint a Luca széke (Dugonits) vagy későn készült, mint a Luca széke (uő.). Más forrás szerint soká készül, mint a Luca széke (Erdélyi), s aki csak amolyan tesze-tosza módon farigcsál valamit, hát az úgy dolgozik, mint a Luca székin (Nyr XV.).  

A boszorka mint az ördög segéde – vén banya ördögök hadnagya (Margalits) – érthető mód megragadott minden megtisztulást szolgáló, szent készülődési és ünnepi időt egy kis tivornyázásra. Az éjféli misének helye és ideje is tökéletes volt neki, nem véletlen csempészte be a lucamester, többnyire ifjú, bátor legény vagy fiatal házasember, a gúnyájába rejtve a Luca székét. Ám Luca széke köré rajzolt varázskrétakör ide vagy oda, amint megpillantotta a boszorkányt, iszkolnia kellett, hazafelé mákot szórt üldözője útjába, odahaza bereteszelte az ajtót, a kulcslyukba hagymahéjat, fokhagymagerezdet dugott – ezek gonoszűző ereje általánosan ismert volt –, ezen felül házas ember az asszony homlokát is bekenhette fokhagymagerezddel. Itt, ebben a gonoszűző rítusban vélhetjük meglelni orrod tőle fokhagymás szólásunk eredetét. Ám a boszorka házon kívül tartásával még nem volt a tennivalóknak vége, agyon kellett csapni a házban kódorgó fáradt őszi legyet is, mert amelyik légy megéri Luca napját, biztosan boszorkány (Penavin Olga jegyezte fel (Bács)Topolyán.

Erről jut eszembe: pár éve bennragadt a konyhánkban egy áttelelésben reménykedő légy, december közepén pedig már senkinek nem volt szíve agyonütni, úgyis csendesen behúzódott egy ablakrésbe. Ha másért nem, hát emiatt biztosan ma is vannak még igazi boszorkányok!