1060. december 6-án koronázták királlyá I. Bélát. A mai évfordulón dr. Teiszler Éva, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontja tudományos munkatársának írását közöljük.

I. Béla magyar király (1060–1063) Géza fejedelem testvérének, Mihálynak egyenes ági leszármazottja. Apja Mihály fia, a Szent István által megvakíttatott Vazul volt. 1015–1020 körül született, de szülőhazájában nem sokáig maradhatott: apja megcsonkításával egyidejűleg testvéreivel, Andrással és Leventével együtt száműzték az országból. A fivérek előbb Csehországba, majd II. Mieszko (Lengyelország királya: 1025–1031, nagyfejedelme: 1031–1034) udvarába menekültek, ahonnan András és Levente áttelepedett a Kijevi Nagyfejedelemség területére. Béla Lengyelországban maradt, felvette a keresztény vallást, és meg is házasodott: feleségül vette Mieszkó Richeza nevű leányát.

Orseolo Péter elűzése idején, 1046-ban a magyarok visszahívták Vazul fiait, hogy helyette ők foglalják el a trónt. A hazatérő András és Levente közül előbbi jutott hatalomra, és kormányozta az országot egészen haláláig. Béla csak később, 1048-ban jött Magyarországra bátyja kérésére. A király megosztva vele uralmát, az ország egyharmadának kormányzását bízta rá, létrehozva a dukátus (hercegség) intézményét, s a krónikák tanúsága szerint egyúttal örökösének is nyilvánította öccsét. Béla a saját területén királyi felségjogokat élvezett, csupán önálló külpolitikát nem folytathatott.

A köztük fennálló békés helyzet akkor változott meg, amikor I. András uralkodása vége felé békét kötött IV. Henrik német királlyal (1053–1105). Ennek megerősítéseként a magyar király ötéves fiát, Salamont összeházasították Henrik Judit nevű húgával. Nem sokkal később a gyermek Salamon koronázására is sor került Székesfehérvárott, de ez Béla érdekeit sértette, s ennek hangot is adott. A Képes Krónika elbeszélése szerint ezért András király Béla herceget 1059 végén a Tisza mellett fekvő Várkony várába hívta, hogy színt valljon: elfogadja-e a frissen megkoronázott Salamont utódjául, vagy halála után korábbi megegyezésüknek megfelelően ő akar majd uralkodni. 

A betegeskedő király maga mellé készíttetve mind a királyi, mind a hercegi hatalmat jelképező jelvényt, azaz a koronát és a kardot, felajánlotta Bélának, hogy válasszon: „ha a királyságot akarod, vedd a koronát, ha a hercegséget, vedd a kardot.” András azonban nem szándékozott a véletlenre bízni öccse döntését. Meghagyta bizalmasainak, hogy amennyiben Béla a koronát választja, ne engedjék távozni. A palota ajtajában álló Miklós, a kikiáltók ispánja figyelmeztetőn a terembe lépő herceg fülébe súgta: „Ha élni akarsz, válaszd a kardot.” Béla ekkor a hercegséget jelképező kardot választotta, de családjával azonnal Lengyelországba ment, hogy onnan katonai segítséggel térjen vissza.

1060-ban a két testvér között háború tört ki, melynek során András király öccse fogságába esett, ahol hamarosan el is hunyt, Salamon pedig sógora védelme alá menekült, így 1060. december 6-án Béla megkoronáztathatta magát. 

Mivel a Salamon öröklését támogató uralkodó, IV. Henrik ebbe nem nyugodott bele, 1063-ban csapataival Magyarországra indult. I. Béla, hogy a védelmet megszervezze, országgyűlést hívott össze Dömösre, ahol szerencsétlen módon összeomlott alatta a trón. Súlyos sérüléseket szenvedett, mégis elindult összegyűlt csapatai élére, de mielőtt csatába bocsátkozhatott volna, 1063. szeptember 11-én Dévény közelében belehalt sérüléseibe.

I. Béla alig három évig tartó uralkodásához az utókor emlékezete általában az ország keresztény hitre való végleges megtérítését, az utolsó, Vata fia János-féle pogánylázadás leverését és a szekszárdi bencés monostor megalapítását köti. Koronázásának évfordulóján azonban arról is érdemes megemlékezni, hogy unokaöccse és vetélytársa, Salamon halálát követően kivétel nélkül Béla fiai és fiági leszármazottai ültek Magyarország trónján, egészen az Árpád-ház kihalásáig.

Dr. Teiszler Éva / tudományos munkatárs

Történeti Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet