A helynevek, a szláv jövevényszavak és a helyesírás történetének jeles kutatója 1898. december 1-jén látta meg a napvilágot az Árva vármegyei Trsztenában.

Kniezsa István szegény, földműves családba született. Az öt testvér közül egyedül ő járt középiskolába; a nyitrai piarista gimnáziumban is folytatott tanulmányokat (itt tanult meg igazán magyarul), de a háború miatt nem tudta elkezdeni a nyolcadik osztályt: 1916-ban bevonult katonának. A harcok során olyan súlyosan megsebesült, hogy jobb kézfeje csaknem teljesen lebénult. Kniezsa rokkantan tért haza, majd Győrben keresett állást. Az ottani katonaságnál 1921 októberéig szolgált, ezután Budapestre költözött, és 1927-ig az államrendőrségnél dolgozott mint irodasegédtiszt. Beiratkozott a jogi karra, de három szemeszter után megszakította tanulmányait, és 1924-ben a bölcsészkar magyar, történelem és szlavisztika szakára felvételizett. 1928 júniusában tett doktori szigorlatot, és ugyanebben az évben jelent meg doktori értekezése („A magyar helyesírás a tatárjárásig”) is a Magyar Nyelvben, valamint a Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványaiban. 

Ezután számos olyan ösztöndíjat nyert el, amely lehetővé tette számára a külföldi kutatást: Berlinben, majd Lengyelországban (Varsóban, Krakkóban és Lembergben) folytatott szlavisztikai tanulmányokat. 1930-ban az Országos Széchenyi Könyvtárban kapott munkát (akkor még mint gyakornok), és 1940 októberéig dolgozott ott. 1934-ben magántanári, 1938-ban pedig rendkívüli tanári címet nyert el szláv filológiából a budapesti tudományegyetemen. 1941-től haláláig vezette az itteni szlavisztika tanszéket. 1947-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes taggá választotta; kiemelkedő kutatói munkát végzett a Magyar Nyelvtudományi Társaságban is. Számos nemzetközi és magyar elismerésben részesült: a lengyel állam 1948-ban Order Odrodzenia Polski érdemrenddel, a magyar állam 1953-ban Kossuth-díjjal, a bolgár állam 1963-ban Cirill és Metód-érdemrenddel díjazta tevékenységét. 1965. március 15-én szívinfarktusban hunyt el.

Kniezsa egyik fő kutatási területe a magyar helyesírás története volt. Foglalkozott a „z” hang jelölésével, a magyar kódexek, valamint a tatárjárás és a kódexek kora közötti időszak nyelvemlékeinek helyesírásával, 1952-ben pedig ezek alapján publikálta „Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig”, majd „A magyar helyesírás története” című összefoglaló munkáit. Felismerései számos helyesírás-történeti és hangtörténeti kutatást inspiráltak.

Helynévkutatási munkássága is kiemelkedő. „Magyarország népei a XI. században” című részletes munkájában nyelvészeti, történeti, régészeti és földrajzi adatokat felhasználva vizsgálta a 11. századi Magyarországon élő népek nyelvét. „Keletmagyarország helynevei” című monográfiájának témája a magyar helységnevek tipológiája és kronológiája; ennek összeállításához az 1400-ig előforduló összes kelet-magyarországi helységnevet feldolgozta.

Személynevek vizsgálatával is foglalkozott, bár ez nem tartozott legfőbb témái közé. Elsőként kísérelte meg a magyar, a szlovák és a kárpátukrán családnevek rendszerezését, nagy segítséget nyújtva ezzel a településtörténészeknek.

Kedvelt tudományterülete volt a jövevényszavak vizsgálata is. Elsősorban a szláv nyelvek magyar szókincsre gyakorolt hatását tanulmányozta, de a német, román és oszmán-török nyelvekben való jártasságának köszönhetően más (német, olasz, bizánci) jövevényszórétegekről is fontos megállapításokat tett. Ezeket is felhasználta „A magyar nyelv szláv jövevényszavai” I. kötetéhez, a szláv jövevényszóréteg 1954-ben megjelent monumentális feldolgozásához. Ebben a szláv jövevényszavak mellett kétes eredetű és olyan jövevényszavak is szerepelnek, amelyeket addig tévesen szlávként azonosítottak. (Kniezsa II. kötetet is tervezett, ez azonban soha nem készült el.)

(Forrás:

Kiss Lajos: Kniezsa István; Budapest, Akadémiai, 1994

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MuMaTu-a-mult-magyar-tudosai-1/kniezsa-istvan-357C/

https://www.regikonyvek.hu/kiadas/magyarorszag-nepei-a-xi-szazadban-2000-lucidus-kiado )

Eőry Zsófia / ügyvivő-szakértő

Nyelvtervezési Kutatóközpont

Magyarságkutató Intézet