2024. október 8–11. között lezajlott a VI. Északi Régészeti Kongresszus („VI Северный Археологический Конгресс») az oroszországi Hanti-Manysi Autonóm területen, Szurgutban, amelyen a Magyarságkutató Intézet munkatársa is részt vett. 

Horváth Veronika egy évvel korábban, 2023 novemberében Tulában, Oroszországban megrendezett, „Воинские традиции в археологическом контексте: от позднего Ла Тена до позднего средневековья» («Hadi hagyományok régészeti kontextusban: késő La Tene-től a késő középkorig”) című nemzetközi hadtörténeti konferencián (lásd: https://mki.gov.hu/hu/hirek-hu/minden-hir-hu/kora-vaskori-es-kozepkori-fegyverek-nyomaban?highlight=WyJrb3JhIiwidmFza29yaSJd ) találkozott először a Szurguti Állami Egyetem régészeti tanszékének vezetőjével, Georgij Petrovics Vizgalovval, és a tanszéken dolgozó kollégákkal, Oleg Viktorovics Kardassal és Ivan Viktorovics Frolovval, akik felajánlották szíves segítségüket, és meghívást küldtek az októberi kongresszusra.

A kiutazás október 6-án indult, és kétszeres, isztambuli és moszkvai átszállással valósult meg. Nem szokványos úton, eddig nem tapasztalt módon, az egyes reptereken újbóli beregisztrálásokkal tarkított rohanásokkal, először melegebb, majd hidegebb éghajlati zónába kerülve (mindenféle értelemben), végül október 7-én éjjel landolt a gép a szurguti reptéren. Pár órás pihenő után, még aznap, a nulladik napon kezdetét vette a programsorozat. A folyamatosan érkező kollégákat buszos városnézés, a szurguti Helytörténeti Múzeum régészeti és történeti kiállítása, valamint híres orosz feltalálókról szóló kiállítás várta.

A konferencia több jeles alkalomból, az Orosz Tudományos Akadémia 300 éves fennállása, Szurgut város alapításának 430 éves és a szurguti járás alapításának 100 éves évfordulója, valamint a jugrai régészeti örökségvédelem megalapítója, Vlagyimir Fjodorovics Gening születésének századik évfordulója alkalmából került megrendezésre a Hanti-Manysi Autonóm terület vezetősége, az Uráli Történeti és Régészeti Intézet, a Szurguti Állami Egyetem, a novoszibirszki Régészeti és Néprajzi Intézet, a moszkvai Régészeti Intézet, valamint a Kunstkamera közös szervezésében. 

A rendezvény programja főként az Uráltól keletre fekvő, észak-eurázsiai régiók, az erdős sztyeppe és a tajga övezet fontosabb betelepülési fázisaira és az ún. északi útvonal mindenkori jelentőségére, továbbá, globálisabb értelemben, Eurázsia északi és a délebbi, sztyeppei régiók közötti kapcsolatok, útvonalak kutatásának fontosságára koncentrált, figyelembe véve a késő kőkori, rézkori, bronzkori, a szkíta és szarmata kori, továbbá a középkori népességek régészeti hagyatékait, ezek védelmét. Jelentős hangsúlyt helyezett népszerűsítésükre, kézzel foghatóbb bemutatásukra a nagyközönség számára. A többnapos eseményen több mint 200 kutató vett részt 40 tudományos központból Oroszországból, Belaruszból, Kazahsztánból, Kirgizisztánból, Kínából, Németországból, Olaszországból és Lengyelországból. Magyarországról Horváth Veronika, intézetünk Régészeti Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa személyesen utazott ki és tartotta meg két előadását orosz nyelven a szkíta-szarmata kori szekcióban. 

Első, «Бронзовые навершия из камеры №26б кургана Аржан-1» («Bronz póznadíszek Arzsan-1 kurgán 26b kamrájából”) című előadásában az 1972-1973-ban, a Tuvai Autonóm Köztársaság területén található Arzsan-1 kurgán északkeleti szektorában elhelyezkedő 26b kamra feltárásáról és az ennek során talált, 5 hegyi bárányt ábrázoló „póznadíszről” beszélt.

A tárgyak rendkívül érdekes körülmények között, felszerszámozott lovak koponyáinak közelében, a lószerszám együttesekben egyesével kerültek elő. A lovak koponyái és nyakcsigolyái egy esetben sem feküdtek a kamra padlóján, a test többi részével együtt, hanem a kamra falába vagy a kamrát fedő gerendán helyezték el őket. Egyes orosz kutatók az észak-kaukázusi kora szkíta kori kocsitemetkezésekkel, a sírokban talált áttört csörgőkkel hozták összefüggésbe ezeket a díszeket, állítólagos kocsitemetkezések szimbolikus jelenlétét feltételezve a 26b kamrában. Azonban a lószerszámmal ellátott koponyák és a póznadísznek tartott tárgyak vizsgálata az Arzsan-1 kurgánban feltételezetten elhelyezett kocsitemetkezésekről szóló elméletek, valamint a lónak mint áldozati állatnak az eurázsiai sztyeppei temetkezésekben elfoglalt térbeli és rituális szerepének újragondolására, nem utolsó sorban az elő-ázsiai ókori birodalmakban használt lovak rendeltetésének figyelembe vételére sarkall.

Második, „Бронзовые кинжалы в предгорьях Алтая в начале скифского времени, отражающие западные влияния» («Nyugati hatást tükröző bronztőrök az Altáj előhegységeiben a szkíta kor elején”) című előadásában a nyugat-szibériai, altáji kora szkíta kori vágófegyverek lehetséges elterjedésére, eredetükkel kapcsolatos kérdésekre tért ki. Az 1950-es évektől az orosz és kazah kutatók figyelme az Altáj előhegységeiben szórványként számontartott bronztőreire és -kardjaira irányult. Ezek a vágófegyverek, több elgondolás szerint, markolatuk és keresztvasuk kialakításában a Nagy-Kaukázus északi előteréből és az Urál nyugati oldaláról ismert preszkíta kori bimetál tőrök és kardok formáira vezethetők vissza. Ugyanakkor Közép-Európában is megjelentek ilyen fegyverek. Azonban az altáji szórványok eredetének és időbeli meghatározásának kérdése a mai napig nem zárult le. Egyes vélemények szerint ún. „átmeneti karaszuki-majemir típusokról” lehet szó. Más elképzelések szerint a sztyeppéről származó harcos törzsek részt vehettek az elő-ázsiai hadjáratokban, magukkal hozva a saját, altáji típusú és észak-kaukázusi fegyvereiket. Ennek a folyamatnak köszönhetően alakulhattak ki a szkíta kor elején használatos tőr- és kardtípusok.

A szkíta-szarmata koros szekcióban elhangzottak előadások a Középső-Irtysh menti kora vaskori Szargatka kultúra újabb lelőhelyeiről, a baskíriai és Volga-menti szkíta kori, páncéllal eltemetett harcosokról, észak-kaukázusi párhuzamaikról és távol-keleti kora vaskori temetkezés feltárásainak részleteiről. Kiemelt helyet foglalt el az ezen a területeken a Kr. e. V. század végétől megjelenő, jellegzetesen sátorszerűen kialakított, faszerkezetes sírépületek kutatásának problematikája, valamint a folyosóval, dromosszal ellátott sírkamrák ebben az időszakban történő megjelenése. Külön diskurzus zajlott a sírkamrák lehetséges eredetéről.

Ugyanis ezek a sátorszerű faépítmények már korábban, a kora szkíta korban ismertek voltak a Nagy-Kaukázustól északra, ha nem korábban a hegyvonulattól délre is, és egy-egy ilyen kamra dokumentált Észak-Kazahsztán területéről is. A folyosóval ellátott sírkamrák, mauzóleumok a kazah és orosz kutatók jelenlegi véleménye szerint már a késő bronzkorban megjelentek Közép- és Dél-Kazahsztánban, majd a kora szkíta/szaka időszakban elterjedtek a Dél-Urál, Délkelet-Kazahsztán, Kelet-Kazahsztán és Tuva felé. Mindazonáltal egyelőre homály fedi a Kr. e. V. században, az említett területektől északabbra való, előzmény nélküli megjelenésük okát. Ezzel együtt a Kr. e. VI. század közepe – Kr. e. V. század vége közötti időszakban, Közép-Ázsiában észlelt hiányuk szintén kérdéseket vet fel, részben a térség politikai és kulturális viszonyainak felbomlásával, megváltozásával kapcsolatban. Ezek megválaszolásához további kutatások szükségesek.