Az iskoladrámák sajátos műfaja a tizenhatodik század végén kibontakozó katolikus reformhoz köthető. A trienti zsinat (1545-1563) rendelkezéseinek gyakorlati megvalósítása a mai szóval közoktatásnak hívott képzési szintet is érintette.

A katolikus oktatási intézményekben – nyilvánvalóan a sikeresen alkalmazott, friss protestáns iskolai színházi kezdeményezésekre válaszul – egyre fontosabbá vált a tanító célzatú, egyben szórakoztató, esetenként humoros iskoladráma alműfaja. A színművek néha egy-egy antik darab rövidített változatai voltak, ám méginkább szívesen merítettek témát a Szentírásból, egy-egy szent életéből, vagy pusztán valamilyen erkölcsi tanítás köré költött, épületes történetből. Szerzőik az iskolának általában fiatalabb tanárai, a színészek pedig maguk az iskolások, pontosabban, növendékek voltak.

Jóllehet a pécsi püspökséget csak átmenetileg érintette meg a protestantizmus szelleme, a lelkipásztori tevékenység mellett a pécsi püspökök figyelme kiterjedt az elsősorban a jezsuiták és a piaristák által fölkarolt és művelt színházművészeti tevékenységre is, ennek megfelelően könyvtáruk számára is beszereztek néhány efféle művet. Így a pécsi könyvtárban találunk latin, francia, olasz, horvát és magyar nyelvű iskoladrámákat, amelyek 1699 és 1820 között keletkeztek.

A könyvtárban föllelhető első négy, legkorábbi színmű még latinul született. Az 1699-ben keletkezett, háromfelvonásos, több mint száz (!) szereplőt, illetve kóristát fölvonultató, Hymenaei de Marte Triumphus című darab prológusában és epilógusában néhány antik isten megszólal ugyan, ám cselekményét tekintve merőben történelmi magvú mű, sőt, valójában évfordulós emlék. A női főszereplő, Adelheid ugyanis hatszáz esztendővel korábban, 999-ben hunyt el, a cselekmény az ő elraboltatásáról, illetve I. Ottó német-római császár által történt kiszabadításáról szól, majd a vele kötött házassággal végződik.

A második, 1723-ban keletkezett darab nem kevésbé távoli témájú, ám sokkalta vallásosabb: amikor az imént említett I. Ottó német-római császár (Szent) I. Vencel királyt Wormsba hívta, őt angyaloktól övezve aranykereszttel látta megjelöltetni, mire ő maga ékesítette föl a cseh uralkodót királyi jelvényekkel. Csakúgy, mint az első említett darabot, a vallásos-uralkodói témát szimbolikus antik elő- és utóhang keretezi.

A szerény zsebkötetben megjelentetett, 1735-ben keletkezett, a nagyszombati egyetem tanévéről szóló kicsiny darab voltaképpen nem is tartalmaz drámai konfliktust. A merőben antik keretezésű, tizenkét paragrafusból, azon belül túlnyomóan monológokból álló mű valójában az egyetem kiválóságát dicséri, végül pedig az 1726 és 1734 közötti időszak áttekintésével zárul.

A Klimo-könyvtár legkésőbbi latin nyelvű, 1738-as keltezésű iskoladrámája valódi magyar témát ragad meg: Zrínyi kirohanását és halálát (1566). A mindössze nyolc lapnyi, Zrínyi, a fia és két tribunus (hadvezér) között zajló, pergő párbeszéd a nemzetért hordozott terhek magasztalásával zárul. A színlap érdekessége, hogy Zrínyit a jezsuita szerzetes, Koller József (1703-1766) játszotta – aki nem tévesztendő össze a jeles pécsi egyháztörténésszel, Koller József nagypréposttal (1745-1832). További érdekesség, hogy az első tribunust Berényi Tamás, a korábbi pécsi püspök, Berényi Zsigmond (1694-1748) unokaöccse, későbbi zempléni főispán alakította.

A további három iskoladráma egyenként is különlegességnek számít. Az 1747-ben, Pozsonyban kinyomtatott, zenével kísért, Sant’Elena al Calvario (Szent Ilona a Kálvárián) című, olasz nyelvű színmű költője maga Pietro Metastasio (valójában: Pietro Antonio Trapassi, 1698-1782) volt, aki számtalan oratórium (pl.: Per la festività di Santo Natale, 1727, Giuseppe riconosciuto, 1733) szövegkönyvét írta meg. Oratóriumainak jegyzékében megtaláljuk a Sant’ Elena al Calvario címűt is, mely Antonio Caldara (1670-1736) megzenésítésében 1731-ben mutattatott be a bécsi császári udvarban. A színműnek a Klimo-könyvtárban 1747-es keltezéssel föllelhető változatát az orsolyiták kolostorában adták elő, Bécsben. Már címéből sejthetően a cselekmény (Szent) Ilona (Heléné) császárné zarándoklatát mutatja be, mely Izajás próféta jövendölését teljesíti be „[...] dicsőséges lesz nyugvóhelye.” (Iz 11,10c) Amint az közismert, a császárné nem csupán a föltámadás barlangját látogatta meg, de megtalálta Krisztus keresztjének maradványait is. A darab éppen a császárnénak a keresztfához szóló áhítatos imádságával zárul.

Az olasz színműhöz képest is meglepő, hogy a pécsi könyvtár őriz egyetlen darab francia iskoladrámát is, mely az Ószövetségből Benjámin történetét dolgozza föl. Az 1768-ban, Sopronban (!), jezsuita növendékek által előadott darab egyfajta korabeli öregotthonban került színre. A névtelen szerzők tökéletes francia világba helyezték magukat: még a gróf Zichy Ferenc győri püspöknek szóló ajánlás is franciául áll a kicsiny kötet élén. Meglepőnek tűnik, hogy a teljességgel ószövetségi témájú munka mint tragédie chrétienne határoztatik meg. A színmű francia nyelvére némi magyarázatot adhat a nemzetközi előadógárda: a fiatalok között megtalálható Klimo György pécsi püspök unokaöccse, Imre; egy Festetics (sic!) gróf, egy olasz, négy magyar, két német, illetve három francia növendék. Közöttük minden bizonnyal a francia lehetett a közös nyelv, a Biblia ismerete pedig a biztos közös tudásanyag.

A Klimo-könyvtárban egyetlen magyar iskoladrámát találunk: Kreskay Imre 1806-ban költött, Veszprémben megjelent Békesség című darabját. A mű csak jóindulattal nevezhető iskoladrámának, valójában három, antik istenasszonyként ábrázolt, elvont erény: a békesség, az igazság és a hűség („hívség”) párbeszédét láthatjuk. A darab végül Ferenc császárnak a maga korában teljesen megszokott, ma már szinte elviselhetetetlenül dagályos magasztalásával, a fennálló rend méltatásával és a nyugodt élettel való megelégedettséggel zárul.

Pécsett nem lehet meglepetés horvát iskoladrámát találni. A Budán, 1820-ban megjelent, kizárólag horvát fiatalok által előadott Josip, sin Jakoba patriarke (József, Jákob pátriárka fia) című mű Juraj Čepović ferences filozófia- és teológiatanár, valamint növendékeinek alkotása, melyet vukovári diákok adtak elő. A nyolcfelvonásos (!), száznegyven oldalas kötetben megjelent színmű külön érdekessége, hogy a prózai részek között pontos, ma is énekelhető kottával ellátott énekbetétek is megtalálhatók. A horvát iskoladráma tehát valójában egyfajta vallásos daljáték lehetett, mely amellett, hogy horvát nyelven, dalokkal jelenített meg egy többé-kevésbé közismert bibliai történetet, szinte kínos gondossággal ügyelt a szöveghűségre: jóllehet, a korban egy-egy színművet rövid tartalmi összefoglaló szinte minden esetben megelőzött, a horvát szerkesztők ezt nyolc oldalon át teszik meg, mégpedig úgy, hogy a cselekmény fordulatait minden esetben szentírási szöveghellyel igazolják. A színmű az ismert szentírási cselekményt követve a testvéri szeretet közös megvallásával zárul.

Jóllehet a Klimo György püspök által alapított könyvtár csak szerény mennyiségű iskoladrámát őriz, mégis igen széles nyelvi és kulturális távlatot mutat föl. Pécsi horvát és soproni francia színmű éppúgy föllelhető, mint veszprémi magyar és bécsi olasz színdarab. Névtelenül maradt diákok, buzgó és elkötelezett paptanárok, világhíres itáliai költők egyaránt fölismerték az iskoladráma műfajának jelentőségét, mely belátható és elvégezhető föladatot adott, vallási és erkölcsi értéket közvetített, embert nemesített. Örvendetes, hogy napjainkban egyre több, egyházi fenntartású iskola ismeri föl újra az iskoladrámák közösségformáló és nevelő erejét.