Hiánypótló történelmi kalandfilm IV. Béla és Batu kán koráról - “1242 – A Nyugat kapujában”

"Láthatjuk majd ahogy Batu kán, a sztyeppe kegyelmet nem ismerő ura a seregével Esztergom falai alá ér, és ahogy a maroknyi védő, Özséb kanonok és a spanyol zsoldoskapitány, Simon vezetésével az utolsó harcra készül.”

A hiánypótló történelmi kalandfilm készítőivel beszélgetett Horváth-Lugossy Gábor Ulánbátorban azon a fogadáson, amely az Obrusánszky Borbala nagykövet asszony által szervezett „Magyar Napok” két napos kulturális rendezvény hivatalos zárása volt. 

Intézetünk Főigazgatója a filmkészítőknek elmondta: tudja, hogy már eddig is mennyi erőfeszítést tettek a film megvalósulásának érdekben, amiért jár a hála. Mint fogalmazott: „A mai világban mindennél fontosabb a magyar nemzeti öntudat, büszkeség erősítése, amelyre a filmek az egyik legmegfelelőbb eszközök. Tudnia kell a ma élő, és az utánunk jövő generációnak, hogy őseink a legkilátástalanabb helyzetekben sem adták fel a küzdelmet, harcosaink az utolsó csepp vérükig védték a Magyar Királyság területét és a magyarságot - a filmben éppen - a keletről érkező támadásokkal szemben, de ebből a történetből is kiderül majd, hogy a nyugat a XIII. században sem mindig a szebbik arcát mutatta felénk.”
Soós Péter rendező a beszélgetésen elmondta: filmje az “1242 – A Nyugat kapujában” címmel magyar–mongol–angol koprodukcióban készülő mozifilm rég nem látott, nagyszabású alkotás lesz, amelyben IV. Béla és Batu kán gondolkodását és személyiségét is megismerhetjük, a film alatt részeseivé válhatunk.

A rendező örömmel erősítette meg azon korábbi híreket, hogy a szerepekre több neves, világhírű külföldi színész, az utómunkára pedig elismert, nemzetközi szakemberek mondtak igent. Így Kevin Spacey, aki egy itáliai bíborost, a történet főgonoszát alakítja. Christopher Lambert egy agg magyar kereszteslovag szerepét vállalta el, Eric Roberts szintén magyar harcost, Ákos kapitányt alakítja, Terence Stamp pedig a narrátor lesz. A film vágója várhatóan Kant Pan lesz, akit nemrég jelöltek Oscar-díjra, az akciójeleneteket Greg Powellre bízták (aki számos Hollywoodi akciófilmben bizonyított).

Sipos Kornél a film producere hangsúlyozta, hogy az alkotók egy magyar, de világtörténelmi jelentőségű esemény mozifilmes feldolgozására vállalkoztak. Mint mondta: „Beláthatatlan következményekkel járt volna, ha 1242 telének végén Batu kán nem fordítja vissza a seregeit Esztergom alól, hanem folytatja az előrenyomulást.” Nagy dolog, hogy a filmet először a Szöuli Filmfesztiválon mutatják be, és a világ számos országa már jelentkezett a vetítési jogok érdekében, hogy mozihálózataikban majd játszhassák a filmet.
Iski Csaba, a film ügyvezető producere elégedett az előkészületek állapotával. Az eddigi kiemelkedő munka eredménye, hogy az alkotás 1,26 milliárd forintos gyártási támogatást kap a Nemzeti Filmintézettől, a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének, a mongol invázió első hulláma pusztításának, IV. Béla, Batu kán és a kor bemutatására. 

Horváth-Lugossy Gábor a beszélgetés végén gratulált a filmkészítői stábnak a vállalkozáshoz, az „ügy”, a történelmi film elszánt képviseletéhez, és kérte: ne álljanak meg itt. Az „1242 – A Nyugat kapujában” alkotás után még sok magyar történelmi esemény, személy várja, hogy filmvásznon is bemutassák, ezért javasolta a csapatnak, hogy még „legalább 40 évig” folytassák ezt a munkát.

A film forgatása 2022 őszén kezdődik, a helyszínek között szerepel például a visegrádi fellegvár, a bélapátfalvai ciszterci apátság. A világszínvonalú produkciót 2023-ban láthatjuk.