Az utolsó magyar koronabíboros – 1552. október 12-én kreálták bíborossá Fráter Györgyöt

A magyar koronabíborosi méltóság az Árpád-ház korától fontos pontja a szentszéki–magyar kapcsolatoknak. Az első koronabíborost a XIII. században Báncsa István esztergomi érsek személyében fedezhetjük fel.

Ezt követően több magyar koronabíborossal is találkozhatunk; a Mohács előtti években Bakócz Tamás töltötte be ezt a tisztséget. Halála után hosszú évtizedekig nem kreált magyar bíborost a pápa annak ellenére, hogy I. Ferdinánd komoly lépéseket tett Várday Pál esztergomi érsek bíborosi kalapjáért.  

Az érsek halála előtt egy újabb név is szóba került a lehetséges bíborosok listáján: a keleti országrész nagy hatalmú uráé, a pálos Fráter György váradi püspöké. 1549. május 25-én maga a pálos rendfőnök írta azt Rómából a pálos szerzetesnek, hogy Rómában nagyon becsülik, és a bíborosi cím várományosaként is szóba került a neve. Várday Pál 1549-es halála után Ferdinánd is Fráter számára igyekezett kijárni a bíborosi kalapot. Ezt vele is tudatta az 1549-es nyírbátori tárgyalások során, ezzel is magához próbálván kötni a püspököt. 

A bíborosi kalap átadásának elképzelt jelenete a częstochowai kolostor előcsarnokában

Mindez már hatásos volt: 1551. július 20-án III. Gyula pápa brévét küldött Fráternak, amelyben tudatta vele, hogy ismeri állhatatosságát és hitét, vitézségét és jámborságát, és buzdította, hogy folytassa a munkáját, amelynek meglesz az elismerése. Fráter bíborosi kalapját a Ferdinánd király mellé rendelt nuncius, Girolamo Martinengo is támogatta, s így végül a pápa az 1551. október 12-i konzisztóriumon bíborossá kreálta a főpapot. Ezzel hosszú évtizedek után a Magyar Királyságnak újra lett koronabíborosa. Négy nappal később a birétum elvitelét is elrendelte, valamint felhatalmazta a barátot, hogy szerzetesi öltözete felett a bíbort viselje. A birétumot Felice Figliucci vitte Fráternak, aki hamar értesült a pápai kegyről, s a hír hozóit bőkezűen megajándékozta. Az egyik jelenlévő, Konrad Wall szerint a hír hallatán a főpap vidám lett, ágyúlövéseket rendelt el, s azt mondta, hogy promóciója a római királytól, azaz I. Ferdinándtól származik. 

Az újdonsült kardinális valóban világosan tudta, hogy elsősorban kinek köszönheti a bíbort. Október 30-án köszönőlevelet írt a császárnak, Ferdinándnak és a pápának, majd november 7-én már arról értesítette Martinengo Rómát, hogy Martinuzzi levélben kérte arra, tartsa meg őt a pápa emlékezetében, valamint köszöni az érdekében tett erőfeszítéseket. Az oszmánok jólértesültségét kiválóan mutatja, hogy a beglerbég már október 2-án a Fráternek írott levelében Erdélyország prímásának nevezte az ekkor még a pápai döntés előtt álló főpapot, tehát már ekkor tudott a tervekről. 

Johann Andreas Thelott es Georg Andreas Wolfgang rézmetszete a bíboros meggyilkolásáról

A történtek ettől kezdve azonban nem várt fordulatot vettek, ami végül az új bíboros decemberi alvinci meggyilkolásához vezetett. Emiatt Fráter semmiféle tevékenységet nem tudott már kifejteni bíborosként, nagy valószínűséggel a bíborosi öltözetét sem viselhette. Az utókor több festményen mégis így ábrázolta a főpapot. 

A bíborosi méltóság rövid viselése ellenére Fráter személye azért is különleges, mert ő tekinthető az utolsó magyar koronabíborosnak, utána ugyanis nem magyar királyi, hanem császári jelölés révén kerültek be a magyar főpapok a bíborosi kollégium soraiba. 

 

Kanász Viktor, Magyarságkutató Intézet,
a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa