Németország 1935-től kezdve erőteljes fegyverkezésbe kezdett, a Saar-vidék és Ausztria békés annektálása után 1938-ban célul tűzte ki Csehszlovákiától a főként németek lakta Szudéta-vidék megszerzését. Magyarország miniszterelnöke, pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi Kálmán ugyanezen év tavaszán országunk védelmi képességének növelése érdekében meghirdette az egymilliárd pengős győri programot. 

A külpolitika terén ekkor már folyt a bledi konferencia, és aláírás előtt állt az egyezmény, amelyben a kisantant államai elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, amelyért cserébe le kellett mondanunk a fegyveres revízió szándékáról. ¹ 1938. augusztus 21-e és 28-a között került sor vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzónak és kíséretének németországi látogatására, amelyen Hitler nemcsak kitüntetett figyelemmel fogadta a delegációt, hanem különösen is Horthy kedvében akart járni. Ezért meghívta Kielbe, hogy augusztus 22-én együtt tekintsék meg a német flotta díszfelvonulását és hadgyakorlatát. Először Hitler és a német kormány tagjai jelenlétében a kormányzó hitvese keresztanyaként vett részt a PRINZ EUGEN nehézcirkáló vízrebocsátásában. Majd a két ország vezetői a GRILLE aviso fedélzetéről nézték végig a gyakorlatot. Augusztus 25-én pedig Berlinben a sajtóhírek szerint Németország addigi leghatalmasabb csapatszemléjét rendezték meg a kormányzó és hitvese tiszteletére. ²

A kitüntető figyelem persze nem volt őszinte. Hitler már Horthyval folytatott négyszemközti tárgyalásán a GRILLE-n előállt ajánlatával. Kifejtette Csehszlovákiával kapcsolatos terveit, elismerte Magyarország területi igényeit akár a Kárpátokig, azonban feltételül szabta, hogy Magyarország mozgósítsa honvédségét, és lépjen fel támadólag. Ha a csehszlovákok ellenállnak, akkor Németország Magyarország segítségére fog sietni. 

Horthy tisztában volt azzal, hogy a magyar honvédség még nincs felkészülve egy ilyen támadásra, és a kisantant beavatkozására is lehetett számítani, így nemet mondott. De ugyanezen a véleményen voltak a magyar kormány tagjai is a német kollégáikkal történt közvetlen tárgyalásaikon. Hitlerre nem hatottak az érvek, megsértődött, a két küldöttség között olyan fagyossá vált a hangulat, hogy a kancellár protokolláris üzenetként a saját jachtján, a GRILLE-n vendégül látott magas rangú politikusokat átköltöztette a többségnek helyet adó PATRIA gőzösre. A magyar küldöttség álláspontja a tárgyalások hátralévő ideje alatt sem változott, Hitler hidegen búcsúzott, a viszony megromlott.

A későbbiekben minden úgy alakult, ahogy a kancellár megjósolta a kieli találkozón. A felvidéki revízió reménye elhalványult, arra sem látszott akkor esély, hogy a müncheni tárgyalásokon szóba kerüljön.

Sztójay Döme berlini követünk azonban kijárta, hogy Hitler 1938. szeptember 20-án fogadja Obersalzbergben vitéz ómoraviczai Imrédy Béla miniszterelnököt, kányai Kánya Kálmán külügyminisztert és vitéz Keresztes-Fischer Lajos altábornagy, vezérkari főnököt. Hitler, Ribbentrop és Wilhelm Keitel vezérezredes várta őket. A delegációt Újpétery Elemér kísérte, az ajtón kívül maradt, de onnan is hallotta és értette Hitler hosszas kiabálását. A részleteket is megtudta, ugyanis a visszaúton a repülőgépen neki diktálta le a miniszterelnök és a külügyminiszter az emlékeztetőt. A lényege: szemrehányásokkal illette a magyar vezetést a kieli válasz miatt. Ő mindent kilátásba helyezett Magyarországnak, a várható rizikó kicsi volt, de azt sem vállaltuk. Aki nem kockáztat, ne számítson arra, hogy más kikaparja neki a gesztenyét. A tervezett müncheni konferencián nem fogja támogatni a magyar területi igényeket, sőt meg sem fogja említeni azokat. Erről már értesítette az olaszokat is.

Ebben a helyzetben sok lehetőség nem maradt. Újpétery szerint talán Kánya Kálmán, de lehet, hogy gróf körösszeghi és adorjáni Csáky István ötlete lehetett, hogy utóbbi, aki ekkor a külügyminiszter kabinetfőnöke volt, 1938. szeptember 29-én megjelenjen Münchenben. Ciano gróffal, Olaszország külügyminiszterével, Mussolini vejével akart tárgyalni, azonban ez nem sikerült neki. Végül a rendőrkordont áttörve elérte az olasz küldöttséget, amikor tagjai felfelé a lépcsőn, a döntő konferenciára siettek. Ciano nem tudott kitérni a találkozó elől, s Csáky a néhány pillanatnyi időt kihasználva azt kérte tőle, hogy mint Magyarország barátja legalább annyit javasoljon, hogy a felvidéki területi követeléseink szerepeljenek a zárónyilatkozatban. Az olasz külügyminiszter erre ígéretet tett.

Több tény bizonyítja, hogy van valóságalapja a történetnek. Az egyik, hogy Hitler előzetes álláspontja ellenére tényleg belekerült a dokumentumba a magyar igény. Az egyezmény kiegészítő részét képező nyilatkozat a következőket tartalmazza: „A négy hatalom kormányfői kinyilatkoztatják, hogy a Csehszlovákiában élő lengyel és magyar kisebbségek kérdését a négy hatalom itt jelen lévő kormányfői fogják további tárgyalás alá venni, amennyiben az az érdekelt kormányoknak közvetlen megegyezése útján három hónapon belül rendezést nem nyerne.” ³

A másik a Magyar Távirati Iroda két rövid híradása. Az első: „Gróf Csáky István rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a külügyminiszter kabinetfőnöke, ma [szeptember 29-én] hajnalban repülőgépen Münchenbe utazott.” ⁴ A második egy nappal későbbről: „Csáky István gróf rendkívüli követ és meghatalmazott minisztert, a külügyminiszter kabinetfőnökét, aki a magyar kormányt megfigyelő minőségben képviselte Münchenben, csütörtökön [szeptember 30-án] Mussolini olasz miniszterelnök kétízben is fogadta. A Duce ezzel is bizonyságot akart tenni arról, hogy milyen nagy érdeklődéssel viseltetik a csehszlovákiai magyar népcsoport követelései iránt.” ⁵ Ha túloz is az MTI híradása, azt biztosra vehetjük, hogy Csáky Münchenben volt, és találkozott valakivel az olasz küldöttségből. Végül egy érdekesség, a RADOR román hírügynökség Münchenből jelentést adott ki a találkozóról, amely mindezeket megerősíti: „Csáky gróf meghatalmazott miniszter, akit Horthy régens különleges feladattal bízott meg, repülővel érkezett ide, és azonnal felvette a kapcsolatot az olasz küldöttséggel.” ⁶

Tehát a külügynek sikerült elérnie, hogy a müncheni egyezményben megemlítsék a Csehszlovákiában élő magyar kisebbség ügyét, és három hónapos határidőt írtak elő a nagyhatalmak a felek közvetlen megegyezésére. A tárgyalások 1938. október 9-én elkezdődtek Komáromban, a ZSÓFIA sétahajón, azonban október 13-án lényeges eredmény elérése nélkül fejeződtek be. A magyar igény töredékének érvényesítését sikerült volna elérni Josef Tisónak, az autonóm szlovák kormány miniszterelnöke által vezetett csehszlovák küldöttségnél.

A külügyminisztérium tudta, hogy a csehszlovákok csak német nyomásra tesznek majd további engedményt. De ehhez kellett valaki, aki a németek szimpátiáját bírva ezt el tudja érni. Sztójay Döme berlini magyar királyi követ elérte, hogy Hitler tárgyaljon a számára elfogadható Darányi Kálmán volt miniszterelnökkel. A választás fő oka az lehetett, hogy Darányi nem volt jelen Kielben. Elkísérte őt Mecsér András, jó német kapcsolatairól ismert országgyűlési képviselő is. Imrédy Béla miniszterelnök Darányi mellé Újpéteryt jelölte ki, aki egyrészt jól beszélt németül, ezáltal ellensúlyozhatta Darányi gyenge nyelvtudását, másrészt Teleki Pál nemzetiségi térképeinek kidolgozásában részt vett, jól ismerte tartalmukat.

A küldöttség 1938. október 14-én reggel repülőgéppel, majd gépkocsin tette meg az utat Obersalzbergig. ⁷ Hitler fogadta Darányit, majd bevezette a dolgozószobájába, ahol Joachim von Ribbentrop külügyminiszter is jelen volt. Újpétery előtt becsukódott az ajtó. Azonban Hewell követségi tanácsos, aki a külügyminisztérium részéről volt a kancellár mellé beosztva, észrevette ezt, és kissé nyitva hagyta az ajtót. Újpétery szerint azért, mert tudta, hogy Darányi nem beszél jó németül, illetve nem lehet tisztában a Teleki-féle térképek tartalmával. Tehát Újpétery kintről is követni tudta a tárgyalást.

Hitler először Darányinak adta meg a szót, aki halkan, kissé akadozva előadta a magyar kormány javaslatait, mit tenne a csehszlovák–magyar határrevízió érdekében. Így a népszövetségből való kilépést, az antikomintern paktumhoz való csatlakozást és tízéves gazdasági szerződést ajánlott fel Németországgal. Darányi öt percet beszélhetett, miután befejezte, Hitler felugrott a székéről; fel-alá járkálva dührohamot kapott. A magyar vezetőket leszidta, amiért nem mozgósítottak, ahogy ő Kielben javasolta. Gyávának nevezte őket, mert akkor kérnek támogatást, amikor már Németország mindent megkapott, amit akart. Monológja vagy negyvenöt percig tartott.

Darányi, aki nyilván ennek nagy részét megértette, de feltehetőleg nem az egészet, és tudta, hogy be kell számolnia minden részletről később Imrédynek, talán zavarában, de összeszedte magát, és csendesen, nyugodtan annyit válaszolt:

– Birodalmi kancellár úr, nem értettem, kérem még egyszer.

A néma csendben Hitler csak annyit mondott:

– Ribbentrop, játssza ezt maga tovább – és elbúcsúzás nélkül kirohant a teremből.

A külügyminiszter azt tanácsolta Darányinak, hogy találkozzanak este tíz órakor Münchenben, a szállodájuk halljában. A megbeszélés barátságos légkörben zajlott. A magyar javaslatokról annyit mondott, hogy elfogadták azokat, de megvalósításuk későbbre fog tolódni. Most csak a határról tárgyaljanak.

Újpétery Elemér kiteregette a Teleki-féle térképeket, amelyeket a szakértői tárgyalásokon a németek már alaposan megismertek. Ribbentrop beosztottjai, élükön a később Magyarország sorsában fontos szerepet játszó Edmund Veesenmayerrel pedig elővették a sajátjaikat. Lényegében egyezett a két fél által megrajzolt néprajzi határ. Egy lényeges különbség volt csak: Ungvár és Munkács környékén hét falut, amelyek élelmezték a két várost, magának igényelt a magyar kormány, azonban a német térképeken nem így volt jelölve. Ribbentrop kijelentette, hogy a magyar fél által kijelölt néprajzi határ megegyezik az ő szakembereinek véleményével. Kivéve az említett hét község, amelyeknek szerintük Kárpátalján kell maradniuk, ugyanis egy esetlegesen létrejövő német védnökség alatt álló Ruszinszkóból nem hajlandók német többségű helységeket átadni. Ezután a következő párbeszéd zajlott le Újpétery és a németek között:

– Birodalmi külügyminiszter úr! Ennek a hét falunak a többsége nem német, hanem zsidó.

– Zsidó? – kérdezte meglepetten és ingerülten Ribbentrop. – Veesenmayer, azonnal ellenőrizni!

– Kegyelmes uram. A magyaroknak igazuk van. A többség zsidó – válaszolta visszatérése után Veesenmayer. 

– Zsidó? – kérdezte még egyszer Ribbentrop. – Azonnal Magyarországnak adni – fejezte be.

Ezzel véget értek az egyeztetések. Darányi Kálmán és Ribbentrop megállapodott a németek által elfogadott új csehszlovák–magyar határról. Azonban hátra volt még Olaszország tájékoztatása. Politikust nem lehetett küldeni, nehogy újra megsértődjenek a németek. Ezért az Államtudományi Intézetből Rónai Andrásra, és Újpétery Elemérre esett a választás. 1938. október 27-én repültek Rómába, ahol Ciano gróf fogadta őket báró Villani Frigyes ottani magyar királyi követtel együtt. ⁸ A külügyminiszter betekintést kért a Ribbentrop által jóváhagyott térképekbe. A Pozsony környéki girbe-gurba nyugati néprajzi határra mutatott és azt mondta:

– Ezt a határt, ezt a kusza határt így úgysem lehet se megindokolni, se megvédeni, se megoldani sem gazdaságilag, sem közgazdaságilag – mosolygott Ciano. – Én ezt javaslom – húzott egy egyenes vonalat Magyarország javára. – Ezt a vonalat én meghúztam, és így lesz, ezt viszem holnap Ribbentropnak – jegyezte meg végül.

Hazatérésük után más és más volt a vezető politikusok véleménye: Imrédy nem kapott fejfájást a többletterületért. Kánya Kálmán külügyminiszter kissé cinikusan azt mondta, hogy az aránylag fiatal Cianótól nem várt mást, meg akarta mutatni a németeknek, hogy Olaszország is számít. Egyedül Teleki bosszankodott: a döntés értelmetlen, ő néprajzi határt szeretett volna, ennyi erővel megkaphattuk volna fél Szlovákiát. Újpétery szerint kár lett volna megsérteni Ciano önérzetét, végül is nekünk akart jót. A németek pedig elfogadták. Így az igényünknél több területet, de ezzel együtt még százötvenezer szlovák lakost kaptunk vissza. A határszakaszt később Ciano-vonalnak nevezték.

Ezután már csak a formális döntés meghozatala volt hátra. Magyarország 1938. október 20-án nemzetközi döntőbíráskodást kért, amelyet október 26-án Csehszlovákia is elfogadott. Franciaország és Nagy-Britannia lemondott a jogairól, így Németország és Olaszország hozta meg az első bécsi döntést 1938. november 2-án. ⁹ Felvidék visszatért!

A fentiek egyértelműen cáfolják azt a rosszindulatú és teljesen hamis liberális narratívát, miszerint az első bécsi döntés alapján a Felvidéket Hitler és Mussolini kegyéből, mintegy előlegbe kaptuk jövendő háborús részvételünkért, ezért teljesen jogosan vették el újra tőlünk. Újpétery Elemér részleteiben sem cáfolt, és sok mindenben igazolt izgalmas visszaemlékezése bizonyítja, hogy a magyar vezetés becsületes politizálása és a külügyminisztérium ügyessége némi szerencsével fűszerezve vezetett el a németek által fogcsikorgatva támogatott döntésig, Felvidék visszatéréséhez. 

 

Videók

A kormányzó berlini fogadtatása. Mozihíradó a British Movietone archívumából: https://www.youtube.com/watch?v=3NhSry_rybQ 

A Pathé News mozihíradója a kormányzó kieli látogatását követő berlini katonai parádéról. Angol nyelvű híradórészlet, amelyet Brit Birodalom-szerte vetítettek a játékfilmek előtt a mozik: https://www.britishpathe.com/asset/45505/ 

A kormányzó hitvese megkereszteli a PRINZ EUGEN nehézcirkálót. A British Pathé archívumából: https://www.britishpathe.com/asset/90689/ 

A kormányzó megszemléli a kieli hadgyakorlatot. Feltehetőleg híradóba nem került felvétel a British Pathé archívumából: https://www.britishpathe.com/asset/90909/