Magyarországon a XIV. században, az Anjou királyok idejében két olyan krónikaszerkesztmény is született a korábbi historiográfiai hagyomány szerves folytatásaként, amely a magyarok történetét beszéli el. 

A korábbi redakció I. Károly (1301–1342) uralkodása alatt, valószínűleg a ferencesek budai kolostorában készült, ezért Budai Minorita Krónikaként tartjuk számon.

Szövegét, amely eredeti formájában feltehetőleg az 1333. évig terjedt, négy kézirat és egy ősnyomtatvány tartotta fenn: az Acephalus kódex (Országos Széchényi Könyvtár [OSzK], Kézirattár), a Sambucus-kódex (OSzK, Kézirattár), az 1473-ban kinyomtatott Budai Krónika, a Dubnici Krónika kódexe (OSzK, Kézirattár) és a Vatikáni (Római) kódex (Biblioteca Apostolica Vaticana). Ezt a szövegegyüttest az ősnyomtatvány után a Budai Krónika családjának nevezzük.

A másik redakció összeállítására I. Károly fia, I. (Nagy) Lajos (1342–1382) uralkodása alatt került sor: szerzője-szerkesztője a mű előszavában rögzítette, hogy 1358. május 15-én kezdte el írni a krónikát. Fő forrása a Károly-kori szerkesztmény volt, ennek előszavát új, jóval terjedelmesebb prológussal cserélte fel, majd a magyarok bibliai eredetét illetően a korábbi krónikával polemizálva azt szándékozott bizonyítani, hogy azok Noé fiai közül nem az apja által megátkozott Kámtól, hanem Jáfettől, az európai népek ősatyjától származnak. Ezen kívül egy vagy több, ma már nem ismert forrásból a XI–XII. századra vonatkozó ismeretanyaggal interpolálta az alapszöveget – s ezzel felbecsülhetetlen értékű híranyagot mentett meg az utókor számára. Az I. Lajos-kori krónika szövegét öt kézirat őrzi: a Képes Krónika kódexe (OSzK, Kézirattár), a Csepregi-kódex XVIII. századi másolata (Marosvásárhely, Teleki-Bolyai Könyvtár), a Teleki- (más néven Nagyenyedi) kódex (MTA, Könyvtár és Információs Központ), a Thuróczy-kódex (OSzK, Kézirattár) és a Béldi-kódex (Eger, Főegyházmegyei Könyvtár). Ezt a szövegegyüttest a legkorábbi kéziratáról a Képes Krónika családjának nevezzük.

A Képes Krónikát I. Lajos király megrendelésére készítették el, valószínűleg nem sokkal 1358 után. A szövege I. Károly 1330. évi, Bazarád havasalföldi vajda elleni hadjáratának leírása során, mondat közben megszakad. A krónikacsalád tagjai közül a Csepregi- és a Teleki-kódex szövege is ugyanitt ér véget, a Thuróczy-kódex textusa viszont nem szakad meg a mondott helyen, hanem eljut az 1342. évig, beszámol I. Károly haláláról és temetéséről, valamint I. Lajos megkoronázásáról. A Béldi-kódex krónikaszövege ugyanakkor az elején és a végén is csonka, ezért nem tudjuk, hogy ez a változat eredetileg meddig terjedt.

A Képes Krónika a középkori magyarországi könyvfestészet egyik legjelentősebb emléke. A szövegét rubrikák, azaz vörössel írt címfeliratok, miniatúrák (képek) és iniciálék (szövegkezdő betűk) tagolják. A kódexben negyvenhárom kép, százhárom iniciálé – melyek közül ötven jelenetes, negyvennyolc figurális és öt ornamentális –, továbbá hatvanegy lapszéldísz található. A műnek majdnem mindegyik oldala díszített valamilyen formában. Ennek a sajátosságának köszönheti a szakirodalomban általánosan használt „Képes Krónika” elnevezést.

A kódex első oldala (címoldala) képet, lapszéldíszt és két figurális iniciálét tartalmaz. A felső harmadban elhelyezkedő kép I. Lajos királyt ábrázolja trónon ülve, a vállán palásttal, uralkodói jelvényei a korona, a jogar és az országalma. Tőle jobbra nyugati öltözetű és fegyverzetű páncélos lovagok, balra keleties ruházatot viselő, íjjal, nyíllal és szablyával felfegyverzett alakok csoportja áll. Az öt mezőre osztott alsó keret első, harmadik és ötödik mezejében I. Lajosra utaló címereket láthatunk: az első mezőben a magyar Anjouk címerét, a harmadikban a halmon álló kettőskeresztet, az ötödikben pedig az Anjouk sisakdíszét, a csőrében patkót tartó struccfejet. Az uralkodó heraldikai reprezentációjába tartozó strucc-embléma a jobb oldali lapszéldísz közepén is helyet kapott. A szöveg elején, a nyitókép alatt megfestett A iniciálé felső mezejében az attribútumai (kerék, pálmaág) révén azonosítható Alexandriai Szent Katalint, míg az alsó mezőben a vértanú szűzhöz imádkozó I. Lajost és feleségét, Erzsébet királynét ábrázolta a miniátor. Az iniciálé funkciója vitatott, az azonban valószínű, hogy Lajos különösen tisztelte Szent Katalint, hiszen elsőszülött leányát Katalinnak nevezték, a székesfehérvári királyi bazilikához pedig kápolnát építtetett Szent Katalin tiszteletére, és oda is temetkezett. A valamivel lejjebb látható P iniciálé a prológus élén áll, amelynek első mondata így hangzik: „»Általam uralkodnak a királyok« – mondja az Úristen Bölcs Salamon által a Példabeszédek könyvének 8. fejezetében.” Az iniciáléban megfestett nimbuszos, jobb kezével áldást osztó, baljában könyvet tartó alakot egyes kutatók Krisztussal, mások Salamon királlyal azonosítják. Említést érdemel, hogy állatalakokat csak a kódex címoldalán találunk: a két szöveghasáb közötti indán két, egymással ellentétes irányba kúszó majom látható.

A kódex sorsát csak a XVII. század első harmadától tudjuk nyomon követni: ekkor már a bécsi Udvari Könyvtárban volt, legkorábbi említése a Sebastian Tengnagel könyvtárigazgató (1608–1636) által készített katalógusok egyikében található. A kézirat olvasottságának nyomai a XV–XVI. századra datálható, több kéztől származó latin nyelvű és török betűs lapszéli bejegyzések. A feltehetőleg XVI. századi török betűs bejegyzések – a címlapon: „Turóds János krónikája”, 24. oldal: „Nota diligenter. Jegyezd meg ezeket.”, 25. oldal: „Csákvár” – törökül jól tudó személytől származhatnak, aki a jelek szerint tanulmányozta a magyarok történetét. A kódex papírtáblás bőrkötése a XVI. század második felében készült. A bekötés során a kéziratot körülvágták, ennek következtében néhány marginális bejegyzés és számos lapszéldísz megcsonkult. A kötet a Magyarország és Ausztria között 1932-ben, Velencében megkötött egyezményt követően került mai őrzőhelyére, a Széchényi Könyvtárba.