A Balatonon is lehet nemzeti identitást erősíteni

A XVI. Balatongyöröki Nemzeti Héten Vizi László Tamás tudományos főigazgató-helyettes, történész és Borvendég Zsuzsanna, történész kutató képviselte a Magyarságkutató Intézetet "teltsátor" előtt. 

Vizi László Tamás a 800 évvel ezelőtt kiadott Aranybulláról, annak a magyar történeti alkotmányra gyakorolt máig tartó hatásairól tartott szerdán előadást. Tudományos főigazgató-helyettesünk részletesen ismertette az Aranybullát kiadó II. András magyar király történelmi szerepét, külön kiemelve a szentföldi hadjárat diplomáciai sikereit, az uralkodó dinasztikus törekvéseit, a Magyar Királyság geopolitikájához igazodó külpolitikai lépéseit. Kiemelten szólt II. András megítéléséről, a király újtípusú gazdaságpolitikájáról, és ezzel összefüggésben elemezte az 1222-ben kiadott Aranybulla rendelkezéseit. 


Hangsúlyozta, hogy a 800. évforduló alkalmas arra, hogy II. András harminc éves uralkodását újra gondoljuk, s árnyaltabb, reálisabb és objektívebb képet adjunk a 13. század e nagyformátumú uralkodójáról.

Borvendég Zsuzsanna kutatónk péntek este tartott előadásában a kommunista blokk és a nyugati tőkés világ kollaborálásáról beszélt. 
Szóba került, miképpen pénzelték Lenint és a kiépülő bolsevik birodalmat amerikai nagytőkések, hogyan járult hozzá néhány milliárdos "filantróp" üzletember, hogy Kádár János szalonképessé váljon a nyugati társadalmak szemében. 
Az előadás részletesen szólt Cyrus Eaton és Armand Hammer szerepéről mind a szovjet blokk, mind Magyarország vonatkozásában.

Köszönjük a szervezőknek a meghívást, a lelkes közönségnek a kitartó figyelmet!