A Szent László-legenda falképeinek új kutatási eredményeiről tartott előadást Sashalmi-Fekete Tamás, a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának ügyvivő szakértője.

A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium idén ünnepli alapításának 350. évfordulóját. Ennek okán Tőkés Zsolt iskolaigazgató és Sashalmi-Fekete Tamás, a Magyarságkutató Intézet ügyvivő-szakértője előadás-sorozatot szervez a patinás iskola falai közé. Az újonnan kialakított, Bethlen János mecénás ősről elnevezett, 80 fős előadóterem teljesen megtelt január 23-án este. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett, első eseményen a Szent László-legenda falképeinek új kutatási eredményeiről hallhattak az érdeklődők.

A Szent László-legenda falképeire irányuló kutatások új szemszögből, a fegyverzeten és hadi viseleteken keresztül jutottak el a keleti gyökerek felülvizsgálatáig és az újabb részletek megértéséig. A keleties páncélzatok ábrázolásainak száma érdekes módon a Kárpát-medence falképeit összehasonlítva a Székelyföldön kiemelkedő, mondhatjuk: egyedi. 53 falképcikluson tudtuk eddig kiértékelni a legenda csatajelenetében megjelenített vértezetek eloszlását, s Székelyföldön kívül mindössze csak a Felvidéken találtunk 3 olyan freskót, ahol Szent László ellenfele, a kun vezér vértezve van. Székelyföldön ezzel szemben 20 falképciklusból 9-ben vassisakot, sodronyvértet, páncélkesztyűt viselnek a „kunok”. Az újonnan előkerült freskók teljes kibontásuk után (Nagyajta, Oklánd, Gidófalva, Csíkmindszent, Somogyom), vagy a megújulás előtt álló bibarcfalvi falképek tovább árnyalhatják majd állításainkat. Véleményünk szerint ugyanis a nemesi reprezentáció, a magánvárakkal rendelkező primorok (székely előkelők) hatása és a térségben fontos szerepet játszó, székely, nehézfegyverzetű lófők jelenléte az oka a páncélok ábrázolásának. Alátámasztják ezen strukturáltabb fegyverzetbeli eltéréseket a későbbi, 16. század közepén (a kötelezően előírt vassisak, páncél, kopja) lejegyzett marosvásárhelyi országgyűlési törvények cikkelyei.

Vajon milyen következtetéseket lehet még levonni, s kiket ábrázol egyáltalán a falképciklus? A szakirodalom kunokként tartja számon a Szent László ellen harcoló feleket, azonban számos székely-magyar viseletbeli sajátosság, fegyverzeti elem és szimbólum is megjelenik rajtuk. A művészettörténészek szerint a falképek többségét a 14. század közepén alkották. Érdekes tény, hogy egybeesik a tatárok elleni győztes moldvai hadjárattal (1345), ahonnan hatalmas hadizsákmánnyal tért haza a főként székelyek alkotta diadalmas sereg. Lehetségesnek tartja kutatónk, hogy eredetileg az Atlamos vezette tatár ellenfeleket jelenítették meg a győztesek. Mert győztes csatáink is voltak szép számmal, és idén megemlékezünk a 675 éve történt diadalról.

A halhatatlanok közötti harc pillanatai bontakoztak ki eztán az előadáson, hiszen 26 falképen jól láthatóan halálos támadást intéz egymás ellen a két vezér. A Szent László feje (korona), szeme, torka és szíve – amelyek egyben szellemi síkokat jelképeznek – előtt álló nyílvesszők, vagy a kun vezér szívét-mellkasát, torkát átdöfő kopja és a patakzó vér megdöbbentő kérdést vet fel eztán bennünk: miért folytatódhat egyáltalán ezután a küzdelem? Az ellenfelek pedig birkózással folytatják, pedig oldalukon szablya, kard és tőr. Erre kaphatott választ az érdeklődő. S egyben ez vezette át a kaukázusi kapcsolat bizonyítékaira a hallgatóságot. A szarmata törzsek közül a jazig és alán kultúra hordoz a Szent László-legenda falképeihez nagyon hasonló vagy éppen megegyező elemeket. Ugyanis a Szent László-legenda ún. Üldözés- és Birkózásjelenete, illetve a Csatajelenet elemei az oszét, jász Nart eposzokhoz vezettek el minket. Az elemzés a Batradz-ciklus számos részletében fellelhető rokonságot mutatta be, többek között a falképek fentebb említett három törzsjelenetét, a sebezhetetlen hősök harcát, az epikus küzdelemben megmutatkozó fegyverhasználat sorrendiségét és a mozzanatok hasonlóságát emelte ki.

Az előadás végén Szent László alakjához kapcsolódó művészettörténeti s az írott forrásokban megjelenő vörös szín kapott szerepet. Eddig a szakirodalom királyunkat mint a fény, a világosság vitézét vagy a nap jegyeit hordozó hőst mutatta be. Azonban a freskókon kibontakozó vörös vértezetű (pl. Oklánd, Csíkmenaság), olykor rőtes szakállat és hajzuhatagot (pl.: Laskod, Csíkszentmihály) viselő szent többségében mintha maga az antik hadisten, Mars alakjaként lovagolna elénk. A kiemelkedően sokszor megjelenített színt így már mint új attribútumot jegyezhetjük uralkodónkhoz.

Minden jel arra mutat, hogy a Szent László-legenda falképei s maga a nagy király alakja valamely ősibb korba vezetnek minket vissza. A lovas népek világába, ahol az eposzokban sebezhetetlen hősök küzdöttek egymással, ahol az uralkodók égi istenek leszármazottai, s ezért ők maguk is azok attribútumait viselik magukon. Az állandóan hadakozó magyar és székely harcosoknak pedig kitűnő példaképül szolgáltak ezen ősképek, hiszen a túlvilági élet, a lélek megmérettetése után a jó halál és az örökkévalóság várta őket. Az előadáson feltett kérdések, a másfél óra múltán is a helyükön maradó, vagy aztán is beszélgető nők és férfiak csoportjai pedig bizonyítják, Székelyföldön bizony él Szent László királyunk tisztelete.