SIKERES A MAGYARSÁGKUTATÓ INTÉZET MINTAVÉTELE A GYŐRI SZENT LÁSZLÓ KOPONYAEREKLYÉBŐL

A Győri Egyházmegye júniusban engedélyezte a Magyarságkutató Intézet számára a Szent László koponyaereklye interdiszciplináris kutatását. A fog- és sziklacsont porból a helyszínen vett mintákból a Magyarságkutató Intézet archeogenetikai laboratóriumában a kutatók sikeresen nyerték ki a DNS információt, amelyből az egykor élt egyén teljes örökítőanyaga meghatározásra kerül.

Caption

A tudománytörténet szempontjából mindenképpen megemlítendő a kutatás eredményességének előfeltétele: mérföldkő volt az, hogy a Mátyás templomban nyugvó III. Béla földi maradványaiból vett DNS-ből sikeresen meghatározták a Turul-nemzetségre jellemző genetikai profilt, amellyel összevetve a dinasztia minden tagja – mai elnevezéssel: Árpád-házi uralkodó – azonosítható.

További előzmény, hogy a Szent László-hermán és koponyaereklyén évekkel ezelőtt végzett kutatások eredményeit a „Szent király, Lovagkirály. A Szent László-herma és a koponyaereklye vizsgálatai” című kötetben foglalták össze a témával korábban foglalkozó kutatók.

Az új kutatás többek között azért is merült fel, mert más tudományterületekhez képest akkor az archeogenetikai vizsgálatok sikertelenül záródtak.

A végleges eredményekről – az erről szóló tudományos publikáció megjelenése után –később számolunk be részletesen. Azonban a két kutatás között eltelt idő és az új kutatócsoport által kidolgozott vizsgálati módszerek fejlődése, több mint reménykeltőek.

Horváth-Lugossy Gábor az M5 csatorna "Librettó" című magazinműsorában foglalta össze a Magyarságkutató Intézet a győri Szent László koponyaereklyéből történt eredményes mintavételezésének a Turul-dinasztia tagjai azonosításával kapcsolatos szerepét és kiemelt jelentőségét:

A téma korábbi hírei, tudományos publikációi:

III. Béla genetikájának meghatározásáról:

https://mki.gov.hu/.../kossuth-radio-gondolat-jel...

Tudományos publikáció (2018): https://link.springer.com/art.../10.1007%2Fs12520-018-0609-7

Az Árpád-ház filogenetikai eredetének meghatározása III. Béla Y-kromoszómás szekvenciájának elemzése alapján:

https://mki.gov.hu/.../az-arpad-haz-filogenetikai...

Tudományos publikáció (2020): https://www.nature.com/articles/s41431-020-0683-z