1956. október 26-án dördült el a forradalom egyik legtöbb áldozatot követelő sortüze Mosonmagyaróváron.

Miközben a budapesti utcákon október 23-a estétől kezdve folyamatosak voltak a fegyverropogások, vidéken nem bontakozhatott ki háborús helyzet, hiszen a nép kezébe nem kerültek fegyverek. Mégis számos esetben történt fegyverhasználat, amelynek során a hatalom fittyet hányt a maga által meghatározott szabályzatra is: fegyvertelen emberekre adtak le sortüzeket anélkül, hogy követték volna az oszlatásra vonatkozó szigorú előírásokat. Ezek alapján a szóbeli figyelmeztetést levegőbe leadott riasztólövés követi, majd porzó sortűz a tömeg előterébe, és csak ezek eredménytelensége után lehet térdmagasságban célozni közvetlenül az emberekre.

Ehhez képest október 23-a és 30-a között több mint hatvan sortűz dördült el az ország különböző pontjain, amelyeknek közel a fele halálos áldozatokat is követelt. Október 25-étől kezdve a sortüzek egyre brutálisabbak és kíméletlenebbek lettek: a kommunista pártvezetés már nem a népharag lecsillapítására használta erejét, hanem egyértelműen megtorló akciókat vezényelt.

Mosonmagyaróváron 1956. október 25-én a Mezőgazdasági Akadémia hallgatói néma tüntetést szerveztek, amellyel szolidaritásukat kívánták kifejezni a fővárosban harcoló fiatalsággal. A helyi pártvezetés felkészült arra, hogy elejét vegye a további megmozdulásoknak, de másnap, október 26-án délelőtt újabb tüntetés kezdődött. A diákokhoz munkások csatlakoztak, majd középiskolás, sőt óvodai csoportok és kisgyermekes édesanyák is követték a békés menetet. A felvonulásnak nem volt konkrét célja; leginkább a város homlokzatain fenyegetően trónoló vörös csillagok leverését kívánták a jelenlévők, így ez határozta meg mozgásuk irányát. A tömeg több irányba is szétvált, egy csoport a határőrlaktanya felé indult.

A laktanya parancsnoka Dudás István százados volt, aki már 24-én parancsot adott arra, hogy árkokkal vegyék körül az objektumot, amelyekbe a tüntetők közeledtével sorozatlövő géppuskával rendelkező katonákat helyeztek el. A laktanyában korlátozott számú legénység tartózkodott, ugyanis a törzsállományt már korábban Budapestre vezényelték. A fellelhető adatok alapján rekonstruálható, hogy az Országos Határőrparancsnokság utasítást adott arra, hogy a határőrlaktanyát minden körülmények között meg kell védeni, végső esetben sor kerülhet annak felrobbantására is. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért adtak felhatalmazást ilyen végzetes cselekményre, hiszen egy kaszárnya megsemmisítése semmiképpen sem járul hozzá a határvédelemhez. Minden jel arra mutat, hogy az ott őrzött operatív iratokat akarták teljes biztonságban tudni. Feltételezhetően az államvédelem és a titkosszolgálatok dokumentumait rejtették a falak, amelyek nem kerülhettek a forradalmárok kezébe. A legénység alacsony száma és a kiadott szigorú parancs minden bizonnyal fokozott izgalmat okozott a laktanya őrségében.

Tíz óra után érkezett a tüntetők egy része a kaszárnya elé, ahol Dudás százados szót váltott az emberekkel. A békés tömeg énekelve, vidám hangulatban ért a helyszínre, szándékukban mindössze a vörös csillag leverése állt. Máig tisztázatlan, hogy pontosan mi történt, feltehetően az egyik tiszt a levegőbe lőtt, amire megindult a golyózápor a fegyvertelen emberekre. Válogatás nélkül, az oszlató sortüzekre vonatkozó szabályzat teljes semmibevételével lőttek a tömegre. Az első sortüzet újabb követte, amely már a hátsó sorokban lévő embereket is eltalálta, majd kézigránátokat is dobáltak a sebesültek és a menekülők közé. A vérengzés minden képzeletet felülmúlt: 55 halálos áldozat egyértelműen azonosítható, de minden valószínűség szerint 105 fegyvertelen ember, köztük nők és gyermekek vesztették életüket a mészárlásban, több százan pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

Az értelmetlen vérfürdő közvetlen kiváltó oka feltehetően a pánik volt, hiszen általános tűzparancs volt ugyan érvényben, de közvetlen utasítást a tömegbe lövésre – amennyire utólag rekonstruálni lehet – senki sem adott. Dudás István felelőssége azonban megkérdőjelezhetetlen, hiszen anélkül állította harci készültsége a lövészárkokban és a falakon lévő katonáit, hogy meggyőződött volna a tömeg szándékáról.

Dudás 1998-ig kiemelt nyugdíjjal, mindenféle számonkérés nélkül élte napjait, majd 2001-ben végre bíróság elé állították. Több emberen, emberöléssel elkövetett emberiség elleni bűntett vádja miatt három év fegyházra és öt év közügyektől való eltiltásra ítélték. A vérlázítóan enyhe döntést a Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta, a végrehajtás viszont örökre elmaradt, ugyanis egy 1993-as közkegyelmi rendelet értelmében Dudásnak nem kellett fegyházba vonulnia.