Megnézve a nyári évfordulókat, látszik, hogy a hősiesség és az oszmán-magyar végvári harcok számos eseménye történt ekkor.

Hogy csak a közismerteket vegyük, 1552. július 6-9 között zajlott Drégely ostroma, amelynek során meghalt a maroknyi magyar védőt vezető Szondi György, 1543. július 20-én foglalták el az oszmánok Pécset. De az augusztus hónap is emlékezetes, 1532. augusztus 5-én kezdődött meg Kőszeg ostroma, 34 évvel később, 1566. augusztus 6-án kezdték meg ostromolni az oszmánok Szigetvárat.  És természetesen ott van augusztus 29-e, az oszmánok szerencsenapja, 1521-ben ezen a napon történt Nándorfehérvár elvesztése, 1526-ban a mohácsi csatavesztés, 1541-ben pedig Buda elvesztése. Időben kicsit visszalépve a 15. századba, 1456. július 4 és 22 között ostromolta II. Hódító Mehmed szultán Nándorfehérvárat, míg előrelépve a 17. századba, 1664. augusztus 1-jén zajlott a szentgotthárdi csata.

A nyári időszak viszonylag alkalmas volt, vagy legalábbis alkalmasabb, mint a zord telek, a hadviselésre. Azért csak viszonylag, mert már a 16. században (is) a Kárpát-medence időjárása szélsőséges volt, június-augusztusban nappal hőség volt, az éjjelek hidegek, nyirkosak voltak. Októberben viszont már megkezdődött a havazás. Ráadásul a csapadék mennyisége éppen a 16. században kezdett nőni, és a csapadékos időszakok például egybeestek a 15 éves háború (1591-1606) katonai eseményeivel, fokozva a negatív gazdasági-népességi hatásokat.[1] A nyári időszak nemcsak időjárási szempontból volt alkalmasabb a háborúra, mint a téli, amely nagyban nehezítette a csapatmozgásokat például a folyók ártereiben, de „lábon” kínálta a gabonát az átvonuló hadseregeknek.  

Logikai és évrendben haladva a 16. századi végvári háborúk fordulópontja 1541. aug. 29-e, Buda eleste, amely után az oszmánok elkezdték kialakítani a Hódoltság területét. Ennek folyamata a második drinápolyi békével nagyjából le is zárult 1568-ra. Ennek során elfoglalták Pécset, Siklóst, Székesfehérvárt, Esztergomot és Szegedet (1543). 1543 és 1547 között elesett Hatvan, Visegrád, Pécs, Siklós és Simontornya. Az 1552. évi oszmán hadjárat célpontjai közismertek: Eger, Szolnok, Nógrád, Drégely, Szécsény, Veszprém és Temesvár. 1566-ban foglalták el az oszmánok Gyula várát (július 2-szeptember 2) és Szigetvárat, ahol hősi halált halt Zrínyi Miklós:  

 

„Mikor bán visszanéz, meglátja távulrul,

Elmaradt serege török kard miát hull,

Mint pásztor nyájához, ő hamar megfordul,

És igy szól hozzájok nagy hangos torkábul:

 

102.

"Eddig éltünk vitézek, tisztességéjért

Annak, ki körösztfán holt szabadságunkért:

Ma meghaljunk örömest, és jó hirünkért

Vitézül meghaljunk azért mindezekért.

 

103.

Ahon nyitva látom Istennek országát,

Ahon jól esmérem nagy Eloim fiát!

Esmérem, esmérem az Isten angyalát,

Rothatatlan ágbul tart nékünk koronát.”[2]

 

A Szigeti veszedelem egyik különlegessége számos egyéb mellett, hogy a hadvezér Zrínyi Miklós (1620-1664) értelmezte és írta meg dédapjának a hősies harcát I. Szulejmán ellen. A vitézség egyértelműen definiálódik itt: bátor harc Krisztusért és a jó hírnévért.  

A végvári háborúknak már a 16. századtól óriási hatása volt a hazai történetírásra, irodalomra, a kultúra egyéb területeire, később az általános és középiskolai tankönyvekre, vagyis az emlékezet, a nemzeti identitás és a recepció minden területére. A legismertebbeket tekintve például közismert Gárdonyi Géza Egri csillagok c. regénye vagy Arany János Szondi két apródja c. balladája.

 

„Mint hulla a hulla! veszett a pogány,

Kő módra befolyván a hegy menedékét:

Ő álla halála vérmosta fokán,

Diadallal várta be végét.”[3]

 

„Dobó közbeszólt, hogy a két ember megint össze ne horgoljon:

- Jónak egyik se jó, az igaz. Várnunk kell valameddig, hogy állít-e a német erőt a török ellen. Meg hogy csakugyan el akarja-e János adni az országot a töröknek.

- Eladta az már, öcsém, régen!

- Nem hiszem - felelte Dobó -, neki sohase kellett a török, neki csak a korona kellett.

Az asszony egy tál rántott csirkét tett az asztalra. Az illatos, piros sült csirke láttára eltűnt a méreg vörössége a két öreg arcáról.

- Hej, mikor olyan fiatal voltam, mint te, öcsém... - mondotta Cecey jókedvvel. - Hány esztendős vagy?

- Harmincegy - felelte Dobó -, bizony maholnap engemet se mond senki fiatalnak.

- Míg az ember meg nem házasodik, mindig fiatal. De hogy a manóba is nem házasodtál meg?

- Nem értem rá - felelte Dobó. - Én, bátyám, gyerekkorom óta mindig hadban vagyok.

- Hát így jó. Így él a magyar világ eleje óta. Azt hiszed tán, hogy én táncolásban sántultam meg mind a két lábamra? Én bizony, öcsém, Kinizsivel kezdtem. Mátyás király engem a nevemről szólított. Aztán végeztem Dózsával, aki, elhidd nekem, a hősök hőse volt.”[4]

Az 1856 júniusában kiadott Szondi két apródja, és az 1901-ben könyv alakban megjelent Egri csillagok is összekapcsolja a hősiességet a végvári harcokkal. Jól mutatja, hogy a hazai nemzettudatban és emlékezetpolitikában is a kora újkori magyar-oszmán küzdelmek kérdése szorosan és joggal összefonódott a hősiességgel, hősképzéssel. Így kerültek be például új, kevésbé ismert végvárak és végvári hősök is a köztudatba: „Magyarország török kori hadtörténetében nem példa nélküli a végvárak sikeres megvédése, vagy a tragikus, de hősies kitartás a legreménytelenebb helyzetben is. Előbbire számos példa akad, hiszen Hunyadi János nándorfehérvári, Jurisics Miklós kőszegi, vagy éppen Dobó István egri diadalának történetét már az általános iskolában megismeri mindenki, ahogy historikusainknak köszönhetően, a mai napig példaként áll előttünk Szondi György drégelyi és Zrínyi Miklós szigetvári önfeláldozása. A valóság azonban sokkal hétköznapibb volt, a magyar végvárak többségét védőik átadták, feladták, vagy árulás útján jutottak a törökök kezébe, mint Nándorfehérvár, Buda, Esztergom, Székesfehérvár, Kanizsa, Veszprém, Gyula és Temesvár. Éppen ezért fontos, hogy megismerjük Kaposvár 1555-ös ostromának valós történetét, melyet eddig a védők árulása miatt elesett váraink közé soroltunk. A valóság ezzel szemben éppen az ellenkezője, hiszen a negyvenszeres! túlerő, gyávaság, és árulás ellenére, Kaposvár védői hősiesen helytálltak.”[5]

A végvári háborúk nem pusztán katonai, hanem identitásformáló jelentőségét mutatja a 2020. évi új NAT szerint készült egyik történelem tankönyv mondata: „Az ’egri csillagok’ önfeláldozó hőstette nemzedékeken át adott lelkierőt a magyarságnak.”[6]

 

 

 

[1] Ágoston Gábor: Az iszlám erős védőgátja: az oszmán hódítás és a magyarországi oszmán végvidék. In: Király Béla - Veszprémy László (szerk.): A magyar hadtörténelem évszázadai. Atlanti Kutató és Kiadó Közalapítvány, Budapest, 2003. 72.

[2] Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem. Kiemelés tőlem. https://mek.oszk.hu/01100/01136/01136.htm

[3] Arany János: Szondi két apródja (részlet). Kiemelés tőlem. https://mek.oszk.hu/00500/00597/html/vs185304.htm

[4] Gárdonyi Géza: Egri csillagok (részlet). Kiemelés tőlem. https://mek.oszk.hu/00600/00656/html/01.htm#1

[5] Szatlóczki Gábor: Az elfeledett végvári hősök, Zrínyi Miklós és Szondy György kortársai. https://missiles.blog.hu/2016/03/26/az_elfeledett_vegvari_hosok_zrinyi_miklos_es_szondy_gyorgy_kortarsai

[6] Történelem 10. (NAT 2020) https://www.nkp.hu/tankonyv/tortenelem_10_nat2020/lecke_02_005