A pásztorélet, a természet megújulása és a termékenységvarázslás ősi hagyományai kapcsolódnak össze Szent György napjában, amelyet a magyar néphagyomány különösen fontos tavaszi ünnepként tart számon. Az április 24-éhez kötődő szokások között a harmatgyűjtéstől a gyógyító erejű növények szedéséig számos olyan hiedelem élt, amely évszázadokon át meghatározta a falusi emberek mindennapjait.  

Április 24-én Szent György napja különösen jeles, nagy és egyben ősi pásztorünnep is. György a legenda szerint Kappadócia fejedelmének fia volt. Az uralkodó messze földön híres vitézsége, annak halála után fiára szállott. Ezt követően György Líbiába siet, ahol hősies küzdelemben győzte le a Sylena városát kínzó, annak vizét elzáró sárkányt, menti meg a pogány király csodaszép leányát. 

György, mint a nap vitéze, Krisztus harcosa nem földi célokat követ, visszautasítja a leány kezét, ám azt kéri, hogy a város pogány lakói tiszta szívből térjenek Krisztus hitére. A város lakói a küzdelem helyén szent Egyházat emeltek a boldogságos Szűz Máriának, és Szent György tiszteletére. A templom oltára alól élő forrás zubog, amely minden elképzelhető betegség hathatós gyógyszere…

Hogy mi is a jó idő és mi a rossz, bizony azt a városi ember már alig-alig tudja.

Nagyapáink idejében Szent György harmatja, pünkösd zápora bizony nagy kincs volt! A régi öregek Somogyban ilyen történetet mondogattak: 

Jaj fiam! Abba' a régi, nagyfülű időbe’ valami csetepatéban elfogtak a török egy végvári magyar vitézt. Karóba akarták húzni, de azt mondja neki a basa: Ha menteni akarod az életedet, hát átkozd meg Magyarországot! Tekert egyet a bajszán a csavaros eszű magyar, de rábólintott! Letérdepelt, keresztet vetett, fölnézett az égre, összetette a kezeit oszt így szólt: 

„Verd meg Isten a szép magyar hazát Szent György harmatával, pünkösd záporával!” 

Nem tudták a törökök, hogy ez nem átok, hanem éppen, hogy áldás, így hát el is engedték azt a mondabéli derék magyar vitézt…

A régi öregjeink úgy tartották, hogy a Szent György-nap hajnalán gyűjtött harmatban ott rejlik a „főd ereje”. Öreganyáink annak idején kora hajnalban fehér lepedő segítségével összegyűjtött harmatot beletették a kenyér kovászába, hogy szép, kerek és finom kenyeret tehessenek a család asztalára. De az a sokat emlegetett régi tapasztalat azt is tartotta, hogy a Szent György napján csípett szíkfű a leghatásosabb, abban a legerősebb a gyógyító hatás. Óvatosan szedték, nehogy más növény, fű, esetleg hosszú növényi szár szakadjon vele.

Harangozó Imre, a Magyarságkutató Intézet Néprajzi és Népzenei Kutatóközpontjának ügyvivő szakértője