A Hildesheimi Évkönyv 1031 eseményeit sorolva egy fiatal herceg haláláról ad hírt. „Ugyanebben az évben a császár fia, Henrik király, aki egyben Bajorország hercege s István magyar király kölcsönös esküvel megerősítették a békét. Továbbá István király fia, Henrik, az oroszok hercege, akit egy vadászaton vadkan hasított fel, siratni való módon szerencsétlenül járva meghalt.”

A német forrás súlyos történelmi következményekkel járó családi tragédiáról tudósít. István első magyar királynak, az apának meg kellett érnie egyetlen felnőtt kort ért fia elvesztését is. Imre herceg 1031. szeptember 2-án halt meg. Életéről keveset tudunk: a nagy gonddal nevelt, utóbb szentté avatott Árpád-házi herceg a magyar régmúlt azon hírességeinek sorát nyitja meg, akiknek hiánya nagyobb jelentőségre emelkedett, mint – sajnálatosan rövidre szabott – jelenléte.

Szent Imre herceg Szent István és Boldog Gizella fia volt. Henrik herceg Árpád-házi I. István nagyfejedelem-király (997–1000/1001–1038) és a Liudolfing-dinasztiából származott Gizella bajor hercegnő-királyné fia volt. Az előbbi két mondat nyilvánvalóan ugyanazt állítja, csak a látásmód időbeli különbségét, a visszatekintő és az egykorú szemlélő perspektíváját tükrözi. Ez áll a Henrik–Imre névkülönbségre; a két név egy személyt takar, és a Henrik volt az eredeti névváltozat.

Az Érdy-kódex (1526 k.) 1000-re keltezi Imre világra jövetelét, míg egy jezsuiták által hivatkozott breviáriumi hagyomány szerint 1007-ben született. Szüleinek életkora, családi környezete utóbbi dátum mellett szól. István és Gizella egyaránt 980–982 körül jött a világra. 995-ben megkötött házasságukból több gyermek született, és Imre nem az első volt közülük. Késő középkori forrásaink legalább Ottó nevét megőrizték a gyermekként elhunyt testvérek közül. Születésének helyét szintén későbbről ismeretes hagyomány jelöli meg: ez az ország koronázó fővárosa, Székesfehérvár volt.

István és Gizella ismert nevű fiai az anyai rokonságot idézik: az Ottó nevet három német-római császár is viselte, közülük István uralkodó kortársa III. Ottó (983–1002) volt; Henrik-Imre pedig Gizella bátyja, a későbbi II. (Szent) Henrik (1002–1024) után kapta nevét. Trónörökösként gondos nevelésben részesült. Az atyai szándék éppen az ő uralkodásra való felkészítésekor hívta életre az első magyar államelméleti művet, a már idézett Intelmeket. Ám Gellért, a később szentté avatott püspök is részt vett Imre személyiségének formálásában, ami a fiatal herceg vallásosságát tovább mélyítette.

„Gyermek vagy, gazdag szülők sarja, puha párnák lakója, akit mindenféle kényelemben dédelgettek és neveltek; nem volt részed sem a hadjáratok fáradalmaiban, sem a pogányok különféle támadásaiban, amelyek közepette nekem szinte az egész életem őrlődött. Immár itt az idő, amikor nemcsak pépes ételt kell adnunk neked, mert ez puhánnyá és kényeskedővé tehet, ami az erények pusztulásával, a bűnök melegágyával és a törvények semmibe vevésével egyenlő, hanem néha karcos borral is meg kell itatnunk, hogy az ráirányítsa a figyelmedet azokra a dolgokra, amikre tanítalak” – szólnak az atyai Intelmek immár kizárólag Imréhez. Neki azonban nemcsak egy fiatal királyságot, hanem egy királyi házat is kellett – volna – éltetnie. Ezért sem fogadható el hitelesnek a legendájában ábrázolt önmegtartóztató szűz herceg: az István-i vérvonal végső reménysége ezt a „fényűzést” nem engedhette meg magának! Felesége is volt: a XIII. század végén írt Szent Margit-legenda alapján egy ismeretlen nevű bizánci hercegnő. A XII. század első felében keletkezett Szent Imre-legendában szereplő „szűzi” élet alapja Imre névadó nagybátyja II. Henrik és Kunigunda „szűzi” (valójában csak gyermektelen!) házasságának hagyománya lehet. (Számos ok miatt nem ér gyermekáldás egy párt, nem kell ahhoz szüzességi fogadalom!)

Rövid életének utolsó szakaszában a dux Ruizorum (’oroszok hercege’) méltóságot olvashatjuk neve mellett a Hildesheimi Évkönyvek lapjain. Létezett egy királyi testőrség, amely rusz-varég katonákból állt, és Imre ennek a parancsnoka volt? Avagy a határőrizetre letelepített orosz etnikum katonai vezetését látta el? Bármelyik lehetséges. Az bizonyos, hogy ez a cím nem puszta hercegi rangot, hanem hadvezéri szerepkört jelölt. Különösen úgy, hogy említése az 1030–1031. évi magyar–német háborúkat követi az évkönyvben. Ilyenformán István király szavának állt, mert a hadvezéri életre neveléssel is felvértezte, a „karcos borral” is megitatta fiát, és erről németföldön is tudtak. Halálának helyszíne ismeretlen.

Imre herceg holttestét a Szűz Mária-bazilikában helyezték örök nyugalomra. Övé volt a bazilikában az első Árpád-házi temetés. (Nagyapját, Géza nagyfejedelmet a közelben állt régi négykaréjos templomban tették sírba.) Imre korai halála által vált keresztény királyaink középkori koronázó temploma dinasztikus temetkezési hellyé. Itt avatta szentté őt I. (Szent) László király 1083. november 5-én. Kálmáncsehi Domonkos székesfehérvári prépost emlékkővel jelölte meg Imre sírját.

Szent Imre herceg azok közé a történelmi szereplők közé számítandó, akik tragikus sorsuk által, az eseményeknek elszenvedőjeként és nem formálójaként lettek híresek. Valódi énje alig egy-egy villanás erejéig mutatkozik meg: személyiségét az időnap előtti erőszakos halál, majd szentéletrajzának szűzies-légies portréja fedi el.

„… nem tudja senki az Úristennek titkját, tanácsát; nem véli vala az szent királ ő szent fiával mit akarna tenni az felséges mennyei királ ő királ szolgáival. Előlvevé az szent királnak akaratját Úristennek akaratja, es szíz Szent Imre királt hamar annak előtte kivéve ez világból: mert olyan szeplőtelent es minden jószágos mívelködetnek patikáját méltóbb vala mennyországban felmagasztatni, honnem ez halandó világon királlá emelni, inkább illeti vala az nemes kencsöt Krisztus tárházában helhöztetni, honnem kilemb-kilemb ez világi gondoknak miatta megfejtetni.” (Karthauzi Névtelen – Érdy-kódex.)