80 éve szabadult fel Székelykeresztúr a trianoni békeparancs által jóváhagyott román megszállás alól – igaz, csak rövid időre. Az évfordulón Kása Csaba, Történeti Kutatóközpontunk kutatójának cikkét olvashatják.

A kora őszi nap délelőttjén több mint tízezer ember – helybéliek, a Nagy-Küküllő, a Fehér-Nyikó és a Gagy mente falvainak ünneplőbe öltözött lakossága – várta Székelykeresztúr főterén a felszabadító magyar csapatok érkezését. Az augusztus 30-i második bécsi döntés híre óta tíz napon keresztül hurcolták kifelé Segesvár irányába a románok a rablott holmikat, de ezzel senki sem törődött, ezt senki sem bánta, csak menjenek. 

Szeptember 11-ére mind eltűntek a megszállók. A keresztúriak egész éjjel nemzeti színű zászlókat varrtak, reggelre fellobogózták a várost, gerendából díszkaput ácsoltak, amit tölgyfalombokkal díszítettek. A Csekefalvi úton fél kilométer hosszan sorakoztak fel az emberek, ebből az irányból várták honvédeinket. Szimbolikus útvonal ez, 1849. július 30-án Marosvásárhelyről Balavásáron, Erdőszentgyörgyön, Bözödön, Gagyon, Székelyszentábrahámon és Csekefalván keresztül, vagyis a Kis-Küküllő völgyéből a Gagy-keresztjén át, a Gagy patakja mentén érkeztek a városba Bem csapatai, velük együtt Petőfi Sándor is, hogy másnap Lüders tábornok orosz seregével megütközzenek. 1940-ben ezt az útvonalat praktikus okból választották: nem volt másik. Ugyanis az 1876-ban létrehozott egykori Nagyküküllő vármegye –, székhelyével, Segesvárral együtt – román uralom alatt maradt.[i] Így a bevonuló magyar csapatok a Balavásár–Segesvár–Héjjasfalva–Székelykeresztúr közút nagy részét nem tudták használni.

Délután fél három óra körül a tömeg örömujjongása mellett elsőként vitéz Mikófalvi Ferenc alezredes vezetésével a 10. honvéd kerékpáros-zászlóalj érkezett a Főtérre. A Csekefalvi utca torkolatával szemben volt a díszkapu. Közvetlenül előtte állt meg a parancsnok gépkocsija. Az „Éljen Teleki, Csáky”- felirat és a magasba tartott Nagy-Magyarország- térkép előtt várakozott a felszabadító katonák fogadására összeállított bizottság. Péter Lajos, az Orbán Balázs Unitárius Gimnázium tanára, a 82-es székelyudvarhelyi gyalogezred tartalékos főhadnagya lépett előre és kért engedélyt a bevonuló magyar honvédek köszöntésére.

„Huszonegy esztendeje várjuk, egyre várjuk érkezésetek – kezdte beszédét Péter Lajos. Micsoda huszonegy esztendő volt ez! A triánoni bilincsekkel Erdély sziklabérceihez láncolva Prometheus halhatatlan kínjait szenvedte el a Székely nép! A Triánonból reánk szabadított dögkeselyűk tépdesték, szaggatták a székely nép testének elpusztíthatatlan szerveit. Kínjainkat, fájdalmainkat nem kiálthattuk a világba, mert belénk fojtották a magyar szót. Száműzött sorsra jutott drága magyar anyanyelvünk, a magyar beszéd és a sírva vigadó magyar dal. Vadállati kegyetlenséggel, börtönnel üldözték a Kölcsey Hymnuszát, a Vörösmarty Szózatát. Hogy a világ előtt létszámunkat csökkentsék, az anyakönyvekben meghamisították és ellopták becsületes magyar nevünket, sőt – ami a legszörnyűbb meggyalázása volt Székely fajunknak – még származásunkat is megbecstelenítve, el akarták hitetni népünkkel, hogy mi nem Hun utódok, hanem elmagyarosodott románok, magyarán mondva: oláhok vagyunk.” 

Ezután felidézte Petőfi emlékét, aki ugyanerről a térről indult utolsó csatájába, majd Orbán Balázs könyvét, a Székelyföld leírását, amelyből merítették a hitet, hogy ez a föld örökké a székelyeké lesz. Teleki Pál beszédére hivatkozva, amelyet a rádión keresztül hallgattak, megerősítette, hogy nemcsak a kifosztott Erdélyt helyreállító építőmunkára állnak készen, hanem arra is, hogy fegyverrel a kézben erősítsék a magyar honvédséget. „Huszonegy esztendő szenvedései megtanítottak arra, hogy soha többé ne higyjünk az ellenség megejtő ígéreteinek és megtanítottak arra, hogy a katonai fegyelmet soha többé meglazulni, megbomlani ne engedjük.” Péter Lajos köszönetet mondott azoknak, akik lehetővé tették Észak-Erdély és Székelyföld felszabadítását. „A Magyarok Istene a nagy baráti nemzetek dicső vezéreit: a Ducet és a Führert küldötte a történelem kapuihoz, hogy az Erdélybe vezető Hadak Útját megnyissák a Magyar Honvédek előtt. Hála a Magyarok Istenének a várva-várt csodáért!” Végül a Fönnvaló áldását kérte a kormányzóra, és mindazokra az államférfiakra, akik okos politikájukkal kivívták Magyarország és Észak-Erdély véráldozat nélküli egyesítését.

Sajnos nem maradt fenn a magyar parancsnok válasza, aki később a főszolgabírósági épület erkélyéről nézte végig csapatai bevonulását a Főtérre. Ezután a település három egyháza lelkészeinek imájával elkezdődött az ünnepség. Mikófalvi Ferenc többek között azt mondta az összegyűlt tömegnek: „De jegyezzétek meg, hogy a több mint húszéves rabságnak ti is okai vagytok férfiak, mert eldobtátok a fegyvert. Most újból a kezetekbe veszitek és itt Keleten őrként fogtok állani, mint őseitek, hogy az ellenség itt soha se tudja megvetni a lábát.”

Az ünnepség után Székelykeresztúr lakói meghívták házaikba a magyar honvédeket, hogy megvendégeljék őket, és éjszakai szállást adjanak nekik. A napot egy megrázó jelenet zárta: Újszékely és Alsóboldogfalva népes küldöttsége jelentkezett az alezredesnél, kérték, hogy a két színmagyar települést, amelyet a bécsi döntés a románoknál hagyott, foglalja el katonáival. Sajnos, a kérésnek nem tehetett eleget.

A következő napon, szeptember 12-én megérkezett Balogh András alezredes, aki a járási katonai parancsnokság élén kiválasztotta az új vezetőket, és ügyelt arra, hogy minden a huszonegy évvel azelőtti kerékvágásba zökkenjen vissza.

Felhasznált irodalom:

Orbán János: Székelykeresztúr története. Kolozsvár, 1943. (Reprint kiadása: Kunszentmiklós, 2015.)

Péter Lajos: A Székelykeresztúri Unitárius Gimnázium rövid története. Különös tekintettel a román megszállás éveire. Az iskola igazgatósága, Székelykeresztúr, 1941. (Reprint kiadása: In: Válogatás Székelykeresztúr helytörténeti irodalmából. Ipar-, mezőgazdaság-, társadalom- és iskolatörténet. Szerkesztette, a bevezetést írta és a kiadást gondozta: Kása Csaba. Kunszentmiklós, 2017. 547–564.)

Az illusztrációk forrása a székelykeresztúri Molnár István Múzeum fotógyűjteménye.

[i] Magyarország és Románia, azaz Székelyföld és Dél-Erdély második bécsi döntés által kijelölt határa Székelykeresztúr térségeben Décsfalva, Nagygalambfalva és Betfalva közelében, a Nagy-Küküllő folyótól délre, a hegyvonulat tetején húzódott. Fiatfalva után két éles fordulattal Alsóboldogfalvától és Újszékelytől északra folytatódott. Így e két utóbbi település Romániában maradt. Majd Segesvár fölött észak-nyugati irányban haladva, Nagykendnél ért a határvonal a Kis-Küküllő völgyébe.

Az alábbi videó a szeptember 11-i székelykeresztúri felszabadulási ünnepségen készült, amely egyben a Kása Csaba kutatónk könyvének  bemutatója is volt. Beszédet mondott Rafai Emil polgármester, Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke és Sándor-Zsigmond Ibolya muzeológus.