Harsányi Jánosról, a magyar származású Nobel-díjas tudósról Borvendég Zsuzsanna munkatársunk cikkét közöljük.

A huszadik század közepén az Egyesült Államokban az a „bonmot” terjedt el, hogy a tudományos világot megszállták a marslakók, akiknek különös ismertetőjegye, hogy a világ egyetlen nyelvét sem beszélik akcentus nélkül. Majdnem pontos a leírás, csak egy apró kiigazítást igényel: egyetlen nyelvet sem beszéltek akcentus nélkül, kivéve a magyart.

Harsányi János, a magyar származású Nobel-díjas tudós éppen ma lenne százéves. 1994-ben kapta meg a legnagyobb tudományos kitüntetést a közgazdaságtant megújító gondolataiért, a játékelmélet kidolgozásáért. A vele együtt díjazott John Nashről a róla készült filmnek köszönhetően szinte mindenki hallott idehaza is, de Harsányi neve ismeretlenül cseng. Hol van még egy nemzet, amely annyi Nobel-díjast adott a világnak, hogy megengedheti magának, hogy elfeledkezzék akár csak egyről is!

Harsányi János 1920. május 29-én született Budapesten egy katolizált zsidó családban. Édesapja gyógyszerészként dolgozott saját patikájában. A polgári miliőből jövő fiú a kor egyik legjobb gimnáziumában tanult, a Fasori Evangélikus Gimnázium európai viszonylatban is az egyik legerősebb gimnázium volt, az ott tanuló diákok közül számosan kerültek a világ tudományos élvonalába. Harsányi egy középiskolai országos matematikai verseny első helyezettjeként került be az egyetemre, és tanulmányai során természettudományi és humán területeken képezte magát. Szekér Nóra így fogalmaz:

„A középiskolában elsajátított kimagasló matematikai tudása és elméleti gondolkodás iránti fogékonysága ellenére az egyetemen a gyógyszerész karra iratkozott be, egy évig Lyonba tanult kémiát, ahonnan a háború kitörése miatt kellett hazatérnie, és (kizárólag gyakorlati megfontolásokból) botanikából kezdte el a doktori képzést. A háború után azonban már filozófiából védte a doktoriját, ahol melléktárgynak a szociológiát és a pszichológiát választotta”.

A háború borzalmai nem kímélték őt sem. Franciaországból szülei javaslatára 1939-ben hazatért, és megfogadva édesapja intelmét, gyógyszerészetet tanult a továbbiakban. Ez a döntés lehet, hogy az életét mentette meg, hiszen az egyetem hallgatói felmentést kaptak a front- és a munkaszolgálat alól. 1942-ben megszűnt a képzés, és az egyetem egyik botanika professzora, Szabó Zoltán vette maga mellé doktorandusz hallgatónak, hogy megmentse a behívótól. A német megszállás azonban új helyzetet teremtett, s a zsidó származású honfitársaink közvetlen életveszélybe kerültek. Harsányit is beosztották egy munkaszázadba, de a munkaszolgálat ekkor már a deportálásoktól való megmenekülést jelentette sok ezer ember számára. Az önéletrajzában így ír erről:

„1944 májusában behívtak munkaszolgálatra, Pest környéki gyárakban kellett árut vinnünk. Október 15-én Szálasiék átvették a hatalmat, de minket egy ideig a vatikáni védlevél megóvott. Nemsokára azonban kivittek a pályaudvarra deportálásra. Láttam, hogy itt a döntés pillanata. Nagyon sajnáltam otthagyni a hátizsákomat és szép pulóverem. A végén mégis otthagytam. Elég jó télikabát volt rajtam, az Északi teherpályaudvaron sok civil is sétált. Így levettem a karszalagom és elvegyültem az emberek közt és szépen kisétáltam a pályaudvarról. A Mária utcai jezsuita rendház főnöke adott menedéket. Többször volt nyilas razzia, de házkutatás során nem találtak meg a nyilasok, pedig nem lett volna nehéz megtalálni engemet”.

A háborút követően befejezte tanulmányait, 1946-ban gyógyszerészként diplomázott, majd 1947-ben filozófiából doktorált. A Barankovics-féle Kereszténydemokrata Párt irányvonalát támogatta, antikommunista beállítottsága miatt rövidesen nem maradt más választása, mint az emigráció. 1950-ben kalandos és veszélyes menekülés után érkeztek Bécsbe későbbi feleségével és annak családjával. Ausztrália fogadta be a családot, ahol eleinte gyári munkásként volt kénytelen elhelyezkedni, mert diplomáját nem ismerték el a helyi szabályok értelmében. Később közgazdaságtant hallgatott, és első tanulmányai megjelenése után 1956-ban az Egyesült Államokba hívták Rockefeller-ösztöndíjjal. A kaliforniai Standford Egyetemen szerezte meg a doktori fokozatot közgazdaságtanból.

Tudományos eredményei rendkívül sok szakterület elmélyült ismeretének ötvözetéből születtek. A játékelmélet kidolgozásához saját bevallása szerint a magyar ulti játék adta az ihletet, de soha sem tagadta, hogy a szintén magyar származású világhírű tudós, Neumann János által kidolgozott alapokra építette fel azt. Az elmélet lényege, hogy olyan stratégiai helyzeteket elemez, amelyben a résztvevő felek csak korlátozott információval rendelkeznek a másik szándékairól, vagyis az élet megannyi területén alkalmazható, a közgazdaságtantól a politikáig. Simon János szerint:

„A 20. század utolsó nagy elméleti polihisztora volt. Több terület számára is maradandó eredményeket alkotott, például a közgazdaságtanban, a politikában, a jogban, a szociológiában, a nemzetközi kapcsolatokban, az etikában, a döntéselméletekben, a válság-kezelésben, a matematikában, a tőzsdei elemzésekben, a racionális cselekvés-elméletekben, a konfliktus-kutatásban. Sőt munkásságának elvarratlan szálai a 21. századi tudományokban is tovább gondolásra inspirálnak vagy befejezésre várnak”.

Vaclav Smil, Kanadában élő tudós szerint a huszadik századot Budapesten csinálták, hiszen nem volt egyetlen komoly tudományos felfedezés a mögöttünk hagyott évszázadban, amelyhez ne járultak volna hozzá csodálatos magyar elmék. Harsányi János egyike volt a legnagyobbaknak, nevét minden magyarnak ismernie és őriznie kell.