Míg Budapesten október 23-a estétől fegyveres harcok folytak, vidéken a következő napokban fegyvertelen tömegek vonultak az utcára, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a fővárosi felkelők mellett és tiltakozzanak a kommunista terror és a szovjet megszállás ellen. A karhatalmi ezredek viszont több esetben is sortüzet nyitottak a felvonuló emberekre.

1956 februárjában a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusának zárt ülésén Hruscsov négyórás beszédében ismertette Sztálin bűneit. A beszéd ugyan nem került nyilvánosságra, de a szellem kiszabadult a palackból. Magyarországon az Írószövetség és a Petőfi Kör összejövetelein egyre több kritikus hang szólalt meg az elkövetkező hónapok során. Az 1945 után elkövetett törvénytelenségek, meghurcoltatások és a társadalom rettegésben tartása nem maradhatott következmények nélkül: a nép a személyi kultusz és a terror felszámolását, a bűnösök eltávolítását, a rendszer reformját követelte. Bár a változás mibenlétét és annak mértékét mindenki máshogy képzelte el, az alapköveteléseket tekintve mégis létrejött a nemzeti egység a magyar társadalomban: a hatalomban lévő pártkáderek döntő többsége – akiknek szintén meg kellett tapasztalniuk a saját erőszakszervezetüktől való félelmet – épp úgy reformokat követelt, mint a rendszer bosszúját elszenvedő tömegek.

Rajk László 1956. október 6-i újratemetése után a lavinát már nem lehetett megállítani. Október közepétől sorra alakultak az egyetemeken és a főiskolákon a diákszervezetek, amelyek tüntetéseket, megmozdulásokat szerveztek. Október 22-én az egyetemi ifjúság megfogalmazta 16 pontos követelését és a következő napra egy tüntetést hirdettek, hogy kinyilvánítsák szolidaritásukat a lengyel néppel. A követelések sarkalatos pontja volt a szovjet csapatok kivonása, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése és az általános, titkos, többpárti választások kiírása.

Október 23-án Budapesten a diákok a déli óráktól a Műszaki Egyetem udvarán és az ELTE Bölcsészkarának épülete köré gyűltek, az egyetemisták tüntetésének hírére az emberek spontán módon gyülekezni kezdtek városszerte. A Műszaki Egyetemtől induló diákok tanáraikkal és a hozzájuk csatlakozókkal a budai Duna-parton vonultak a Bem térre, a pesti oldalon pedig a Március 15. téren gyűlt össze közel tízezer fős tömeg. Az egyre sokasodó emberek egy része a Parlament elé vonult, ahol este 7 órára kétszázezer ember követelte Nagy Imrét a kormány élére. Nagy Imre 9 órára érkezett a térre. Beszéde, amelyet „Evtársak!” megszólítással kezdett, és sokkal inkább a párt elvárásaihoz, mint az utca követeléseihez igazodott, az őt követelő tömegnek csalódást okozott ugyan, de az események hatására 24-én hajnalban a párt Nagy Imrét nevezte ki miniszterelnöknek, a kormány összetétele azonban változatlan maradt.

Október 23-án este a rádió előtt is hatalmas tömeg gyűlt össze, és követelte az egyetemisták 16 pontjának a beolvasását, azonban kevéssel nyolc óra előtt az épületet védő karhatalmi erők tüzet nyitottak az emberekre. Heves tűzharc kezdődött. A Magyar Rádió védelmére Piliscsabáról Budapestre vezényelt ezred katonái a forradalmárok oldalára álltak, így egyértelművé vált: a néphadsereg nem vethető be a nép ellen.

Október 24-én kora hajnalban szovjet páncélos alakulatok vonultak be Budapestre, és a Belügyminisztérium karhatalma is felvette a harcot a tüntetők ellen. Az idegen hadsereg beavatkozásának következtében a forradalomból szabadságharc lett. A felkelők spontán fegyveres csoportokat alakítottak, és a város különböző pontjain jól védhető állásokat foglaltak el. Megkezdődött a jelentősebb ellenálló csoportosulások szerveződése a főbb közlekedési csomópontokon, többek között a Széna téren, a Corvin közben, a Baross téren, a Mester utcában, a Tűzoltó utcában, a Boráros téren és a Móricz Zsigmond körtéren. A gyalogsági fedezet nélkül bevonuló szovjet páncélosok ellen a partizánfilmeken nevelkedett fiatal ellenállók sikeresen vették fel a harcot. Tizenéves kamaszok gyártották a Molotov koktélokat a szovjet tankok ellen.

Míg Budapesten október 23-a estétől fegyveres harcok folytak, vidéken a következő napokban fegyvertelen tömegek vonultak az utcára, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a fővárosi felkelők mellett és tiltakozzanak a kommunista terror és a szovjet megszállás ellen. A karhatalmi ezredek a tömegoszlatás szabályait súlyosan megsértve több esetben sortüzet nyitottak a felvonuló emberekre. 1956. október 23-án délután az első lövés – megelőzve a rádió ostromát – Debrecenben dördült el. Október 23. és november 4. között több mint hatvan sortüzet adtak le reguláris vagy félreguláris erők békés tüntetőkre, az áldozatok száma máig ismeretlen.

Míg Budapest utcáin háború folyt, a vidéki településeken a békésebb viszonyok miatt lehetőség volt arra, hogy megkezdődjön a régi rendszer romjain egy új közigazgatási rend kiépítése. Alulról szerveződő, közmegegyezésen alapuló önkormányzati testületeket választottak a falvakban és a kisvárosokban a leghitelesebb és legnagyobb köztiszteletnek örvendő polgárok közül. A nemzeti bizottmányok spontán szerveződése a forradalom 13 napjának egyik legnagyobb csodája: a polgári és teljes népképviseleti demokráciát még soha nem tapasztalt Magyarország napok alatt építette fel önkormányzati rendszerét.