Kétszáz évvel ezelőtt, 1822. április 23-án, Szent Adalbert napján került sor az esztergomi bazilika ünnepélyes alapkőletétére József nádor és számos egyházi, valamint világi előkelő jelenlétében.

Az esztergomi várhegy már az államalapítás korától szakrális központnak számított: Géza fejedelem Szent István vértanú tiszteletére emeltetett itt templomot, ahol a Magyarországon térítő tevékenységet folytató cseh Adalbert püspök – a hagyomány szerint – megkeresztelte a trónörököst, Vajkot. A keresztségben az István nevet elnyerő ifjú uralkodó 1001-ben létrehozta az esztergomi érsekséget, 1010 körül pedig, nagyjából a mai templomépület helyén, valószínűleg már állt a Boldogságos Szűz Mária és Szent Adalbert tiszteletére felszentelt székesegyház. Az épület a 12. század vége felé leégett, újjáépítése 1200 körül Jób érsek nevéhez köthető. Később, az 1330-as években Telegdy Csanád érsek renováltatta és bővítette ki a templomot, amely azonban újabb száz év elteltével már olyan rossz állapotba került, hogy Széchy Dénesnek egy új székesegyház építésébe kellett fognia. Tervét igen rövid idő alatt meg is valósította: egyházi és világi főurak adományaiból 1453-ra, alig négy év alatt elkészült az új főtemplom, melyet utódja, Vitéz János tovább ékesített.

A székesegyházhoz több kápolna kapcsolódott, melyek közül kétségkívül a legkiemelkedőbb a Bakócz-kápolna. Hazánk egyetlen épségben fennmaradt reneszánsz épületét Bakócz Tamás érsek építtette saját sírhelyeként a 16. század elején. A vörös márványból készült épület Andrea Ferrucci munkája, aki egyebek mellett a firenzei dóm építési munkálatait is irányította. A török megszállás idején az esztergomi várhegy szinte minden épülete elpusztult, egyedül ez a lenyűgöző műalkotás maradt sértetlenül, mely ma is megtekinthető a jelenlegi székesegyház egyik oldalkápolnájaként.

A mai templomépület megépítését már Barkóczy Ferenc érsek (1761–1765) tervbe vette, korai halála azonban megakadályozta a kivitelezésben. Ezt követően több mint fél évszázadot kellett várni, míg Rudnay Sándor érseksége alatt, 1822-ben végre elkezdődhetett az építkezés. A székesegyházat Kühnel Pál tervezte, a munkálatok vezetője unokaöccse Packh János lett. Az utóbbinak köszönhető a Bakócz-kápolna megmentése és áthelyezése az új templomépületbe. Rudnay halála után az érseki szék hét évig betöltetlen maradt, így az építkezés is leállt, 1838-ban Kopácsy József megválasztásával aztán új lendületet kaptak a munkálatok, azonban alig egy évvel később Packh János a saját otthonában rablógyilkosság áldozata lett, így új építészt kellett keresni. Hild József vette át a feladatot, aki több lényegi változtatást is eszközölt a készülő épületen. A bazilika ünnepélyes felszentelésére Scitovszky János érseksége alatt került sor 1856. augusztus 31-én. Megtartva a régi hagyományt, az új templomot is Nagyboldogasszony és Szent Adalbert pártfogásába ajánlották. Ekkor azonban még nem volt teljesen kész a pompás klasszicista épület, befejezése a következő főpapra, Simor Jánosra és építészére, Lippert Józsefre maradt, a zárókövet 1869. november 1-én illesztették a helyére.

Az esztergomi bazilika Magyarország legnagyobb szakrális épülete, méretei tekintetében Európában is a harmadik helyen áll. Monumentális, ám letisztult megjelenése összhangban áll a főbejárata felett olvasható feliratban megfogalmazott küldetésével: Caput, mater et magistra Ecclesiarum Hungariae.

Felhasznált irodalom:

Győrffy Lajos: Az esztergomi bazilika története és leírása, Esztergom, 1886.

A Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház története: https://www.bazilika-esztergom.hu/hu/toertenet