Ez év október 2-án lenne 105 éves Harmatta János egykori neves klasszika-filológusunk, aki nem csupán az ókori nyelvek és kultúrák szakértője volt, hanem a szkíták, szarmaták és a Hun Birodalom történetével kapcsolatos kutatásai révén ugyancsak jeles eredményeket ért el. 

Harmatta János 1940-ben végzett az ELTE magyar–ógörög–latin szakán, s a későbbiekben egyeteme Indoeurópai Nyelvtudományi Tanszékének oktatójaként tevékenykedett s tanított egészen haláláig.

Csupán keveseknek adatik meg, hogy közel kilencven évesen kiváló szellemi frissességgel tudományos kérdésekről beszélgessenek: Professzor Úr így búcsúzott a számára sokszor viszontagságos földi léttől, hiszen a II. világháború idején tüzérként szolgált, s hadifogságban is volt. Harmatta János számos nyelven kiválóan beszélt, s mintegy ötven nyelvet értett, köztük olyanokat is, amelyeket ő fejtett meg, illetve azonosított (például kabalok nyelve, kefti nyelv), mégis élete végéig megmaradt kedves, közvetlen, szerény tudósnak, akihez bármikor fordulhattak diákjai.

Tagja volt, majd elnökhelyettese lett az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának, több magas presztízsű kitüntetésben részesült, többek között 1990-ben vehette át a Széchenyi-díjat, amelyet tudományos életművéért, hazai és nemzetközi tudományszervezési munkásságáért kapott, élete vége felé pedig Akadémiai Aranyéremmel tüntették ki. Nemzetközi eredményei önmagukért beszélnek: a Nemzetközi Akadémiai Unióban az MTA delegátusa volt, majd egy időben elnöke, a Conseil International de la Philosophie et des Sciences Humaines alelnöke, az Osztrák és a Francia Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

Írásai közül ki kell emelni a magyar nyelv iráni eredetű szavainak vizsgálatával és a Kelet történetével foglalkozókat, amelyeket mind a mai napig nagy haszonnal forgat a szakmai közönség.

Emlékét őrizzük!