1848. július 27-én Budán a Svábhegyen látta meg a napvilágot a legnagyobb, nemzetközileg a legjelentősebb és egyben legelismertebb magyar fizikus, Eötvös Loránd.

Ha a dátumot nézzük, talán minden magyar embernek a szabadságharc dicsőséges időszaka jut eszébe, az Eötvös név láttán pedig a többségünk Báró Eötvös Józsefre, a liberális politikusra és kivételes képességű íróra gondol. Pedig annak, aki a fizikával jó barátságban van – legyen az magyar vagy más nemzetiségű – az Eötvös név hallatán az alábbi fogalmak jutnak eszébe: Eötvös-törvény, Eötvös-állandó, Eötvös-egység, Eötvös-hatás, Eötvös-kísérlet, Eötvös Loránd Fizikai Társulat, Eötvös Loránd Geofizikai Társulat, Eötvös Loránd Tudományegyetem. Mint látjuk, törvények, egység, intézmények őrzik Eötvös Loránd nevét.

Mégis ki volt ő? Mit érdemes tudni dióhéjban a magyar fizikusról, feltalálóról, politikusról, miniszterről, akadémikusról, tanárról és nem utolsósorban hegymászóról?

Nem sokan fogadtak volna arra, hogy Eötvös József és Rosty Ágnes fia fizikatudós lesz. A családi hagyományok, a nemzeti hagyományok más pályára predesztinálták volna az arisztokrata fiút. 1860-ig tanulmányait – a kor szokásainak megfelelően – otthon végezte, majd a pesti piaristák gimnáziumában fejezte be 1865-ben. Az sem volt meglepő, hogy jogászhallgató lett, volt valami azonban, ami sokkal szokatlanabbnak bizonyult: jogi tanulmányai mellett természettudományos tárgyakat hallgatott, neves fizikokémikus laboratóriumában dolgozott. Ahogy telt az idő, Eötvösben egyre inkább érlelődött a gondolat, hogy választania kell a jog és a természettudomány között. Végül az 1867-ben zajló politikai események, a kiegyezés létrejötte ellenszenvessé tette számára azt a világot, amelyben apja forgott – s amelyben 1848 után ismét vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. A Heidelbergi Egyetemre iratkozott be, ahol akkor három világhírű természettudós (Gustav Kirchhoff, Hermann Helmholtz, Robert W. Bunsen) is tanított. 

1866. március 28-án még külföldi útja előtt írta Eötvös Loránd apjának a következő sorokat: „Az ambíció és a kötelességérzet […] velem született, e két indulatot kielégíteni és pedig kielégíteni úgy, hogy emellett egyéni függetlenségemet megtartsam: élet célom, és legalább eddig úgy találtam, hogy annak leginkább úgy felelhetek meg, ha tudományos pályára lépek.” Egy évvel később, 1867. március 24-én, amikor pályaválasztása egyelőre eldöntöttnek látszott, a következőket írta a politikus apa a fiának: „[…] valóságos megnyugvásomra szolgál, hogy más pályán látlak. Haladj bátran előre, és ne sajnáld fáradságodat. A tudomány körében a legnagyobb erőfeszítés eléri jutalmát, mert azt nem várja az emberektől, hanem magában a tudományban találja.” Talán elsősorban ezek a szavak kísérték végig Eötvös Lorándot egész életében. Számára a tudományos munka jutalma valóban mindig maga a tudomány maradt.

Königsbergben is tanult, ám az ottani elméleti fizika visszariasztotta a tudományágtól, s az a terv született meg a fejében, hogy egy Petermann nevű tudós által vezetett északi-sarki expedícióhoz csatlakozik. Végül tervéről apja beszélte le. Átmeneti volt a megtorpanás, 1870-ben, alig 22 évesen doktorált Heidelbergben színjeles eredménnyel. Még a doktorálás napján, július 8-án a következőket írta apjának: „[…] sokak által irigyelt megtiszteltetés. Ezen felül feljogosít egy munka benyújtása és egy halom formalitás teljesítése után az egyetemi docentúrára. E fokozatot itt nemigen osztogatják; ha jól vagyok értesülve, ebben a félévben kívülem még csak egy jelöltnek adatott, s kultuszminiszteri örömed telhetik abban, hogy ez is magyar volt […] Neve König Gyula, győri születésű – matematikus.”  

Külföldről való hazatérését követően Pesten nyújtotta be kérelmét magántanári képesítésre a budapesti bölcsészeti karra. A többek között Jedlik Ányost is magába foglaló bizottság pozitívan értékelte a benyújtott pályázatot. Ezt azonban apja már nem élhette meg, ugyanis 1871. február 2-án elhunyt. Eötvös Loránd 1878-ban lett a kísérleti fizikai tanszék vezetője, 1883-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 1889 és 1905 között az Akadémia elnöke. A katedrától csak nagyon rövid időre vált meg 1894-ben, amikor is kultuszminiszter lett. Aktív tevékenységet folytatott a Királyi Magyar Természettudományi Társulatban, 1891-ben egyike volt azoknak, akik megalapították a Mathematikai és Physikai Társulatot, amely társulat Mathematikai és Physikai Lapok címen folyóiratot indított. Königsbergi expedíciós ötlete nem volt a véletlen műve. Szenvedélyes hegymászó volt, akárcsak apja. Nem meglepő hát, hogy a Magyar Turista Egyesület, valamint a Magyarországi Kárpát-egyesület is elnökének választotta. Az Alpok vidékén és Tirolban új csúcsokat is meghódított, amelyeket korábban megmászhatatlanoknak tartottak, Dél-Tirolban 1902-ben csúcsot is neveztek el róla.

1919. április 8-án hunyt el a magyar fizikus zseni, kit Einstein a „fizika fejedelmének” nevezett. Eötvös Loránd nem egészen ötven éven át folytatott aktív munkát mint tudós, pedagógus. Ez a fél évszázad nemcsak egyetlen emberi élet hihetetlen szellemi gazdagságát tükrözi, hanem kitörölhetetlen nyomot hagyott hazánk tudományának, oktatásának és egész művelődésének történetében.