Egy kevésbé ismert magyar győzelem: a kéméndi ütközet

A honvédsereg az 1849. évi tavaszi hadjárat második szakaszának legszebb győzelmét aratta Nagysallónál április 19-én. A Feldunai hadsereg másnap folytatta útját a komáromi erőd felé, ám a környéken még napokig tartott a Nagysallónál szétugrasztott császári-királyi alakulatmaradványok felszámolása. Ezen harctevékenység sorába a tartozott az április 20-i kéméndi ütközet, ahol a VII. hadtest parancsnoka, szeniczei Gáspár András vezérőrnagy utoljára rántott szablyát. 

Április 20-án – pénteken – a magyar fősereg Nagysalló felől tovább menetelt Komárom felé. Az I. és a III. hadtest Jászfaluig vonult, a VII. hadtest kétharmada a Garam mentén nyomult a Duna felé, míg a Garam túlpartján nemes-visi Horváth János alezredes 1600 fős „száguldó különítménye” cirkált, mert „[…] fogoly tisztek aztat is beszélték, hogy a Garamnál egy Esztergomtól fölfelé vonulni rendelt segélyhadnak is kellett volna Wohlgemuthhoz csatlakozva.”1 Gáspár épp beérkezett Bénybe, amikor elővédje jelentette, hogy Kéménden egy ellenséges hadoszlop tartózkodik. Franz Wyss vezérőrnagy 2500 főt számláló dandára báró Ludwig von Wolhgemuth altábornagy tartalékhadtestének erősítése végett indult el Esztergomból, de nem voltak értesülései a nagysallói ütközetről és annak kimeneteléről.

A továbbiakban idézzük a VII. hadtest parancsnokának jelentését, amelyet a Koltán települt főparancsnokságra küldött: „A hadsereggel N[agy]bényre érkezve az elővéd azt a jelentést hozta, hogy Kéméndet az ellenség megszállta; ezért azonnal felvonultunk csatarendben, lovasságot küldtünk ki a jobbszárnyra, majd aztán három harcvonalban Kéménd felé nyomultunk előre, ezt már elhagyottan találtuk, mivel csak gyenge osztagok tartották megszállva, továbbá azért is, mert a Garam másik oldalán táborozó Horváth alezredes úr lőtte őket. Kéménden túlra érkezve azt tapasztaltuk, hogy Párkány felől erős ellenséges tömegek közelednek ide; ezért gyorsan előreküldtünk egy üteget és a megkerülő oszlopot gyorsabb előnyomulásra utasítottuk. A tüzérség azonnal lőtte az úton jövőket és a hegyszorosban a jobbszárnyunk felé előnyomuló osztagot, amely erre Kőhídgyarmat helységen keresztül gyorsan visszavonult és állást foglalt. A megkerülő oszlop ütege erre az időre megérkezett és azon oldalról lőtte, egy másik üteg szintén előrejött és lőtte a csapatokat, amelyek azonban távolabbra húzódtak vissza, és egy óránál tovább ágyútűzzel válaszoltak.

Ez idő alatt Horváth alezredes úr tüzérei mindig a hegyen előrehatolva lőtték az ellenséget, azonban valószínűleg eredmény nélkül, mivel az nem mozdult, ekkor egy taracküteg nyomult előre rejtve a falu közelébe és lőtte az ütegeket, mire valamennyien Párkány felé vonultak vissza, az ellenség azonban távolabb újból állást foglalt, és lőtte Horváth alezredes urat.

Ezt követően 3 huszárosztályt küldtünk előre Gyarmaton keresztül egy fél taracküteggel, és mivel az ellenség kezdett előrenyomulni, néhány lövéssel visszavetettük. Gyarmatot lovassággal, a Gyarmattól jobbra eső hegységet gyalogsággal szálltuk meg. A csapatok már táborban vannak.

Úgy látszik, hogy az ellenség néhány kisebb osztag kivételével, teljesen visszahúzódott Párkányba.

A hadtestnek az erős ágyútűz ellenére nincs vesztesége.”2

Wyss halogató visszavonulása közben még néhányszor tüzelőállást foglalt, majd Párkányon keresztül visszatért Esztergomba. Gáspár nem üldözte, holott erre ösztökélte táborkari főnöke, bibersheimi Zámbelly Lajos alezredes, valamint szentmiklósi és óvári Pongrácz István őrnagy is, akik szerint Párkánynál megszoríthatták volna a császáriakat. 

Zámbelly alezredes kritikus hangvételű visszaemlékezésében a következőket rögzítette: „Odafelé menet megtudtuk, hogy ezt a községet [vagyis Kéméndet] az ellenség meg szállta, ezért hát a lovasság egy része két lovasüteggel azonnal Poeltenberg [Ernő] ezredes vezérlete alatt kiküldetett az ellenség állásának jobbról történő megkerülésére. A gyalogság viszont a többi löveggel egyenesen nyomult előre, Bényhez érkezve néhány ellenséges lovast vettünk észre, ezért hát rögvest huszárok küldettek előre, akik azonnal összecsaptak a dzsidásokkal, eközben a tüzérség gyorsan utánuk nyomult és fedett állást foglalt, hogy ha az ellenség előnyomulna, azonnal előrejöhessen.

A gyalogság e mögött állt fel. Poeltenbergnek időt hagytunk az előrenyomulásra, és amikor láttuk, hogy már elég messzire jutott, mi is előrenyomultunk. Ekkor jött a jelentés a csatározó huszároktól, hogy mind erősebb ellenséges lovas csapatok nyomulnak előre, és hogy Kőhídgyarmat községből az ellenség erős oszlopokban nyomul előre. Én, miután Gáspár tábornok éppen nem volt ott, rögvest az egész tüzérséget a lovasság fedezete alatt gyorsan Kéménden túlra küldtem, amelyet az ellenséges lovasság kiürített, és ezt Gáspárnak azzal a kéréssel jelentettem, hogy a gyalogságot gyorsan küldje utánunk.

Miközben a lovassággal előrementem, Horváth alezredestől jött a jelentés, hogy ő portyázó csapatával Palknál a Garamon túl, Kéménddel átellenben áll, s hogy ő az ellenséget arról az oldalról nyugtalanítani fogja.

Még mielőtt a Kéménd mögötti magaslatra érhettem volna, Horváth alezredes, aki egészen a Garamig jött előre, tüzet nyitott a közeledő ellenségre.

Most előrehozattam az ágyúkat és az ellenséget – amely sebesen Kéménd felé előrenyomult – lövettem. Az ellenség egy része már kijött Kőhídgyarmatról, egy része azonban még előrenyomulóban volt a község mögött. Alig adattam le néhány lövést az ellenségre, amikor Poeltenberg is megjelent, és ágyúival lőtte azt.

Az ellenség előrehozott néhány üteget, és szintén igen erősen tüzelt, azonban három oldalról tűzbe fogva, és mivel golyóink nagyobb része belé csapódott, visszavonult a község mögé, s innen viszonozta a tüzet. Különösen Horvát[h]ot lőtte erősen, azonban hatástalanul. Mi követtük, azonban a község által fedve lévén, nem láttuk az ellenséget.

Bal oldalunkon egy mocsaras mező volt, amely egészen a községig húzódott, itt a tiroli vadászokat küldtem előre, megvizsgáltam a terepet és úgy találtam, hogy egyes lövegeket előrevihetünk. Ezért a két taracküteget azonnal előrehozattam, és itt, a szándékomat felismerő ellenség erős tüze közepette, s noha egyes lövegek elsüllyedtek a mocsárban, ám négy tarackot, majd nagy fáradsággal még kettőt, olyannyira előreküldtem, hogy elérhették az ellenséget, és innen az ellenség oldalába lövettem velük, mire az ellenég feladta állását. Most a gyalogság és a lovasság is követte, és elfoglaltuk Kőhídgyarmatot.

Gáspár tábornok a gyorsan visszavonuló ellenséget csupán két osztály huszárral és egy fél üteggel lassan, azon kimondott paranccsal követtette, hogy csupán akkor lőjenek az ellenségre, ha az ismét előrenyomulna. A csapatok többi része Kéménd és Kőhídgyarmat között megállt.

Horváth a Garam túlpartján mindaddig követte az ellenséget, amíg lövegeivel elérhette, és este Palknál ütött tábort.

Gáspár, minden rábeszélésünk ellenére sem akart tovább előnyomulni, és azt mondta, hogy jobb oldalunk nincs eléggé biztosítva, és hogy a másik két hadtestet megverhetik, azonban mivel csupán egy kis, Komáromot ostromló hadtest állt a Zsitvánál, erre nem lehetett gondolni. Gáspár azonban habozó volt, és az ellenséges Csorich-hadosztály3 szerencsésen elkerülte sorsát.

Gáspár András honvédtábornok, Miklós-huszár főtiszti mundérban. Ismeretlen művész alkotása (Forrás: Wikipedia)

Kőhídgyarmat mögött egy órányira, Párkány előtt megy a vasút, amely igen magasan és meredeken vezet, közlekedésre több száz lépésnyi távolságra egymástól ívelt hidak találhatók, ezeken a keskeny átjárókon kell mindenkinek átmennie.4 Ha tehát gyorsan követjük az ellenséget, még ezek előtt beérhettük volna, és vagy erős, hidegfegyverrel vívott harcra került volna sor, vagy csupán egyes egyének menekülhettek volna meg a meredek vasúti töltésen, mivel a bejárat gyorsan bedugult, és emellett néhány lövegünk által lövettetett volna. Ott volt Párkány és mindjárt a Duna, és egy menekülő ellenség gyakran elvéti a hidat, és önmagát akadályozza annak megtalálásában, úgyhogy kevés fáradtságba kerül elérni őt, és Esztergomot már másnap megszállhattuk volna.

Néhány zászlóaljat anélkül is a hegyen át előreküldtem, amelyek már közel értek a vasúthoz, és az ellenséget erről az oldalról oldalba foghatták, és amellett lovasságban túlerővel rendelkeztünk. De Gáspár megfoghatatlan habozása miatt semmi sem történt, mint hogy szükségtelen és fárasztó harcrendben álltunk egészen estig, amikor is a legénységnek megengedték a főzetést.

Az ellenség vesztesége holtakban két fő és egy ló volt, sebesültekből állítólag több tele szekérnyit vittek el.

Nekünk egy sebesült tüzérünk volt.”5

Görgei Artúr vezérőrnagy visszaemlékezéseiben szintúgy említést tett a kéméndi ütközetről: „Április 20-án Damjanich és Klapka Jászfaluig nyomult előre Komárom felé; a VII. hadtest kétharmada pedig a Garam mentén a Dunához lefelé vonulva, Kéméndnél összeakadt egy erős ellenséges hadoszloppal, tüstént megtámadta és arra kényszerítette, hogy az esztergomi hajóhídon át a Duna jobb partjára meneküljön.

Ebben a harcban a VII. hadtestnek – már említett – Vácról a Garam alsó folyásához irányított különítménye is részt vett; a Garam mentén a jobb parton hátráló ellenséget a bal parton lépésről lépésre kísérte és két ágyújából a folyón keresztül lehetőleg szakadatlanul lőtte.

Ennek a különítménynek az volt a rendeltetése, hogy a kéméndi összecsapás után a Garamon átkelve csatlakozzék a VII. hadtest zöméhez. De mivel a kéméndi áthidalás nem jöhetett létre, a különítmény kénytelen volt a Garam bal partján Zsemlérig vonulni, hogy ott végre átmehessen a jobb partra.

Az előző napon Nagysallónál megvert ellenségből április 20-án már csak szétugrasztott csoportokra akadtunk a Nyitra vizén innen, amelyek ráuntak a céltalan bolyongásra, és a hadifogságot választották.”6

Öccsénél, görgői és toporczi Görgey István századosnál ezen sorokat olvashatjuk: „[…] Gáspár, midőn a 19-én N.[agy]-Sallónál szétvert császári hadnak Esztergom felé elszakadt részét 20-án keményen üldözné, útjában csakugyan tekintélyes új ellenséggel találkozik szemközt, mely Esztergomból kiindúlva, a Garam jobb partján fölfelé már Kéméndig haladt s a Gáspár elől menekülő vert csapatokat ótalmába fogadja. Gáspár, Pöltenberg és [udvardi és kossuthi] Kossuth Sándor [alezredes] megtámadják ez új ellenfélt és visszavetik a párkányi hidra, mely munkában megint hathatósan segitette őket Horváth János ezredes, vizentúli bevehetetlen állásából működő tüzérsége által.”7

Franz Wyss vezérőrnagy. Johann Stadler litográfiája (Forrás: Wikipedia)

E napon történt, hogy a Komárom várparancsnokává kinevezett Guyon Richárd vezérőrnagy 60 huszár kíséretében sikeresen bejutott a komáromi erődbe, ahol aztán – hatásköri vitából adódóan – gyorsan összerúgta a port az oda tíz nappal korábban beérkezett zádorfalvi és lenkei Lenkey János vezérőrnaggyal, a várőrség parancsnokával. A komáromi események hű krónikása, Szinnyei József őrmester – a végül a komáromi 203. honvédzászlóalj főhadnagya – ezen sorokat rögzítette Guyon bejutásáról: „[… délután] 5 órakor Guyon nagy éljenek közt valósággal megérkezett császár-huszárokkal a fehér házhoz, zsidónak volt öltözve; az ellenségen keresztül vágván magokat, még két tiszti posztot, Szentpéteren és Hetényen elfogván, egész a Zsitváig magokkal hoztak, azonban a víz nagy lévén, kénytelenek voltak őket elereszteni, de fegyvereiket azért elhozták; két huszárunkat a Zsitvában elsodort a víz. A megérkeztek azt beszélik, hogy Görgey, Klapka, Damjanich megütköztek Nagy-Sarlónál az ellenséggel és annyira szétverték, hogy az erdőbe szerte szaladtak s Érsekújvárig meg sem álltak; Komáromnál azonban segítséget kapván, újra össze szedik magokat. A tábor éjjel Koltán hált, innen vált el tőlök Guyon; most talán már Érsekújvártt vannak […]”8

Április 21-én délelőtt 10 órakor Gáspár VII. hadteste Köbölkút–Bátorkeszi térségét szállta meg, „[…] s a menet közben semmi figyelemre méltó nem történt azon kívül, hogy az elővéd 4 fogatolt, nagyobbrészt egyenruházati cikkeket és néhány fegyvert is tartalmazó kincstári szekeret, valamint két tiszti poggyászszekeret vett el az ellenségtől. […] továbbá a magas Hadseregfőparancsnokságnak további rendelkezés végett beküldetik néhány tüzérségi vázlat, amelyeket szintén az elfoglalt poggyászban találtunk. Ugyancsak mellékelten beküldetik néhány levél és újság, amelyeket az itteni postán találtunk.”9 Görgei utasította, hogy Esztergom felé hajtson végre erőszakos felderítést, ám ezt elmulasztotta. A fővezér emiatt kérdőre vonta Gáspárt, aki azzal védekezett, hogy Horváth alezredes jelentette, miszerint a császáriak lerombolták a garamkövesdi hidat, s Párkányt kiürítve Esztergomba húzódtak vissza, a VII. hadtest elfáradt csapatait pedig kímélni akarta.

Április 22-én aztán megtartották az álruhás kémszemlét, amelynek során kiderült, hogy az Esztergomban lévő ellenséges tüzérség miatt nappal nem lehet megközelíteni a Duna-hidat – ezért egy osztagot hagytak Párkányban –, de Gáspár azt is észlelte, hogy a császáriak Szőny felé húzódnak. A Sándor-huszárok járőre a császári-királyi 8. „Lajos József főherceg” sorgyalogezred 12 morva közvitézét fogta el és hat ökröt zsákmányolt. Este 10 óra körül Kudelkay Ferenc Sándor-huszár főhadnagy három huszárja helyi lakosok segítségével felégette a párkányi Duna-hidat, ezzel megakadályozva, hogy az Esztergomban lévő ellenséges erők újabb támadást kíséreljenek meg.

Mindeközben a tétlenkedő császári fősereg elhagyta Pestet és a Komárom felé indult, a táborszernaggyá avanzsált báró Josip Jelačić I. hadteste pedig a Délvidék fele tartott, a magyar I. és III. hadtest elérte Komáromot és felszámolta annak északi zárlatát. Mivel olyan hírek érkeztek, hogy Wohlgemuth tartalékhadteste Érsekújvár felé nyomul, Gáspárnak Perbétére kellett vonulnia, hogy a fősereg hátát biztosítsa. Ő sem maradt védtelenül, ugyanis helyébe érkezett meg Vác felől Kmety György ezredes hadosztálya. Április 23-án Bátorkesziről Gáspár a következőkről tudósította a fővezérséget: „[…] éppen most jelentette a Poeltenberg-hadosztály, hogy az ellenség Esztergomban előkészületeket tesz a híd leégetett részeinek helyreállítására; hogy ezt meggátoljuk, máris egy nagyobb különítmény küldetett oda.

Poeltenberg ezredes úr egyben azt is jelenti, hogy portyázó vezényletével a Farnadnál álló ellenség ellen Szőgyénig előrenyomult, itt azonban egy lovas járőrtől megtudta, hogy ezt a mintegy 500 főből álló ellenséges csapatot egy Léváról érkező csapat már egészen elfogta.”10

Babucs Zoltán, Magyarságkutató Intézet 
Történeti Kutatóközpont, Trianon Munkacsoport
 
1 Görgey István: 1848 és 1849-ből. Okiratok és ezek magyarázata. Tanulmányok és történelmi kritika. I–III. Franklin Társulat, Budapest, 1885–1888. (a továbbiakban: Görgey 1885–1888) II. 201.
2 Hermann Róbert: Gáspár András honvéd tábornok. Kecskemétiek a szabadságharcban IV. Katona József Múzeum, Kecskemét, 2005. (A továbbiakban: Hermann 2005) 152.
3 Parancsnoka: báró Anton Csorich von Monte Creto altábornagy.
4 A Pozsony és Pest közötti vasútvonal építése ekkor már megkezdődött, de ekkorra még csak a töltések és hidak egy része készült el.
5 Hermann Róbert: Zámbelly Lajos honvédezredes emlékirata az 1849. évi tavaszi hadjáratról. In: Hadtörténelmi Közlemények, 129. (2016) 4. sz. 1125–1126.
6 Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. I–II. Görgey István fordítását átdolgozta, a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Katona Tamás. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1988. II. 34–35.
7 Görgey 1885–1888, II. 201.
8 Szinnyei József: Komárom 1848–49-ben (napló-jegyzetek). Aigner Lajos, Budapest, 1887. 90.
9 Hermann 2005, 154–155.
10 Hermann 2005, 165.