Batthyány Károlyt hercegi rangra emelik 1764. április 4-én

Strattmann Eleonóra (1672–1741) gyermekei a magyar történelem talán legsikeresebb testvérpárja volt. Az idősebbik fiút, Batthyány Lajos Ernőt (1696–1765) az első magyar világi kancellárként (1733–1746) és az utolsó „nemzeti nádorként” (1751–1765) ismerhetjük. Jelen ismeretterjesztő tanulmány az ifjabbik fiú, Batthyány Károly József (1697–1772) életútját ismerteti röviden, aki a katonai pályát választotta. 

A korán megárvuló – az apa, a törökverő Batthyány II. Ádám 1703-ban halt meg – Batthyány testvérek gyermekkorát Strattmann Eleonóra gondoskodása és odafigyelése határozta meg: Szalónak kuruc blokádjából szabadulva a Rákóczi-szabadságharc hadieseményeitől nem érintett Bécsben éltek anyjuk mellett. Batthyány Károly testvérével együtt tanult Salzburgban, nevét a bencés egyetem matrikulájában 1712. december 6-i dátummal találjuk, a logika hallgatóinak sorában. Testvérével ellentétben az anyai levelekből sokkal kevesebb részletet tudunk meg tanulmányairól. A kevés konkrét említés egyikében anyja Károly leveleinek latinságát kifogásolja. Nem tudjuk, hogyan és mikor végződtek Károly tanulmányai, mindenesetre feltehető, hogy a tanulmányi eredmények különbözőségét látjuk viszont a két testvér életpályájának további alakulásában. Míg Batthyány Lajos a rendelkezésre álló információk alapján kiváló és szorgalmas diák lehetett, a katonaként kiemelkedő pályafutást befutó Károlyt bizonyára nem sértené, ha életrajzából az utókor arról is olvashatna, hogy nem volt jó latinista.

Az 1716-os török háború kirobbanásával érkezett el annak az ideje Károly életében, hogy fegyvert ragadjon királya és nemzete ellenségeivel szemben. A harcokban az anyjával kiváló viszonyban levő Savoyai Eugén pártfogása alatt vett részt. Testvérével együtt a keresztény sikerrel záródó 1716. augusztus 5-i péterváradi csatában esett át a tűzkeresztségen. Részt vett Belgrád 1717 nyarán szintén sikerrel vívott ostromában. A háború győzedelmes befejezése után Batthyány Lajos a sagót (római katonai köpeny) a tógára cserélte, tehát hivatalnoki pályafutásba kezdett, míg Batthyány Károly a katonaságot választotta. Ezt követően a dinasztia legtöbb fontosabb háborújában harcolt a század első felében: lengyel örökösödési háború (1734–1738), török háború (1737–39), osztrák örökösödési háború (1741–1748). Folyamatosan emelkedett a ranglétrán. 1731-ben megkapta az akkor elhunyt Joseph Peter von Waderborn dragonyos regimentjét. 1733-ban főstrázsamester, 1735-ban altábornagy, 1739-ben lovassági tábornok lett. A dinasztia számára sorsdöntő osztrák örökösödési háborúban a kulcsfontosságú hadszíntérnek számító Bajorország katonai kormányzójává nevezték ki 1743-ban. 1744-ben cseh területeken ért el sikereket. Bajorország térdre kényszerítésében az 1745. április 15-i pfaffenhoffeni csata jelentette a végső lépést, ahol a győztes sereget Batthyány Károly vezette. Ez a sikere döntő szerepet játszott tábornagyi kinevezésében, amivel a Habsburg monarchia legfelsőbb katonai elitjébe került. 

Batthyány Károly azonban nemcsak katona, hanem udvari ember is volt. Részt vett a Damian Hugo von Virmont (1666–1722) gróf által vezetett 1719–1720-as konstantinápolyi követjárásban is, ahol szláv (horvát) nyelvtudása miatt is fontos szerep hárult rá az úton. A követség egyik célkitűzése az volt, hogy elérjék a törököknél II. Rákóczi Ferenc és a kuruc emigráció kiadatását – sikertelenül. Batthyány Károly a porosz udvarnál is volt követ Berlinben (1740). 1742 és 1756 között horvát–szlavón bán, bátyjához hasonlóan ő is aranygyapjas lovag és a Szent István Rend nagykeresztjének viselője. 1746-ban Osztrák–Németalföld megbízott miniszterének nevezték ki, amely tisztséget 1748 végéig töltötte be.

Batthyány Károly életének legjelentősebb epizódját sem egy katonai, hanem egy sajátosan udvari pozíció jelentette. 1749 és 1763 között főhercegi nevelőként és főudvarmesterként ő irányította a későbbi császár és király, II. József nevelését (1752 és 1760 között a két fiatalabb főherceg, Károly és Lipót nevelői tisztét is betöltötte, bár ezt inkább csak névlegesen). Ez a megtiszteltetés sem korábban, sem később nem jutott magyar embernek osztályrészül. Izgalmas, a történettudományt máig foglalkoztató kérdés, hogy vajon milyen hatással volt Batthyány Károly nevelői tevékenysége II. Józsefre. A későbbi „kalapos király” visszaemlékezve nem volt nagy véleménnyel nevelőjéről, persze egyáltalán nem biztos, hogy az egyre jobban meghasonló uralkodó rosszmájú megjegyzése alapján kell megítélni Batthyány működését. Az Akadémia Könyvtárban és Iparművészeti Könyvtárban folyó könyvtártörténeti kutatás során nemrég a „Josephus Alyosius Leporini” possessor bejegyzéssel ellátott kötetek kerültek elő. Leporini nem volt más, II. József történelemtanára, aki a kötetek és más források tanúsága szerint a Batthyány családban is látott el nevelési feladatokat, főként Károly unokaöccse, Batthyány Ádám Vencel (1722–1787) mellett. Bár tevékenységét sok kérdés övezi, az biztos, hogy Batthyány Károly a trónörökösök melletti szolgálatáért kapott hercegi címet 1764. április 4-én.  

A császári nevelő és ceremóniamester családi élete tragikus ellentétben áll a sikeres közéleti karrierrel. Első két feleségétől, Waldstein Borbálától (1693–1724) és Strattmann Franciskától (1708–1760) való gyermekei közük (Franciskától tízen is születtek) szinte senki sem élte meg a felnőttkort. Az egyetlen kivételt Batthyány Eugén (1721–1742) jelenti (akit nyilván a nagy hadvezér és Batthyány Károly pártfogója, Savoyai Eugén után nevezett el), a katonai pályára szánt fiú azonban maga is tragikusan fiatalon hunyt el. 1764-ben unokahúgát, Antóniát (1720–1797) vette feleségül, mely házasságkötésben nyilván sajátos családpolitikai megfontolások játszották a főszerepet. A Batthyány Károly által szerzett hercegi cím halála után unokaöccsére, Batthyány Ádám Vencelre szállt. A hercegi cím örökösei Strattmann Eleonóra és családjának emlékére viselték a Batthyány-Strattmann nevet. Az utolsó egyenesági fiú leszármazott, Batthyány-Strattmann Ödön (1826–1914) elhunytával a hercegi cím a család másik ágára szállt, nevezetesen a szent életű szemorvosra, Batthyány-Strattmann Lászlóra (1870–1931). A család ma élő tagjai – Magyarországon és szerte a világban – mind az ő leszármazottai. 

Hursán Szabolcs, Magyarságkutató Intézet
a Klasszika-filológiai Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa

 

Felhasznált irodalom:
Kökényesi Zsolt: Katona vagy udvari ember? Batthyány Károly helye a bécsi udvari arisztokrácia sorában. In: Batthyány Lajos nádor, szerk. Móricz Péter, Körmend, Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár, 2017. 163–183.