A mai helyesírási szabályzatunk közvetlen elődjének számító szabálygyűjtemény, A magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályai című kiadvány megjelenéséről 1832. március 12-én döntött a Magyar Tudós Társaság. Valójában ennek a szabályzatnak ma a 12. kiadása van érvényben. Ez utóbbit 2015-ben adta ki a Magyar Tudományos Akadémia.

Természetesen a magyar helyesírással foglalkozó munkák már jóval korábban voltak, ám ezek mögött még nem állt olyan tekintélyes testület, mint a Magyar Tudós Társaság. A protestantizmushoz kötődő nyelvészeti munkák közül az első, magyar nyelvről szóló ortográfia Dévai Bíró Mátyás (1500 körül – 1545) Orthographia Vngarica című munkája, amely 1538-ban jelenhetett meg, de a legrégebbi, fennmaradt kiadása 1549-es.

Ezúttal a magyar helyesírás egyik lényeges területét: a tulajdonnevek szabályozásának néhány ellentmondásosnak, túlszabályozottnak tűnő, illetve nehezen alkalmazható területét tekintjük át röviden.

Mindenek előtt álljon itt egy idézet A magyar helyesírás’ és szóragasztás’ főbb szabályaiból. Összesen egyetlen szabálypont (VI. fejezet, 3. pont) vonatkozik ebben a munkában a tulajdonnevek helyesírására:

„Minden tulajdon neveknél nagy kezdő betűvel élünk, mint szinte midőn valamelly név tulajdon névvé válik, nagy betűvel kezdetik, p. o. magyar tudós Társaság. A’ tulajdon nevektől származott melléknevek azonban kis betűvel kezdetnek, p. o. Pest, pesti.”

Ennyire egyszerű. A mai szabályzatban az idegen eredetű tulajdonnevek írásmódjára és átírására vonatkozó szabályokkal együtt több mint 60 szabálypont foglalkozik ezzel a területtel. Ennek nem feltétlenül az az oka, hogy olyan sok tulajdonnév született az elmúlt 192 évben, hanem inkább az, hogy manapság jóval részletesebbek a szabályok.

Az alapelv nem változott: a tulajdonneveket nagy kezdőbetűvel írjuk, hogy el tudjuk különíteni őket a többi szótól, és hogy jelezni tudjuk írásban a mondatban a tulajdonnév terjedelmét. Ez látszólag nagyon egyszerű szabály. Az egy szóból álló tulajdonneveknél ez nem is okoz semmiféle problémát: Petőfi, Debrecen, Tisza. Ezeknek a tulajdonneveknek a melléknévi alakja sem okoz helyesírási nehézséget, mert egyszerűen csak kis kezdőbetűvel írjuk le őket: petőfis, debreceni, tiszai.

Ám mi van akkor, ha a tulajdonnév több szóból áll? A jelenlegi helyesírási szabályzat részletesen rendelkezik ezekről az esetekről is, és minden lehetséges variáció felmerül: az egybeírás, a különírás és a kötőjeles írás is, előfordul, hogy az alkotóelemek mindegyike nagy kezdőbetűs, de olyan is van, hogy csak az első tag. Továbbá a melléknévi alakjuk írásmódja is bonyolultabb, mint az egyszavas tulajdonneveké. Ráadásul a tulajdonneveknek meglehetősen sok csoportját szabályozza a mai helyesírásunk, például a személyneveket, tárgyneveket, intézményneveket, földrajzi neveket, országneveket, tájegységek és településrészek nevét, közigazgatási egységek és közterületek nevét, márkaneveket, hogy csak a fontosabbakat említsük. Ebből a hatalmas halmazból most csak néhány érdekesebb területet emelünk ki.

Rögtön az alapszabálytól való eltérés egyik érdekes esete a márkanevek írásmódja, ugyanis ezeket nem minden esetben kezdjük nagybetűvel, mert a márkatulajdonos eltérő alakot is előírhat, jó példa erre például az iPhone. Járulékos probléma, hogy ezzel az alakkal nem tudunk mondatot kezdeni, mert vagy eltérünk a márkanév hivatalos írásmódjától, vagy megszegjük az egyik legerősebb szabályt, hogy minden mondatot nagybetűvel kezdünk.

Neuralgikus pontja a helyesírásunknak a földrajzi nevekre vonatkozó szabályozás. Az első kérdés, amit tisztázni kell, hogy mi minősül földrajzi névnek. Ugyanis vannak olyan tulajdonnevek, amelyek ugyan nem szoros értelemben vett földrajzi nevek, ám van földrajzi, területi vonatkozásuk. A valódi földrajzi nevekkel együtt szoktuk tárgyalni az országneveket, az országrészek, tájegységek, településrészek neveit, a közigazgatási egységek és közterületek neveit, valamint az államforma megnevezését tartalmazó országneveket. Ráadásul ezek lehetnek egyszavasok és többszavasok is.

Érdemes a több szóból álló szerkezeteket áttekinteni, ugyanis az egyszavasok írásmódja egyszerű: Duna, Tisza, Balaton, melléknévként: dunai, tiszai, balatoni. Az előbbi felsorolásban szereplő többszavas tulajdonnevek mindegyikének eltér az írásmódja. 

A valódi földrajzi nevek kötőjelesek: János-hegy, Sváb-hegy. A melléknévi alakjuk leírásakor viszont belép egy néha igen nehezen alkalmazható részszabály – a tulajdonnévi előtagú földrajzi nevek melléknévi alakját megtartjuk nagybetűsnek: János-hegyi; míg a köznévi előtagúak kis kezdőbetűre váltanak: sváb-hegyi. Arról nem beszélve, hogy ezt a részletszabályt nem könnyű fejben tartani, néha előfordulhat, hogy elbizonytalanodunk: az Arany-patak vajon a fémről vagy a költőről van-e elnevezve, a Csepel-sziget előtagja köznévi vagy tulajdonnévi eredetű-e? (Az Arany-patak előtagja köznévi, tehát arany-pataki, a Csepel-szigeté pedig tulajdonnévi: Csepel-szigeti.)

Az országneveket, országrészek, tájegységek és településrészek neveit egybe kell írni: Magyarország, Dunántúl, Palócföld, Angyalföld, Terézváros. Ebben a csoportban még az az egyébként általános elv sem érvényesül, hogy tulajdonnevekkel semmit sem írunk egybe, legfeljebb kötőjellel, például: Petőfi-vers, viszont Józsefváros. Mivel ezek az alakok egybe vannak írva, a melléknévi alakjuk kisbetűs: magyarországi, dunántúli, palócföldi, angyalföldi, terézvárosi. Igen ám, de ez a szabály csak akkor alkalmazható egyszerűen, ha a helyesírni szándékozó személy teljesen biztos abban, hogy amit le akar írni, az például egy tájegység neve. Ehhez viszont pontos földrajzi tudás kell, és jól kell ismerni az adott települést. Ráadásul vannak olyan településnevek, amelyek földrajzi nevek is egyben, tudniillik valóban földrajzi területek és ténylegesen egy településrész nevei, például Budapesten a Margit-sziget (földrajzi név) egy városrész is egyben: Margitsziget. Ilyenkor a szövegkörnyezet igazít el.

A közigazgatási egységeket és közterületeket külön írjuk, az előtag nagybetűs, az utótag viszont kis kezdőbetűs: Pest vármegye, Andrássy út, Pacsirtamező utca. A melléknévi alakjuk írása sem nehéz, mert mivel az utótag külön van írva az előtagtól, ezért nem indokolja semmi az előtag kisbetűre váltását, marad minden az eredeti alakban: Pest vármegyei, Andrássy úti, Pacsirtamező utcai. Nehézséget okozhat néha eldönteni, hogy mi tartozik a közterületek közé és mi intézmény, ilyenek például a pályaudvarok: ezek nem az intézménynevek, hanem a közterületek írásmódját követik: Nyugati pályaudvar.

Ha már az intézményneveknél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy a színházak intézménynevek: Pesti Színház, Nemzeti Színház, József Attila Színház, míg a mozik nem azok: Corvin mozi, Óbuda mozi. Ám az intézménynévszerű, pontos megnevezésük természetesen csupa nagybetűs: Corvin Budapest Filmpalota. Ha valaki nem tudja a pontos intézménynevet, és a színház írásmódját veszi alapul a mozi esetében, akkor hibázni fog. Arról nem is beszélve, hogy az intézménynevek melléknévi alakjában ugyanúgy figyelni kell az alkotóelemek tulajdonnévi-köznévi eredetére, mint a földrajzi neveknél: pesti színházi, nemzeti színházi, de József Attila színházi.

Érdekes a hidak helyesírása: a Margit híd külön van írva, viszont a Duna-híd kötőjeles. Ennek az a magyarázata, hogy a Margit híd közterület egy városon belül (hasonlóan például az utcanevekhez), míg a Duna-híd birtokos szerkezet (a Dunának a hídja).

Az államforma-megnevezést tartalmazó országnevek helyesírása intézménynévszerű, tehát minden elemét nagybetűvel kezdjük: Egyesült Királyság, Francia Köztársaság, San Marino Köztársaság. A melléknévi alaknál itt is figyelni kell a tulajdonnévi eredetre: egyesült királyságbeli, francia köztársaságbeli, de San Marino köztársasági.

Az érdekes, nehéznek, akár túlszabályozottnak minősíthető esetek sorát még nagyon hosszan folytathatnánk, de talán ennyi is elég ahhoz, hogy belássuk: a rendszer az írásvariációk összes logikai lehetőségét kimeríti. És ennek az az oka, hogy jelezni tudjuk írásban, hogy a tulajdonnevek melyik formáját, típusát írjuk le. Ez rendkívül hasznos funkció, ám az a hátránya, hogy igen nehéz a sok mellékszabályt alkalmazni, hisz először fel kell ismernünk, hogy pontosan milyen tulajdonnevet akarunk leírni, és utána eszünkbe kell jusson, hogy arra a csoportra milyen írásmódot kell alkalmazni, adott esetben van-e benne tulajdonnévi eredetű tag. A sok mellékszabály memorizálása önmagában is nehéz feladat, ám a tulajdonnév fajtájának és eredtének a felismeréséhez helyesíráson és sokszor nyelven kívüli tudás szükséges.