1538-ban, ezen a napon kötötték meg a váradi békét. Erről az évfordulóról írt cikket Illik Péter, az MKI Történeti Kutatóközpontjának tudományos munkatársa.

A Habsburg-ház és Szapolyai János képviselői intenzív tárgyalások és több mint 10 évnyi polgárháború után 1538. február 24-én megkötötték a váradi békét. A szerződés tartalma közismert: a keleti országrészt Szapolyai János (1526–40), a nyugatit I. Habsburg Ferdinánd (1526–64) kapja, továbbá Szapolyai halála után az egész ország I. Ferdinándra száll. Emellett a két uralkodó kölcsönösen királynak tekinti egymást, a Magyar Királyságot együtt védik az ellenségektől, egyetlen nádort választanak, kettejük országrészeinek határait egy bizottság fogja megállapítani, az addigi sérelmeket kölcsönösen megbocsátják, illetve alattvalóiknak tilos a továbbiakban a pártváltás (ez polgárháború idején gyakori volt). Szapolyai idős emberként viszonylag könnyen tett ígéretet, mivel ekkor még sem felesége, sem pedig örököse nem volt. 

A szerződést később nem tartották be, mivel Szapolyai feleségül vette a lengyel király lányát, Jagelló Izabellát, és 1540 nyarán megszületett János Zsigmond, akit még csecsemőként magyar királlyá koronáztak, és akit már addigra elhunyt édesapja nem láthatott.

A béke jelentőségét sokkal inkább utólagos megítélése adja, hiszen Szapolyai oldaláról lényegében György barát hozta tető alá, akit az utókor vegyesen ítél meg: zseniális diplomata, köpönyegforgató, avagy áruló. Ha a békét az egyensúlyozás technikájának szemszögéből nézzük, azt mondhatjuk, alapvetően kényszerpályáról van szó. Szapolyainak és tanácsadójának két szuperhatalom között (a Habsburg és az oszmán) kellett megőriznie hatalmát. A békét egyébiránt már megkötésekor sem akarta betartani egyik fél sem, az a való élet mindennapjaiba nyugalmat nem hozott, de mindenképpen jelzése a Habsburg–magyar (Szapolyai-párti) közeledésnek.