A Selyemút homokba temetett városainak kiásója

Nyolcvan évvel ezelőtt október 26-án [egyes források szerint 28-án] hunyt el Kabulban a világhírű régész, orientalista, Stein Márk Aurél, aki az egykori Selyemút térségének geográfiai leírásával, régészeti feltárásával, továbbá hatalmas mennyiségű keleti kézirat feldolgozásával szerzett magának elismerést.

Stein 1862. november 26-án született Pesten. A korán árvaságra jutott ifjú gimnáziumi tanulmányait Drezdában kezdte. 1879-ben a budapesti Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait magyar állami ösztöndíjak segítségével Bécsben, Lipcsében és Tübingenben végezte, leginkább az indológia és az iranisztika állt figyelme központjában. Bölcsészdoktori címének megszerzése után tudását Londonban és Oxfordban bővítette. 1885-től a Ludovika Akadémia egyéves tanfolyamán vett részt, ahol a tereptan és a térképészet terén kiváló tanáraitól olyan magas fokú ismeretekre tett szert, amelyek nélkülözhetetlenek voltak későbbi expedíciói során. Mivel itthon nem sikerült megfelelő álláshoz jutnia, elfogadta a britek támogatását, és Indiába ment, ahol a mai Pakisztán területén található Lahorban, a Pandzsáb Egyetemen kapott vezetői állást. Később rabul ejtette India, amely egész életére döntően hatott.

Steint roppant mód érdekelték a Kelet és a Nyugat nagy civilizációinak találkozási pontjai, ezért is fordult figyelme a Selyemút feltárása felé, amely nemcsak egy eurázsiai kereskedelmi útvonal volt, hanem különféle vallások, filozófiák, művészeti stílusok és technológiai újdonságok közvetítő csatornája is. Ezek környezetében több mint ezer éven keresztül volt egymással kölcsönhatásban, és keveredett az ind, a perzsa, a kínai és az európai kultúra. Stein motivációi között azonban szerepelt az is, hogy a szellemi elődjének tekintett Körösi Csoma Sándor nyomdokába lépve megtalálja a magyarok őshazáját.

A Selyemút emlékeinek felfedezése érdekében három jelentős kutatóutat is tett Belső-Ázsiába. Első útja során a Takla-Makán sivatag déli peremén fekvő romvárosokat kutatta, amelyeket a homok remekül konzervált. Itt nemcsak a világhírű utazó, Sven Hedin által felfedezett romokat kutatta, hanem számos további romhelyet is azonosított. Az 1906 és 1908 között megvalósult második útja során a Tun-Huang (Dunhuang) melletti Ezer Buddha-barlangtemplomból, amelyben nem sokkal korábban egy taoista szerzetes egy értékes kéziratok tömegét rejtő elfalazott részre bukkant, sikerült megvásárolnia huszonnégy ládányi kézirattekercset, továbbá ötládányi festményt és műkincset.

A kéziratok között volt a világ ma ismert legrégibb nyomtatott könyve, a Gyémánt Szútra egy 868-ban készített változata. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a leletanyag megszerzésével nem eltulajdonított valamit, hanem megmentett egy addig a nagyvilág számára ismeretlen, de az emberiség kultúrtörténete szempontjából roppant jelentőséggel bíró kincset, amelynek nagy része egyébként minden valószínűség szerint elkallódott volna.

Olyan tudós volt, aki fontosnak tartotta, hogy munkájáról mind a művelt közönség, mind a tudományos szakma minél átfogóbb képet kapjon. Ennek megfelelően útjairól egyaránt készített élvezetes úti beszámolót az előbbieknek, illetve az út során gyűjtött kéziratokat és leletanyagot alaposan feldolgozó tudományos monográfiákat az utóbbiaknak. 

Habár élete során tudományos tevékenységét végig a brit korona finanszírozta, Stein szoros kapcsolatot ápolt a magyar szellemi élet kiválóságaival, és rendszeresen hazalátogatott, hogy beszámolókkal ismertesse munkásságának lépcsőfokait. A Magyar Tudományos Akadémia 1895-ben külső tagjává választotta, székfoglalóját A fehér hunok és rokon törzsek indiai szereplése címmel tartotta meg. A Magyar Földrajzi Társaság 1922-ben alapított Lóczy-díját elsőként nyerte el. Munkáját külföldön, mindenekelőtt a Brit Birodalomban még inkább elismerték, számos földrajzi társaság legrangosabb díjának tulajdonosává vált, a briteknél az állampolgárságon túl lovagi címhez és akadémiai tagsághoz is jutott.

A Stein által elvégzett munka emberfeletti mennyiségét jól jellemzi Halász Gyula megfogalmazása: „Aki Stein Aurél életrajzát akarná megírni, félszázezer kilométerre terjedő utazásról és egy könyvtárat megtöltő csodálatos könyvekről kellene beszámolnia.” 1 A munka jelentőségével kapcsolatban pedig Bárdi Lászlót idézhetjük: „A XX. századi belső-ázsiai felfedezéstörténet legragyogóbb lapjait Stein Aurél írta tele. Irán, Afganisztán, de mindenekelőtt Kína hatalmas térségei jelentős mértékben az ő munkássága eredményeképpen kapták meg megérdemelt helyüket az emberi civilizáció történetében.” 2

Kabulban, utolsó expedíciójának szervezése közben érte a halál 1943 októberének végén. Sírja Kabul keresztény temetőjében áll. Hatalmas könyvtárát végrendeletében a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta, csakúgy, mint jegyzeteit, levelezését és a maga által készített megszámlálhatatlan fényképet, a negatívjukkal együtt.

Tóth Zsolt, Magyarságkutató Intézet
a Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa
 
 
1 Halász Gyula: Stein Aurél. Nyugat 1922. 22. szám.
2 Bárdi László: Félárnyékban: Stein Aurél. https://terebess.hu/keletkultinfo/steinaurel.html