„Aligha állítható, hogy a Horthy Miklósról eddig megjelent tanulmányok, kiadványok az elmúlt évtizedekben érvényesülő politikai szempontok szerint már egy objektív történészi értékelésnek felelnének meg. Ismételten hangsúlyozom, hogy a történeti megítélés is többféle lehet, de nem állhat ellentétben a tényekkel. Ebben az értelemben feltétlenül szükségesnek tartanám a megfelelő források felhasználásával a korrekt történeti kép kialakítását.” (Antall József, 1991)

1993. szeptember 4-én Kenderesen, a Horthy család egykori birtokainak központjában, a családi kriptában adták át a hazai föld örök nyugalmának Horthy Miklós és felesége, valamint Miklós fiuk hamvait. Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzója Portugáliában hunyt el 1957-ben, s ott is temették el. Utolsó kívánságainak egyike az volt, hogy ha szeretett hazája ismét felszabadul az idegen megszállás alól, akkor hamvait hozzák haza. Emlékirataiban így fogalmazott: „Gondolataim az Atlanti-óceán partjáról szüntelen hazaszállnak a Duna-Tisza partjaira, édes hazámba, melyet számomra a világ legszebb országa sem pótolhat. Itt naponta látom a tengert, eredeti élethivatásom annyira kedvelt életelemét, és gyönyörködöm benne. Mély a tenger és végtelen… de mélyebb szeretetem mely szülőhazámhoz fűz, és nagyobb vágyódásom mely a magyar földre, a magyar nép körébe hazavonz!” Hamvainak hazahozatalára a rendszerváltás után három évvel került sor.

A nem állami szervezésben, csupán családi keretek között tartott gyászszertartáson több mint ötvenezren vettek részt. A kormányból Boross Péter, Für Lajos, Surján László, Balsai István, Szabó Tamás, Kiss Gyula, Nagy Ferenc József, Kádár Béla; a parlamentből Lezsák Sándor és Nahimi Péter az MDF alelnökei, Kónya Imre, Csurka István, Torgyán József, Vörös Vince, Gáspár Miklós, Zacsek Gyula, Miklós Árpád, Szilasy György, Király B. Izabella, Horváth Béla, Dénes János voltak jelen. Antall József miniszterelnököt családtagjai, felesége és fia képviselték. Für Lajos honvédelmi miniszter a Magyar Hírlap újságíróinak azon kérdésére, hogy miért tartotta fontosnak az eseményen való részvételt, a következőt válaszolta: „Azért jöttem el, hogy megadjam a végtisztességet Horthy Miklósnak, mivel mint magyar állampolgár, mint történész s mint politikus is tartozom neki.” Az egyházi szertartás előtt búcsúbeszédet mondott a kormányzó által létrehozott vitézi rend képviselője, Kéri Kálmán vezérezredes, a Horthy-hadsereg hajdani tisztje, Kenderes polgármestere, Horthy Istvánné, a volt kormányzó menye és ifjabb Horthy István, az unokája. Az egybegyűltekre és a tévé képernyője előtt ülőkre talán az unoka szavai voltak a legnagyobb hatással, aki szólt azokhoz is, akik nagyapja életét és politikáját másképpen ítélik meg, mint a vele rokonszenvezők. Arra kérte honfitársait, a múlt fölötti indulatos vita helyett inkább előre tekintsenek, és fogjanak össze a jövő érdekében.

A kommunista történetírás ferdítéseinek és hazugságainak köszönhetően ugyanis sokan Horthy számlájára írták mindazokat a hibás döntéseket, amelyeket az 1920 és 1945 között regnáló kormányok hoztak. A forrásszerű, elfogulatlan, tárgyilagosságra törekvő feltárásoknak köszönhetően ma már jól kimutatható, hogy az első világháborút elvesztő, a trianoni országcsonkítást s az ebből fakadó gazdasági válságot elszenvedő Magyar Királyság 1920 és 1937 közötti, a még és már világháborútól mentes, időszakban jelentős fejlődésen ment keresztül.

A másik vád, amellyel a korszakot illetik, az a „Horthy-fasizmus”, ami ismét súlyos ismerethiányra vall. Horthy kormányzóságának időszaka alatt Magyarországon sem a fasizmus – amely olasz sajátosság –, sem pedig a németeknél kialakult nemzeti szocializmus nem nyert teret, igaz 21. századi értelemben vett demokrácia sem volt, amit – azt gondolom – utólag a magyar társadalom szemére vetni hiba volna.

1945-ben az amerikaiak többször is kihallgatták a kormányzót Nürnbergben, de nem hogy vádlottként, még tanúként sem idézték be a német háborús bűnösök perében.

Horthy Miklós Kenderesen született 1868. június 18-án. Az Osztrák–Magyar Haditengerészet tengerésztisztje, 1909 és 1914 között Ferenc József szárnysegédje volt. Ellentengernagyként a flotta utolsó főparancsnokának tekinthető. A háború vége előtt az uralkodó altengernaggyá léptette elő. Az első világháború befejeződését követően a 133 napos kommunista diktatúrát, valamint a román megszállást és a mértéktelen fosztogatást követően megszilárdította az államhatalmat, és nagy szerepet vállalt a hatalmas területveszteséget elkönyvelő Magyar Királyság talpra állításában. 1920. március 1-től 1944. október 15-ig ő volt a Magyar Királyság kormányzója. A második világháborút követően nem találták háborús bűnösnek, emigrációban élt és hunyt el 1957. február 9-én a portugáliai Estorilban. Végakaratát teljesítve addig nem szállították haza hamvait, amíg a szovjet csapatok ki nem vonultak Magyarországról.