A 19. század végi ezredéves – úgynevezett millenniumi – ünnepségekre évek óta készült az ország vezetése, s azért, hogy a szándék meg is valósuljon, a törvényhozás elfogadta az 1892. évi II. törvénycikket Baross Gábor kereskedelmi miniszter az „1895. évben Budapesten tartandó nemzeti kiállításról” címmel beadott javaslata alapján. A kiemelt jelentőségű ünnepi alkalomra számos beruházást, fejlesztést szerettek volna befejezni, azonban a megkezdett munkálatoknál látszott, hogy nem tartható az eredetileg tervezett évfordulós év, ezért a következő, 1896-os esztendőt szentelték az országos eseménynek. Az 1896. május 2. és október 31. közötti időszakban egymást érték a különböző rendezvények. A látványosságok közé tartozott – az európai léptékben is úttörőnek számító – budapesti földalatti vasút, amelynek megépítése ugyancsak az utolsó percben indult el.

Kotrógépes földmunkák a Gizella (mai Vörösmarty) téren, Klösz György felvétele, a kép lelőhelye: Vasárnapi Ujság, 43. (1896) 17. sz. 260., lelőhely: Arcanum

A főváros úgy akarta megoldani a várható látogatóözön tömegközlekedését, hogy az ne rontsa az akkori Sugárút (1886-tól Andrássy út) összképét, ezért támogatták a Budapesti Villamos Városi Vasút Részvénytársaság (BVVV) és a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) közös pályázatát, amely a földalatti vasút kivitelezését tartalmazta. Az első kapavágást 1894 augusztusában tették, s a munkálatokkal főleg a Siemens és Halske céget, valamint Wünsch Róbert vasbeton szerkezetekkel foglalkozó építészt bízták meg. A nagyrészt a felszín alatt négy és fél méterrel futó, 3,68 kilométeres kéregvasutat a meglévő közüzemi gyűjtőcsatornák miatt nagy gonddal kellett kialakítani. A kocsik a Schlick Vasöntő és Gépgyárból kerültek ki, a vastartószerkezetes várócsarnokok falai Zsolnay-féle színes kerámiaborítást kaptak, és a lépcsők fölé, az utcaszintre pavilonokat állítottak fel. Az akkori állomások: Gizella tér (ma Vörösmarty tér), Deák Ferenc tér, Váczi körút (ma Bajcsy-Zsilinszky út), Opera, Oktogon, Vörösmarty utca, Körönd (ma Kodály körönd), Bajza utca, Aréna út (ma Hősök tere), Állatkert (megszűnt), Artézi fürdő (ma Széchenyi fürdő) – a két utolsó a felszínen működött, illetve működik. A létesítmény átadásához elegendőnek bizonyult a 21 hónap és az előirányzott 3,6 millió forintos költség. A földalatti vasutat a Millennium nyitóünnepségének napján, 1896. május 2-án délután 2 órakor adták át a közforgalomnak. Az uralkodó miniszteri kezdeményezésre május 3-án hozzájárult ahhoz, hogy az új tömegközlekedési eszköznek személye után Ferenc József Földalatti Villamos Vasut hivatalos elnevezése legyen. Döntését a május 8-i látogatásával ünnepélyes keretek között megerősítette.

Addig azonban számos magas rangú vendég megjelenése tartotta izgalomban az utazóközönséget, a vasúton szolgálatot teljesítőket és – nem utolsósorban – a sajtót. E téren talán a Budapesti Hirlap tudósítói voltak a legszemfülesebbek, hiszen a május 4-i értesüléseik szerint: „Lipót Szalvátor és Ferenc Szalvátor kir. hercegek, Blanka kir. hercegnő több udvari főméltóság kíséretében a földalatti villamos vasút külön vonalán a Gizella-térről a városligetbe kocsiztak. A kir. hercegek azzal távoztak: »Bárcsak Bécsnek is lenne ilyen remek vasutja!« Azt mondják különben, hogy délelőtt bejelentetlenül több kir. herceg tette meg ezt azt [sic!] utat a zsúfolt kocsikon a többi utasokkal együtt.” Az idézett lap csak másnap tette közzé a protokollt megkerülő főméltóságok kilétét és az őket követő riadalmat. 1896. május 4-én délelőtt ugyanis két katonatiszt foglalt volna helyet a földalatti vasúti kocsiban, ám a kalauz menetjegy híján leszállította őket; a megszólított urak készségesen, gyorsan jegyet váltottak, és visszatértek a kocsiba. Ezek után a kalauzt egy tájékozottabb utas világosította fel, hogy a renitens vendégek Jenő és Ottó főhercegek voltak, mire a szegény „ember ezen majdnem halálra rémült”. Az gyanútlan kalauz ijedelme nem volt alaptalan, hiszen érvényben volt a felségsértés törvényi meghatározása és annak fogházzal vagy hivatalvesztéssel való büntetése, és nem tudhatta, hogy a különc főméltóságok miként értékelik az ő – tudtán kívüli – tiszteletlenségét. Azt nem tudni, hogy mi lett a „merész” vasúti alkalmazottal, de azt igen, hogy aznap délelőtt a később érkezett és bejelentett főúri utasokat már egy bizonyos Stark Mátyás nevezetű főellenőr fogadta.

Állomások a Gizella (mai Vörösmarty) téren és az Andrássy út sarkán, Lord Albert fényképei, a kép lelőhelye: Vasárnapi Ujság, 43. (1896) 17. sz. 268., lelőhely: Arcanum

Maga a király, Ferenc József május 8-án 12 óra előtt látogatott el a Gizella térre, ahol a szakadó eső ellenére esernyők alatt várták a magyar lovastábornoki egyenruhás őfelségét az érdeklődők. A rendezők „[…] vörös plüs futószőnyegekkel s déli virágokkal díszítették föl a perront, amelynek színes majolika falai a villamos fényben káprázatos ragyogást vertek vissza. Egész kis udvari váróterem keletkezett a föld alatt és a vonalon egy két kocsiból álló külön […]” szalonkocsit biztosítottak a díszvendégnek. Az uralkodó az éljenzés után jókedvűen, gyors léptekkel ment vendéglátóihoz, kézjegyével látta el a vendégkönyvet, és a peronon átvette a részére összeállított albumot a vasút építéséről, majd helyet foglalt az utastérben. A nyolcperces menetidő alatt Ferenc József élénk párbeszédet folytatott az őt fogadó vezetőséggel: „Az egész idő alatt a király, aki a vállalat viszonyai felől nagyon tájékozottnak látszott, a legapróbb müszaki részletek felől tudakozódott. Midőn megtudta, hogy a 3,6 kilométer hosszu vonalnak minden egyes métere ezer forintba került, azt mondta a király, hogy ez igen sok pénz, de a vállalat fontosságát és az épités technikai nehézségeit tekintve nem lehet sokallani. A király a viteldijak iránt is tudakozódott s a tiz krajcárt sem sokallotta.” A bemutatót az uralkodó – az azóta szállóigévé vált – formulával zárta: „Köszönöm az uraknak, nagyon meg voltam, elégedve, az egész mü rendkivül érdekes”. Végül „katonás tisztelgéssel” viszonozta a közönség ovációját, és bevonult az Ezredéves Kiállítás hadfelszerelési pavilonjába.

Az új tömegközlekedési lehetőség önmagában is nagy érdeklődést keltő kuriózumnak számított, amely vonzotta az utasokat, akiknek a száma az első hónapban 469 846 fő volt, s a bevétel 46 984 frt 60 kr-t tett ki. Az 1896-os évben júniusban volt a legerősebb a forgalom. 

A Pesti Napló a földalatti vasúti utasélményről szóló beszámolója szerint a nagyközönség hamar elfogadta az utazásnak ezt a módját: „A kocsiban senki sem fél, senki sem szorong és ugy tesz mindenki, mintha már gyermekkorában utazott volna a föld alatt. Ezek a szalmakalapos európai lepkék épp oly könnyelmüen ülnének a legelső kormányozható léghajóra, amelynek az volna a rendeltetése, hogy őket a Mars csillagnak egyik majálisára vinné, mint ahogy most fesztelen egykedvüséggel haladnak a földön át a Városliget felé. Alig megyünk három percig, amikor újra olyan ünneplésen kivilágitott pályaudvarforma csarnokba érkezünk. Az öblös hangu kalauz elkiáltja: «Körönd.»” S ez nem minden, mert a napilap jeligés apróhirdetései kalandokra csábító, fesztelen utastársi viszonyokba engednek bepillantást: „Földalatti vasut. Hol és mikor beszélhetnénk megint egymással? Választ kérek e lap kiadóhivatalába, »Dr. Ominor« cimü levélben.” „Azon urat, aki a földalatti villamos kocsin egy ösmerősével kedden este a ligetből jött, kéri egy régi ösmeretlen ösmerőse, hogy e hó 23-án, szombaton délután 4 órakor legyen a »Muzeum« kertben, hol beszélni óhajtana vele. Ha nem jöhetne, irjon e lapba »Györgyike« névre.” 

A sajtószövegekből tükröződő életérzés alapján az egykori kezdeményező nemzedéket nemcsak a múlt megelevenítése és a kor vívmányai foglalkoztatták, hanem legalább annyira kereste személyes jövőbeli boldogságát.  

A lábjegyzeteket is tartalmazó eredeti cikk itt tölthető le: PDF