A bécsi béke egy iskolai felolvasás tükrében
Általában a köztudat „a bécsi béke” alatt az 1606. június 23-án megkötött egyezményt érti, amely Bocskai István (erdélyi fejedelem 1605–1606) és Rudolf Habsburg uralkodó (német-római császár 1576–1612) és magyar király (1576–1608) között jött létre. Ez a béke zárta le a Bocskai-szabadságharcot (1604–1606).
„[…] mindenben az okokat és az eseményekből folyó tanulságot keressük s már ezek kifejtésében is gyönyörűségünket találjuk. Csak azon egy körülmény bátorít, hogy hazánk történelméről lesz szó, aminek meghallgatása sohasem lehet untató egy jó magyar ifjú előtt.” (Kis Ernő: Bocskay István és a bécsi béke. Fölolvasás a pápai főiskola 1906. május 20-án tartott ünnepségén.)
A fenti idézet példája a történettudomány öndefiníciójának, ugyanakkor megengedi az érzelmi megélést is (itt a gyönyörűség megtalálását), érzelmeket, más szóval szubjektivitást, amelyet az 1989 utáni hazai történettudományi munkákat olvasva úgy tűnik, a hazai történészek zöme kizárt, vélhetőleg az illuzórikus objektivitás ellentéteként.
A bécsi béke és annak kontextusa mai napig számos vita tárgyát képezi, és már saját korától viták tárgya volt, heves érzelmeket kavart mind felekezeti (katolikus-református), mind pedig politikai (aulikus–Habsburg-ellenes) törésvonalak mentén. A XIX. századi, 2. század eleji hazai patrióta történetírás ekképpen látja Bocskai tevékenységének és békének a kontextusát: „Abban az időben, mikor Bocskay István a magyarországi valláspolitikai szabadságharc élére állott, két nagy kérdés volt napirenden egész Európában. Ezek egyike volt a katholikus és protestáns vallások küzdelme, a másik kérdést pedig a keresztyénség és a mohamedánizmus egymás ellen folyó küzdelme képezte. […] Mikor azután Ausztriából származó uralkodóházunk látta, hogy hazánk is a nyugathoz csatlakozott a török ellenében, ezt ő már arra magyarázta, hogy be kell olvasztani Magyarországot Ausztriába.” (Kis Ernő, 1906.)
A béke legfontosabb pontjai: szabad vallásgyakorlás Magyarország területén; nádorválasztás; az országban hivatalt, várnagyi tisztet magyarok viselhetnek; a Szent Koronát haza kell hozatni Bécsből; a törökökkel békét kellett kötni; Bocskai pedig megkapta Erdélyen kívül Bereg, Ugocsa, Szatmár vármegyéket és Tokajt.
A béke több szempontból jelentős, ebből az egyik: „E béke a vallásszabadságot biztosítja abban az időben, midőn Európának csaknem minden államában gyilkolják egymást vallásuk miatt az emberek. […] a vallás szabad gyakorlatát köti ki Bocskay István a két protestáns egyház és a kath. egyház híveinek részére egyaránt a bécsi békében.” (Kis Ernő, 1906.)
A XIX. századi hazai történetszemléletben domináns narratíva, múltértelmezés a Bocskai-szabadságharcban és a bécsi békében nem a megosztást és megosztottságot, hanem az egyesítést, az egységet látta és láttatta, hiszen a béke többféle társadalmi réteg, a többfelé szakadt ország részeinek érdekeit képviselte egyszerre.
Dr. Illik Péter, Magyarságkutató Intézet
a Történeti Kutatóközpont tudományos munkatársa